Bezár

Hírarchívum

IMG_9241

Doktori Képzések Nyílt Napja a Szegedi Tudományegyetemen

Doktori Képzések Nyílt Napja a Szegedi Tudományegyetemen

2022. április 13.
3 perc

A Szegedi Tudományegyetem Doktori Intézete és Doktorandusz Önkormányzata 2022. április 13-án először, hagyományteremtő jelleggel rendezte meg a Doktori Képzések Nyílt Napját. Az eseményt Prof. Dr. Kónya Zoltán, az SZTE és innovációs rektorhelyettese nyitotta meg.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

- A Doktori Iskoláinkban folyó képzések ugyanolyan fontosak, mint az alap vagy mesterképzések. Ezek a képzések ugyanannyi erőt, energiát igényelnek, sőt ez az a képzés, amely a megszerzett elméleti és gyakorlati tudást vegyíti a problémák önálló megoldásával, a bizonyos csoportok önálló kialakításával, a pályázatok megírásával és sok esetben a különböző projektek összeállításával. Ez a képes tehát egy olyan pluszt tud adni, amellyel sokkal több és nagyobb a munkaerőpiacon a lehetőség. A nyílt nap célja pedig épp ez: a lehetőségek megismertetése azokkal a hallgatókkal, akik doktori címmel szeretnének elhelyezkedni – emelte ki az SZTE tudományos és innovációs rektorhelyettese.


IMG_9204

 

A Szegedi Tudományegyetemen jelenleg 6 Karon, 19 Doktori Iskolában folyik doktori képzés. A legfrissebb adatok szerint a képzésben aktív résztvevők száma több mint 1000 fő. A nyílt nap megnyitója után mindegyik Kar Doktori Iskolája egyesével mutatkozott be. Őket követte az SZTE Kutatás-fejlesztési és Innovációs Igazgatóság és a Doktoranduszok Országos Szövetsége, majd a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, de az eseményen szó esett a hallgatói mobilitási lehetőségekről és arról is, hogy a PhD fokozattal hogyan lehet elhelyezkedni az iparban. Erről az SZTE doktori címmel rendelkező, végzett hallgatói számoltak be.

IMG_9215

A Rektori Hivatal aulájában ezzel párhuzamosan a Doktori Iskolák képviselői személyre szabott információkkal szolgáltak a doktori képzés iránt érdeklődő hallgatóknak.


IMG_9245


IMG_9246

Kadvány Gergely, az SZTE BTK Klasszika-Filológia és Neolatin Tanszéken ókori nyelvek és kultúrák, olasz minor szakirányán szerzett diplomát, majd két mesterdiplomát. Az egyiket latin szakirányon, a másikat olasz nyelv, irodalom és kultúra szakirányon. Ezt követően döntött úgy, hogy az SZTE BTK Nyelvtudományi Doktori Iskolájában újlatin nyelvész szakon doktori címet szerez. A doktori képzés négy éves, ő jelenleg első éves hallgató. Emellett a Szegedi Tudományegyetem Doktorandusz Önkormányzatának tagja.

- Már gimnazista koromban nagy érdeklődést mutattam a különböző nyelvek iránt, először az angol, a spanyol majd később a latin és az olasz rántott magával. Ezek mentén alakult aztán ki a latin, spanyol, olasz hármas, ezutóbbi kettő ugyanis szintén a latinra épül, a közöttük lévő nyelvi, irodalmi és kulturális kapcsolatok pedig kifejezetten izgalmasak. Ezt bizonyítja ez az újlatin nyelvekre alapozott doktorandusz képzés is az SZTE BTK Nyelvtudományi Doktori Iskolájában, ami épp szeptemberben indult. Így aztán nem is nagyon volt kérdés, hogy elvégzem-e vagy sem – kezdte gondolatait az SZTE hallgatója.

IMG_8069

Gergely arra a kérdésre, hogy miért döntött úgy, hogy mindemellett tagja lesz az SZTE Doktorandusz Önkormányzatának is a következő választ adta:

- Szeretném én is segíteni és biztatni azokat a hallgatókat, akik a mesterképzés megszerzése után bizonytalanok abban, hogy képesek lesznek-e még négy évig tanulni azért, hogy doktori címet szerezzenek. Hiszek abban, hogy a doktori cím több mint egy titulus a nevünk előtt. Elhivatottság, szeretet és kíváncsiság kell, hogy álljon mögötte. És, ha ez mind megvan, könnyebb elhelyezkedni is – emelte ki.


Doktori_Iskola_nyilt_nap_20220413_BA
A képek a nyílt napról a galériára kattintva megtekinthetők.

Az SZTE hallgatója az oktatás és a kutatás területén szeretne majd munkát vállalni, miután megszerzi ezt a címet.

SZTEinfo - Pósa Tamara

Fotó: Bobkó Anna/Sahin-Tóth István

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek