Bezár

Hírarchívum

DSC_5928_1-001

Együtt dolgozik a tehetséges fiatalokért az SZTE és az Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium

Együtt dolgozik a tehetséges fiatalokért az SZTE és az Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium

2021. október 20.
4 perc

Megerősítette együttműködését, illetve további célokat tűzött ki a Szegedi Tudományegyetem és az Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium a két intézmény közös szakmai programján. Az egyetem részéről az SZTE Junior Akadémia támogatja a Békés megyei tehetséggondozó tevékenységet – az egység Regionális Képviselő címet, SZTE Junior Akadémia Mentor Díjat valamint SZTE Junior Akadémia Tehetsége Díjat is adományozott a rendezvényen.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

– A dél-alföldi régió fejlődése, felemelkedése múlik azon, hogy milyen lehetőségeket kapnak az oktatásban a térség diákjai. Elengedhetetlen, hogy ne csak a főváros, vagy az egyes régióközpontok privilégiuma legyen, hogy olyan lehetőséget tudjanak nyújtani a diákjaiknak, amellyel sikeresen eljuthatnak a diplomáig, hanem a vidéki települések is képesek legyenek erre, mert minden tehetséges fiatal jövője fontos – fogalmazott a Szegedi Tudományegyetem és az Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium közös szakmai programján Dr. Blahó János, az eseménynek helyszínt adó orosházi gimnázium intézményvezetője.


DSC_5925_1

 

A Szegedi Tudományegyetem részéről Dr. Fendler Judit kancellár és Prof. Dr. Gellén Klára oktatási rektorhelyettes köszöntötte a rendezvényen résztvevő középiskolásokat és intézményvezetőket, míg a tehetséggondozást összefogó SZTE Junior Akadémiát Prof. Dr. Badó Attila elnök és Dr. habil. Újvári Edit igazgató képviselte. Az eseményen aláíróként részt vett Dávid Zoltán, Orosháza polgármestere és Andrési Gábor György, a Békéscsabai Tankerületi Központ igazgatóhelyettese, jelen voltak a békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium képviselői. A rendezvény célkitűzése az volt, hogy az intézmények közötti együttműködés helyi szintről regionálissá bővüljön, ezzel kínálva a térség diákjai számára egyetemi tehetséggondozó programokat, ösztöndíjakat.

 

Előzményeken alapult az együttműködés

 

A szakmai program másik célja, hogy további intézményeknek mutassa be, milyen előnyökkel járhat a hosszú távú közös munka. Az egyetem és az orosházi gimnázium együttműködése ugyanis nem előzmények nélküli: Dr. Blahó János kitartóan kereste a lehetőségeket diákjai számára, így már 2011-ben megállapodás született a tehetségek támogatása érdekében a két intézmény között, a Táncsics Gimnázium a térség rezidensiskolájává vált.


DSC_5900

 

Mindezt 2018-ban az SZTE Mérnöki Karral kötött megállapodás követte, a közös tehetséggondozó tevékenységet az egyetem részéről pedig az SZTE Junior Akadémia koordinálja. Ennek köszönhetően az orosházi diákok többek között érettségi kompetenciákat fejlesztő tréningen és pályaorientációs tanácsadáson vehettek részt, illetve az akadémia 30 ezer forint értékű Rezidens Ösztöndíjában részesülhettek azok, akik a résztvevők közül sikerrel felvételiztek az SZTE-re.

 

Új tudományos műhely épül 100 millióból

 

Szintén az Egyetem és a Táncsics Gimnázium példaértékű szakmai kapcsolatát jelzi, hogy az SZTE szenátora, Dr. Kaáli Nagy Géza – aki egyben Orosháza díszpolgára, és mindkét intézmény egykori diákja – felajánlásának köszönhetően 100 millió forint értékben természettudományos tehetséggondozó műhely jöhet létre a Táncsicsban.


DSC_5911
A képgaléria az eseményről a fenti képre kattintva érhető el.
 

– Az egyetem által képviselt célkitűzések a Táncsics Mihály Gimnáziumban is megtalálhatók, így amikor újra és újra megújítjuk az együttműködésünket, akkor nem pusztán csak elveket fektetünk le, hanem ténylegesen tevékenykedünk – fejtette ki beszédében Prof. Dr. Gellén Klára, a Szegedi Tudományegyetem oktatási rektorhelyettese.

Az együttműködés aláírásával folytatódnak a korábbi kezdeményezések, illetve további célkitűzésekkel bővülhet a program.


DSC_5950

 

– Az együttműködéstől azt is reméljük, hogy ösztönzi majd a fiatalokat a helyben maradásra, miután megszerezték a diplomájukat. Sőt, úgy gondolom, ez a leglényegesebb célunk: minél több jó képességű diákot kiművelni, az óvodától kezdve egészen az egyetemi államvizsgáig – majd lehetőséget biztosítani a számukra, hogy tehetségüket elsősorban a szülőföldjük, ezen belül pedig a szűkebb közösségük gyarapítására fordítsák – mondta Dr. Fendler Judit, az SZTE kancellárja.

Díjazták a tehetséget és a segítő szándékot

 

A szakmai programon Dr. habil. Újvári Edit bemutatta az SZTE Junior Akadémia által kínált lehetőségeket az ösztöndíjaktól az emelt szintű érettségi felkészítőkön, pályaorientációs tanácsadáson, versenyeken át az ismeretterjesztő előadássorozatokig. Ezt követően átadták az egység díjait, elismeréseit: Dr. Blahó János SZTE Junior Akadémia regionális képviselői megbízást kapott, míg Francziszti László, a Táncsics Gimnázium tanára tehetséggondozó tevékenységéért SZTE Junior Akadémia Mentor Díjat vehetett át. Az SZTE Junior Akadémia Tehetsége címet pedig Varga Szilárd 11. osztályos tanuló érdemelte ki kémia tantárgyból nyújtott kimagasló tanulmányi és versenyeredményei elismeréseként.


DSC_5997_Francziszti_Laszlo

 

A rendezvényt Prof. Dr. Badó Attila zárta „Az amerikai esküdtek baklövései” című előadásával a középiskolások számára meghirdetett, szórakoztató és egyben ismeretterjesztő SZTE Junior Akadémiai Előadások programsorozat keretében.


SZTEinfo

Fotó: Borbola Lilla, SZTE Junior Akadémia

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek