Muzeális és a közelmúltban is használt optikai eszközökkel, a fizika törvényszerűségeire tanító játékokkal és az intézmény történetét, tevékenységét bemutató interaktív alkalmazásokkal várja az érdeklődőket a szegedi lézeres kutatóintézet, az ELI-ALPS interaktív látogatói tere, amelyet 2021. november 13-án adtak át.
- Minden gyerek fizikusnak születik, csak aztán leszoktatják róla – fogalmazott Prof. Dr. Szabó Gábor lézerfizikus, az ELI ALPS ügyvezetője, a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke, a Fókusz Interaktív Látogatói Tér megnyitóján. Ezt a gondolatot annak kapcsán mondta el, hogy Európa-szerte alapvető társadalmi probléma a természettudományos, műszaki pályák iránti érdeklődés felkeltése. Prof. Dr. Szabó Gábor úgy véli, a leszoktatás eszköze, hogy nem kísérleteken keresztül megszerezhető élményekkel találkoznak a diákok. Az élményszerzéshez járul hozzá az újonnan megnyitott látogatói tér is: amire a fizikában – és az élet más területein is – szükség van, az a problémamegoldó képesség, és ezt elsősorban a természettől lehet eltanulni.
Gérard Mourou, a Szegedi Tudományegyetem díszdoktora, a nagy intenzitású, ultrarövid lézerimpulzusok létrehozásáért 2018-ban Nobel-díjjal kitüntetett fizikus, az École Polytechnique professzora, a megnyitón felhívta a figyelmet arra, hogy a pandémia elmúltával, egy sokkal nagyobb problémával, a klímaváltozással találja majd magát szemben az emberiség.
- Választ kell adni arra a kérdésre, hogyan tudunk biztonságosan elegendő energiát előállítani akár tízmilliárd ember számára - mondta a francia fizikus, aki hozzátette: ezt a problémát halogathatjuk, de annak nagyon komoly ára lehet.
Gérard Mourou meggyőződése, hogy csupán szélturbinákkal és napelemekkel ez a probléma nem kezelhető, a nukleáris energiát nem lehet mellőzni. Tiszta és biztonságos atomenergiára van szükség, amelynek megteremtését segítheti az ELI-ALPS-ban is alkalmazott rendívül rövid időtartamú, de hatalmas csúcsenergiájú lézerimpulzusok használata. A kutató reményét fejezte ki abban, hogy a látogatóközpont felcsigázza az oda látogató fiatalok képzeletét, és idővel maguk is késztetést éreznek majd arra, hogy fizikussá váljanak.
Az ELI ALPS az Extreme Light Infrastructure (ELI) projekt három pillérének egyike. Az ELI a világ első olyan létesítménye, amely a fény és az anyag kölcsönhatásának vizsgálatát minden eddiginél nagyobb intenzitások mellett teszi lehetővé, akár az úgynevezett ultra-relativisztikus tartományban is. Ezzel új utak nyílnak meg a fizikában, amelyek jelentős hatással lesznek az anyagtudomány, az orvostudomány és a környezetvédelem számos területére. Az ELI ALPS hazai és nemzetközi felhasználói számára 2021 végére négy lézerrendszer, három másodlagos forrás, köztük a THz és HHG források, valamint több kísérleti állomás válik elérhetővé. Az idei évben eddig több mint 25 felhasználói kampány zárult sikeresen, és további 11 jelenleg is folyamatban van. Az ELI ALPS mostanáig 18 külföldi és 7 magyar felhasználói csoportnak több mint 4200 órányi hozzáférést biztosított a kutatóintézet lézerrendszereihez.
A kutatóintézet egyik legfontos küldetése a tudomány népszerűsítése, illetve a hazai mérnök-természettudományos képzés támogatása. A Fókusz – Interaktív Látogatói Tér nagyszerű lehetőséget biztosít azon érdeklődő fiatalok számra, akik szeretnék elmélyíteni ismereteiket a fizika területén - mindezt interaktív és szórakoztató módon.
A létesítmény különböző állomásait végigjárva az érdeklődők megismerkedhetnek a látványos lézerhárfával, polárfagylalttal, forgó tavirózsával, a lézeres hangátvivővel, amelyek egy-egy, az ELI ALPS-ban folyó kutatásokkal kapcsolatos fizikai jelenséget mutatnak be. Emellett egy digitális, 3D-s könyvből megismerhető az intézet története, tevékenysége, valamint az ott üzemelő kutatási berendezések is. Ezen túl megtekinthető, hogy miként állítják elő a lézerimpulzust - egy 3D-s animáción keresztül követhető végig a fotonok útja az ELI ALPS PW-os lézerrendszerében, valamint egy valódi lézerkészülék belsejét is megtekinthetik a látogatók.
Modellek teszik érthetővé az elsődleges és másodlagos forrásokban használatos, deformálható tükör, és a laboratóriumokban üzemelő biztonsági rendszer működését. A polcokon elhelyezett régi optikai kísérleti eszközök pedig nemcsak szépségükkel gyönyörködtetnek, hanem a tudományterület gyors fejlődését is demonstrálják. A kiállítás egyik legikonikusabb darabja kétségkívül egy, az első lézeres szemműtétekhez használt berendezés. Továbbá lézersakk, memóriajáték és számítógépes animációk is gazdagítják a tárlatot.
A Fókusz – Interaktív Látogatói Teret elsősorban előre bejelentkezett csoportok látogathatják, a kihelyezett eszközök lehetővé teszik a különböző, fizikával kapcsolatos foglalkozások - tanórák, szakköri foglalkozások, diáktáborok - megtartását. A nagyközönség számára a Kutatók Éjszakáján és a Fény Napján tárja ki kapuit az új helyiség.
A tér átadását követően Kollár Villő, a Virtuózok különdíjasa örvendeztette meg a közönséget muzsikájával.
SZTEinfo - Pósa Tamara
Forrás/Fotó: MTI/ELI ALPS