SZTE Info

kavezo_btk_nyito

A Szegedi Tudományegyetem pályázatot írt ki a BTK kávézójának és közösségi terének üzemeltetésére

Az Egyetem utca 2. szám alatti épületében lévő helyiségcsoport, vendéglátó ipari jelleggel történő üzemeltetésére keres vállalkozót az SZTE. Az együttműködés határozatlan időre szól és bérleti szerződés keretében valósul meg.  

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az egyetem egyik központi helyszíne az Ady tér. Ott található a József Attila Tanulmányi és Információs Központ, valamint a Bölcsészet – és Társadalomtudományi Kar. Hallgatók ezrei is megfordulhatnak a területen naponta. A közösségépítésben is fontos szerepe lesz tehát annak a helyiségcsoportnak, amely a BTK épületében kap helyet. Az Egyetem u. 2. szám alatti épület egyetemi park felőli részén, a TIK északi homlokzata irányából és az épületen belülről is megközelíthető módon, egy vendéglátásra is alkalmas közösségi tér kialakításának alapjait teremtette meg az SZTE.

 

A cél egy olyan vegyes funkciójú vendéglátóipari egység kialakítása és üzemeltetése, amely segíti az egyetemi közösségi élet fejlődését, és a látogatók részére büfé jellegű szolgáltatást is nyújt. A szerződés határozatlan időtartamra szól.


A pályázat kiírása és az ahhoz tartozó dokumentumok letölthetőek az alábbi linkekről:


Pályázati kiírás


1. sz. - Alaprajz

2. sz. - Villamos műszaki dokumentációk

3. sz. – Kiíró szerződési feltételei

4. sz. – Nyilatkozat minták

5. sz. – Felolvasólap formanyomtatvány


Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2021. április 19.

Nyito_NE_Janaky

A Nature Energy című rangos tudományos folyóiratban publikált az SZTE hat kutatója. A csoportot vezető Janáky Csaba, az SZTE Kémiai Intézete Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Tanszékének egyetemi docense 2021-ben elnyerte a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést. A kutatót a kétféle elismerés előzményéről és hatásáról kérdeztük.

SZTEtelevízió

2019. augusztus 07.

kiemelt_Berenyi_Antal

Berényi Antal, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet adjunktusa és kutatócsoportja azonosította azt az agyterületet, amely azoknak a ritmusoknak a keletkezéséért felelős, amelyek alvás közben a rövidtávú memóriából áttöltik az emléknyomokat a hosszú távú memóriába. A felfedezés segít annak a megértésében, miként tudunk emlékezni. Azt is felderítették, hogy a különböző epilepszia-típusok hogyan alakulnak ki az agyban. A kutatócsoport munkájáról dokumentumfilmben mesél az SZTE agykutatója.