Bezár

Hírarchívum

Sargulas

Sárgulás a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán

Sárgulás a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán

2021. június 22.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem vásárhelyi Mezőgazdasági Kara 2021. június 25-én, pénteken rendezi meg a Ballagási és oklevélátadó ünnepséget, valamint a látványos sárgulási fogatos felvonulását.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az ünnepség a kar Andrássy út 15. szám alatti épületének udvarán, 2021. június 25. pénteken, délelőtt 10 órakor kezdődik. A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán 33 hallgató szerzett végzettséget felsőoktatási szakképzésben, alapképzésben illetve szakirányú továbbképzésben, ők kaphatják meg oklevelüket az ünnepségen, amely délelőtt 11 órakor ér véget.

 

Pénteken délután látványos fogatos felvonulás indul 15 órától a Kutasi úti Tangazdaságtól. A sárgulási menet az Andrássy út, Oldalkosár utca útvonal érintésével 16 órakor térzenével érkezik a Kossuth térre. A végzősök ruhája az ebben az időszakban sárguló búzára utal és arra, hogy ahogyan a gabona, a diákok is „beértek”.

 

A programok látogatásához védettségi igazolvány nem szükséges.


SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    feb
    27
    SZTE Mezőgazdasági Kar, Takács Ferenc Gyakorlati Képző Központ 6800 Hódmezővásárhely, Aranyág kert 5.
    08:30 - 13:00
    SZTE Mezőgazdasági Kar, Takács Ferenc Gyakorlati Képző Központ 6800 Hódmezővásárhely, Aranyág kert 5.
    08:30 - 13:00
  • *
    már
    2
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay terem, (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    19:00 - 21:00
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay terem, (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    19:00 - 21:00
  • *
    már
    19
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    19:00 - 21:00
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    19:00 - 21:00

Kapcsolódó hírek