Bezár

Hírarchívum

Leideni_lista

Akadémiai listák élén a Szegedi Tudományegyetem

Akadémiai listák élén a Szegedi Tudományegyetem

2021. június 15.
1 perc

2007 óta a Leideni Egyetem Centre for Science and Technology Studies tanszéke minden évben nyilvánosságra hozza rangsorát: a kutatók 1225 egyetemet és főiskolát vizsgálnak. Az oktatói erőforrás mutatók alapján értékelik az intézményeket, vagyis a hallgatók teljesítménye helyett az oktatók kutatói tevékenységét, idézettségét és publikációik számát figyelik. Idén is a Szegedi Tudományegyetem lett az első magyar egyetem a leideni listán.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Hat magyar felsőoktatási intézmény került fel a Leideni Egyetem legfrissebb, 2021-es rangsorára, amelyet az intézményekben dolgozó oktatók és kutatók publikációinak száma, valamint idézettsége alapján állítanak össze évről évre. A listán figyelembe veszik, hogy a publikációk közül melyek tartoznak az adott szakterületen megjelenő tanulmányok legtöbbet idézett egy, öt, tíz, illetve ötven százalékához. A 2021-es listához a 2016-2019 között megjelent publikációkat nézték meg.

 

A Leideni Rangsorban a Szegedi Tudományegyetem a 722. - ez azt jelenti, hogy a magyar egyetemek közül az első, vagyis a legelőkelőbb helyen szerepelt az összes tudományterületet figyelembe véve. Az SZTE az orvos – és egészségtudományi területeken publikált a legtöbbet.

A friss leideni lista itt olvasható: https://www.leidenranking.com/ranking/2021/list

 

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    már
    16
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
  • *
    már
    23
    SZTE BBMK, Tisza Lajos krt. 79-81.
    15:00
    SZTE BBMK, Tisza Lajos krt. 79-81.
    15:00
  • *
    már
    24
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    14:00 - 16:00
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    14:00 - 16:00
  • *
    már
    25
    Szegedi Tudományegyetem Rektori Épület, Díszterem (6720 Szeged, Dugonics tér 13., II. emelet)
    09:30 - 16:00
    Szegedi Tudományegyetem Rektori Épület, Díszterem (6720 Szeged, Dugonics tér 13., II. emelet)
    09:30 - 16:00

Kapcsolódó hírek