Bezár

Hírarchívum

mgk_nyito_

Megújul az SZTE Mezőgazdasági Kar kollégiuma

Megújul az SZTE Mezőgazdasági Kar kollégiuma

2021. január 19.
1 perc

Szépül az SZTE Mezőgazdasági Kar kollégiuma: a közel 300 fő befogadására alkalmas épület két szintje kap most új ruhát. A beruházás értéke mintegy 23 millió forint.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Felújítják a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar kollégiumának két szintjét: a közel 300 fő befogadására alkalmas épületben január 4-én kezdték meg a munkálatokat.

 

- A 3. és 4. emeleten a szobák, a közös helyiségek és a folyosók lesznek kifestve, valamint az első és hátsó lépcsőházak továbbá az aula – mondta dr. Jakab Péter, az SZTE MGK általános dékánhelyettese.

 

A festés mellett 20 új beltéri és egy kültéri ajtót is kap a kollégium, valamint a linóleumot is cserélik a folyosókon és a lépcsőházban is.


mgk

 

A négyszintes épület két szintjének felújítása mintegy 23 millió forintba kerül, a munkálatokat várhatón február végére-március elejére fejezik be.

 

A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara a kollégiumával együtt Hódmezővásárhely központjában, parkosított udvarban található. A kollégium négyemeletes épülete a Petőfi utca felől közelíthető meg. Az intézmény közel háromszáz férőhelyével a Mezőgazdasági Kar nappali és levelező tagozatos hallgatóinak biztosít egész évben kollégiumi férőhelyet, a hallgatóknak számos szolgáltatásokat nyújtva.


SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek