SZTE Info

IMG_0311-2

Hatalmas falfestménnyel hívják fel a figyelmet a környezetvédelemre

Molnárfecskéket és füstifecskéket festett a Felsőváros II-es számú fűtőműre a Szegedi Tudományegyetem két alumnusa a Mondolo Egyesület ötlete nyomán. Az alkotás célja, hogy felhívja a figyelmet a környezetvédelemre.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

- 192 munkaóra, 200 liter festék, 800 négyzetméter falfelület - jellemezték számokban legutóbbi munkájukat Marton Ákos Barnabás és Vinkó Leó a május 28-i sajtótájékoztatón, a Városmetamorfózis című projekt első sajtónyilvános eseményén. A Szegedi Tudományegyetemen végzett rajz szakos hallgatók, a Mondolo Egyesület ötlete nyomán, a Szetáv Kft. megbízásából festettek fecskéket a Molnár utcai hőközpont falaira. (Az alkotópárossal készült korábbi interjúnk itt olvasható. ) A szárnyaló fecskéknek azonban csupán harmada került realisztikusan ábrázolva a hatalmas "vászonra", a madarak nagyobb részben csak árnyékként, megfestetlenül,sziluettjüket mutatva köszönnek vissza a szemlélőre - így emlékeztetve valós hiányukra. Az utóbbi 20 évben mindennapjainkból és a természeti környezetből is eltűntek. Hathatós beavatkozás nélkül egyes előrejelzések szerint hamarosan teljes mértékben hiányozni fognak a magyarországi ökoszisztémából.


IMG_0287


- A Szegedi Távfűtő Kft. elkötelezett a természeti környezet védelmében. Igyekszik korszerű technológiák segítségével a károsanyag-kibocsátást csökkenteni, amivel párhuzamosan egy élhetőbb környezet kialakítására is törekszik - hangsúlyozta a sajtótájékoztatón dr. Kóbor Balázs. A Szetáv Kft. ügyvezető igazgatójától, az SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport, Ásványtani, Geokémiai és Kőzettani Tanszékének tudományos főmunkatársától megtudtuk: a projekt a Mondolo Egyesület kezdeményezésére indult el, az ötletgazda pedig az egyesület vezetője, Ézsiás Tamás, a Szegedi Tudományegyetem volt földtudományi szakos hallgatója.


IMG_0280


- A Városmetamorfózis város rehabilitációs programa hazai környezeti nevelés egyik olyan zászlóshajója, mely a környezetvédelem mindhárom alappillérét tartalmazza: a problémára való felhívást, az offline és online ismeretterjesztést és a probléma orvoslásának gyakorlati bemutatását. Mindezt úgy, hogy az utcai művészet segítségével színesebbé és élhetőbbé formáltuk az emberi lakókörnyezetet - hallottuk Ézsiás Tamástól. Megtudtuk: a Mondolo Egyesület fiatal civil szervezetként hatalmas energiákat mozgat meg, hogy céljait megvalósítsa és hasson környezetére: Mondolo Club néven rendszeresen tartanak ismeretterjesztő előadásokat Szegeden és Budapesten. Szemétszedő akciókat indítanak és más helyi civil szervezetek munkáját segítik.


IMG_0309


Bálint Dénestől, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület munkatársától megtudtuk: próbálják legalább lassítani a fecskék eltűnésének folyamatát, ezért fészkeket és úgynevezett sárgyűjtő helyet is kialakítottak a madaraknak a Molnár utcában. Ha ugyanis saját maguk szeretnének fészket építeni, sár és szalma szükséges hozzá, amelyekhez ebben a kis mélyedésben hozzájutnak.A fészkek kialakításában a bordányi óvodások is segítettek.


IMG_0300


Ézsiás Tamás a Molnár utca környéki lakókhoz is szólt és arra kérte őket, ne hagyják kiszáradni a fecskéknek kihelyezett sárgyűjtő helyet, figyeljék a kihelyezett fészkeket és értesítsék az egyesületet, ha beköltöző fecskéket látnak.

Az óriási falfestmény magában is nagyon izgalmas és szemet gyönyörködtető látvány, de az alkotók még egy kis játékra is hívják a nézelődőt: a festményben valahol egy szívecskét is elrejtettek. Keresésre fel!

Fotó és szöveg: Bobkó Anna

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2020. május 26.

IMG_9666

Marton Ákos Barnabás és Vinkó Leó fiatal festőművészek, mindketten a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar rajz szakán végeztek. Évek óta alkotnak együtt, és dekorálnak: szórakozóhelyeken, fürdőben és épületek hatalmas tűzfalain csodálhatjuk meg monumentális munkáikat. Az alkotópárossal aktuális megbízásuk helyszínén beszélgettünk.

SZTEtelevízió

2019. augusztus 07.

kiemelt_Berenyi_Antal

Berényi Antal, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet adjunktusa és kutatócsoportja azonosította azt az agyterületet, amely azoknak a ritmusoknak a keletkezéséért felelős, amelyek alvás közben a rövidtávú memóriából áttöltik az emléknyomokat a hosszú távú memóriába. A felfedezés segít annak a megértésében, miként tudunk emlékezni. Azt is felderítették, hogy a különböző epilepszia-típusok hogyan alakulnak ki az agyban. A kutatócsoport munkájáról dokumentumfilmben mesél az SZTE agykutatója.