„Rajongani kell a választott médiumért” – véli Sebők Orsolya könyvillusztrátor

– Hogyan válik valaki diplomás építészből illusztrátorrá?

– Ó, ez nem annyira ritka. Sok építészt ismerek, akik végül egész más szakmában kötöttek ki. 16-18 évesen nehéz ilyen horderejű döntést hozni, de szerencsére van lehetőség az átképzésre. Én mondjuk már egyetem alatt tudtam, hogy nem fogok ebben a szakmában maradni, de 3-4 belefektetett év után azért lediplomáztam, hiszen sosem lehet tudni. Az egyetem alatt sokat informálódtam mind az illusztrátor, mind pedig a grafikus szakmákról, és hamar kiderült, hogy ez lesz az én utam. Innentől már csak motiváció kérdése volt az egész. Nem vagyok az a típus, aki könnyen feladja, úgyhogy sok-sok órát töltöttem azzal, hogy a lehető legmélyebben kiaknázzam az internet nyújtotta lehetőségeket. Később elvégeztem egy grafikus és egy illusztrátor képzést is, amiknek köszönhetően sokat fejlődtem, de igazság szerint ez önmagában nem lett volna elég.

– A légiesen könnyed, részletgazdag ábrázolásokat lehetővé tevő akvarelltechnikával alkotsz, ami a látszat ellenére korántsem egyszerű, hiszen biztos kéz és sok gyakorlás, tapasztalat szükséges hozzá. Hogyan jellemeznéd a saját stílusod?

– Az a tapasztalatom, hogy a saját stílusát mindig az alkotó látja a legkevésbé. Ráadásul én magam úgy látom, hogy több féle stílusban alkotok, vannak olyan képeim, amiket a testvérem csak úgy hív, hogy „gyermekrajz-stílus”, de akadnak a munkáim közt teljesen realisztikus ételek, illetve a valóság és a képzelet határán mozgó virágok is.

– Mi kell ahhoz, hogy manapság valaki kiemelkedően sikeres legyen az akvarellfestészet és -illusztráció terén?

– A sikerhez vezető utat nagyon nehéz pontosan jellemezni, mert a siker fogalma mindenkinek egy kicsit mást jelent. Számomra az a siker, amikor papírra tudom vetni azt, ami a fejemben megszületett, vagy ha látom a fejlődést, amikor összehasonlítom egy régi és egy új munkámat. Ha a szó konzervatívabb értelmében nézzük ezt, akkor a sikerhez elengedhetetlen, hogy rajongj a választott médiumért, ne unj bele az évekig tartó gyakorlásba. A rajztudás mellett aztán az sem árt, ha vállalkozásként tekintesz a munkádra, tudsz határidőket tartani és talán kicsit a marketinghez is értesz. Az én utamon meghatározó volt az angol nyelvtudás is, mivel az interneten elképesztő sok hasznos tanácsot találtam, de szinte kizárólag angolul. Az angol nyelvtudás egyébként azért is hasznos, mert ez egy nemzetközi szakma, simán megkereshetik az embert külföldről is egy-egy munkával.

– Szabadúszó illusztrátorként esküvői meghívókat, naptárakat, határidőnaplókat, tervezőgrafikusként pedig logókat és arculatokat is készítesz, ugyanakkor nem csupán a kreatív, de az online térben is sokoldalúan vagy jelen, hiszen mindemellett blogolsz, vlogolsz és workshopokat is vezetsz, valamint építed a saját branded is. Hogyan tudod összehangolni ezt a sokféle művészi és kommunikációs tevékenységet?

– Ez a fajta változatosság nagyban hozzájárul ahhoz, hogy ne égjek ki. Amikor nagyon sok időt töltök egyfajta tevékenységgel óhatatlanul bele tudok fásulni. Különösen igaz ez a monitor előtt töltött órákra, ezek után sokszor óriási felüdülés végre megfogni az ecsetet és megtapintani a papírt. A blogolás és a videózás mögött leginkább az a missziós elképzelés áll, hogy másokkal is megosszam, milyen utat jár be az, aki minden lebeszélés ellenére a művészi pályát választja. Hihetetlenül sokan írnak nekem arról, hogy ők is szerettek volna művészi pályára menni, de lebeszélték őket a szüleik, vagy nem tartották saját magukat elég tehetségesnek. Az igazság az, hogy egyrészt nem kell tehetségesnek lenni ahhoz, hogy valaki élvezze az alkotás folyamatát, másrészt a rajzolás egy tanulható dolog. Nekem borzasztóan sokat segített, amikor ilyen történeteket olvashattam, és szerettem volna magyar nyelven is beszélni erről.

A közösségi média egyébként marketing eszköz is, a legtöbb ügyfelem az Instagramon, a Facebookon vagy a Youtube-on talál rám. Emellett ezeken a felületeken tudok a legközvetlenebbül kommunikálni azokkal, akiket érdekel a tevékenységem. Az én esetemben nagyon nehéz éles határvonalat húzni munka és hobbi közé, mert szinte minden tevékenységem beletartozik mindkét csoportba. A közösségi média például marketing, de közben nagyon élvezem, és jó hasonló gondolkodású emberekkel kommunikálni.

– A szegedi Könyvmolyképző Kiadó gondozásában tavaly decemberben jelent meg Tóth Eszter Pöttöm Pötty és az Ízek Birodalma című mesekönyve, amit rövidesen Lovranits Júlia tollából a Bodza, a természetmentő 1. Bajban az öreg tölgy című gyerekkönyve követett. Mindkét kötet illusztrációit te készítetted, pályádon ugyanakkor ezek voltak az első könyves projektek. Milyen új kihívások elé állított a könyvillusztrációk készítése, és mi volt a munkafolyamat számodra leginkább pozitív hozadéka?

– Ahhoz, hogy a valóság vagy egy fotó után megfessek egy növényt, csak technikai ismeretekre van szükségem: rajztudásra és a festék mély ismeretére. Ahhoz azonban, hogy képekkel elmeséljek egy történetet, ennél sokkal többet kell gondolkodni, teremteni. A karaktereknek személyiséget kell adni, a történetnek meg kell elevenednie. A színektől a stíluson át a kompozíciókig mindent tudatosan kell kezelni. Ezek óriási kihívást jelentettek, amikkel azelőtt csak iskolai környezetben találkoztam. Óriási önbizalomlöketet jelentett ez a két könyv, hiszen előtte ilyen volumenű munkám még nem volt. De emellett szeretném azt hinni, hogy a könyvek révén tanlán kicsit többen megismerték az alkotásaimat.

– A Pöttöm Pötty és az Ízek Birodalma már a címében is gasztronómiai kalandozásra hívja olvasóit, a munkáid ismerőinek pedig feltűnhet, hogy a növényi témák mellett az ételek – legyenek azok zamatos gyümölcsök, megpakolt fagyitölcsérek vagy akár a leghétköznapibb alapanyagok pl. egy csomagnyi liszt – szemet gyönyörködtetően elevenednek meg az alkotásaidon. Ételeket ábrázoló alkotásaidból 2020 februárjában nyílt kiállítás a Kelet Kávézó és Galériában. Mesélj, kérlek, a gasztronómia iránti vonzalmadról!

– A dolog egyszerű: imádok enni, a főzésben viszont nem vagyok akkora mester. Úgyhogy előveszem a saját tudományomat és összepárosítom az ételekkel, így jön létre az ételillusztráció. A viccet félretéve, szerintem az ételek kimondottan alulreprezentált szerepet játszanak a művészetben. Elképesztő színviláguk és textúrájuk van, amit megfesteni egyrészt kihívás, másrészt izgalmas játék is. Akkor tudom, hogy jól sikerült a kép, ha az orromban érzem az étel illatát, mikor ránézek a kész illusztrációra.

Sokan kérdezik, nem csorog-e a nyálam, miközben desszerteket festek. Igazából pont az ellenkezője igaz: ha megkívánok valamit, akkor megfestem. Sokkal tovább tart az élmény, mint bekapni azt a falatnyi epret vagy muffint.

– A könyvillusztrációkhoz visszatérve: az egyik videódban megemlíted, hogy fúziós technikával készültek a mesekönyvek illusztrációi: előbb megfestetted a rajzok hátterét és külön a figurákat, ezeket szkennelés után digitálisan egymásra illesztetted, majd retusálást is végeztél a képeken. Mennyire fonódik/fér össze a munkádban a szabadkézi rajz és festés a digitálissal? Mekkora igény mutatkozik a szabadkézi alkotásokra a teljesen digitális technikával készültekkel szemben?

– Úgy gondolom, hogy ma már csak a legbefutottabb illusztrátorok tehetik meg, hogy teljesen elhatárolódnak a digitális munkától, mert a megrendelők legtöbbször digitális formátumban kérik a kész alkotást. Hiába készül egy illusztráció kézzel, nem használható egy az egyben úgy, ahogy kikerül a szkennerből. Általában torzulnak a színek, óhatatlanul porszemek kerülnek a szkenner üvegére, amiket retusálni kell. Így aztán minimális utómunka még a kézzel készült illusztrációkon is van, és ilyen értelemben már ez is digitális.

Ugyanakkor azt gondolom, hogy a megrendelő, például egy könyvkiadó, nem aszerint keres illusztrátort, hogy az digitálisan vagy kézzel dolgozik, hanem van egy elképzelése arról a stílusról, amit a könyvben szeretne látni. Számára mindegy, hogy ezt az illusztrátor milyen módon állítja elő. Szerintem a digitális technikára úgy érdemes gondolni, mint egy ugyanolyan médiumra, mint az akvarell vagy a tempera. Ha valaki ezzel tudja legjobban megragadni a mondandóját, akkor ezt az eszközt választja. Ilyen értelemben a digitális és a kézi rajz kezd összemosódni a különböző rajzpadok megjelenésével. Akinek például iPadje van, az egy úgynevezett iPencil segítségével már úgy tud rajzolni a tabletje képernyőjére, mintha az papír lenne. Vajon akkor ez kézi vagy digitális technika? De azért tegyük hozzá azt is, hogy az illusztráció rettentően tág fogalom, amibe nemcsak a mesekönyvek és a bájos esküvői meghívók tartoznak, hanem például az infografikák és a gifek is. Ezekbe az iparágakba nehezen építhető be a teljesen analóg technika.

– Megjelenik-e valamilyen formában a karantén-lét a legújabb műveiden, és ha igen, tervezel-e valamilyen tematikus anyagot összeállítani ezekből?

– Gondolkodtam egy karantén-sorozaton, de őszintén szólva rám ez kisebb hatással volt, mint azokra, akik normál munkarendben dolgoznak. Igazi otthonülő introvertált vagyok, akit járványmentes időkben is nehéz kirángatni az íróasztal mellől. Ezt a kicsit csendesebb időszakot arra használtam fel, hogy végre behozzak néhány olyan feladatot, amikre már hónapok óta nem jutott időm: összeállítottam egy online kurzust, már dolgozom a következőn, frissítettem a portfóliómat és a honlapomat. Persze azért festettem egy kis sorozatot azokról az ételekről, amikre a karantén elején mindenki rárepült: liszt, cukor, konzerv, és a személyes kedvenceim, a zacskós levesek szerepeltek benne.

SZTEinfo – Ferencz-Fehér Dorottya

(SZTE NKI Kulturális Iroda)

Fotó: S. O.

2020 nyarán, az SZTE virtuális könyvheti beszélgetés-sorozatában megjelent cikkek, ajánlók:

Míg nincs vakcina, a járvány elleni védekezés eszköze – több száz éve – a karantén

„A megismerés szintjei – Haikufüzér utazóknak” az SZTE geológus professzorától, M. Tóth Tivadartól

A mesék birodalmában Mórocz Károllyal, az SZTE alumnusával

„Izgalmas belátni a történelem kulisszái mögé” – véli a PhD-értekezést író Szent-Györgyi-kutató könyvtáros

Egy kalandokkal teli könyv kalandos élete

Sors-cserepek – Erósztól a festővászonig

Zelka, a fagyos Persephoné

Aszterión, a csillagközi vándor

A kolozsvári és szegedi gyökerű Neohelicon a legjobbnak értékelt folyóirat a Springer kiadványai között

Az SZTE könyves beszélgetései az ünnepi könyvhéten és a Klebelsberg Könyvtárban

Virtuális Könyvhét