Egy kalandokkal teli könyv kalandos története

– Békéscsabán született. Mezőberényben érettségizett, majd a soproni, jelenleg a szegedi egyetem hallgatója. Mikor ébredt rá, hogy írni szeretne?

– Huszonhárom éves voltam, amikor a Röpképtelen madarak megjelent, de már alsós koromban szerettem történeteket kitalálni. Unatkoztam, ezért meséket olvastam, hallgattam, írtam. Amikor a könyvtárban a milliónyi kötetet néztem, ott motoszkált bennem ez az érzés, hogy „De jó lenne, ha egyszer az én könyvem is itt lenne!” vagy „De jó lehet írónak lenni!”. Már nevetek ezeken a gondolatokon, idővel el is veszítették a jelentőségüket. Egyszerűen olvastam és írtam, mert nagyon szerettem. Viszonylag kanyargós utat jártam be. A gimnázium után Sopronban tanultam természetvédelmi mérnöknek. Nem tudtam konkrétan, hogy mit akarok, de szerettem a biológiát, és ennek a szaknak olyan szépen csengő neve volt. Ez egy remek bizonyíték a megfelelő szóválasztás fontosságára. Végül kiderült, hogy nem ez lesz az én hivatásom, untam. Budapestre költöztem, ekkor lettem tagja egy íróakadémiának, amelynek a gondozásában később a kötet is megjelent. Egy év múlva a Szegedi Tudományegyetemre, szociális munka szakra felvételiztem. Ennek már rendesen utánanéztem, és éreztem, hogy ez az én irányom. A kötet megjelenését követően – Németországba utaztam, ott végül két félévet töltöttem az Erasmus-program, majd egy helyi ösztöndíj keretében.

– „A Röpképtelen madarak”, Vöröskéry Dóra kötete, „novellagyűjtemény, amely ezer nevető varjúként ront az olvasóra” – áll a fülszövegben. Hogyan született meg ez a különleges kiadvány?

– A könyvet nem terveztük meg. Csak írtam. Éppen milyen kedvem volt, mit akartam elmesélni. A novellák meg gyűltek. Sok írás a mentorom, későbbi szerkesztőm által adott feladatokra válaszolva készült. Amikor felhalmoztam ezt a mennyiséget, akkor Zsolt – az emlegetett szerkesztő – azt mondta, hogy kezdjem kötetbe rendezni őket. Olyan szabadságot kaptam az egész szerkesztési folyamat közben, amiben nem is reménykedtem.

– Az Előretolt Helyőrség Íróakadémia gondozásában 2019-ben jelent meg a kötete. Milyen érzés volt e könyvbe belelapozni?

– Fantasztikus volt először kézbe venni a kötetet, de a jól sikerült írásokra büszke vagyok külön-külön is.

– A könyv fantasy képet ad: „az apokalipszis lovasának van egy öccse, az ördögnek pedig egy lánya. A poklot őrző konyhásnő nem kedves, de legalább a gyerekek ártatlanok. Persze jut hely a modern kor gyarló kisembereinek és a feledésbe merülő isteneknek is. És mindenki teszi a dolgát” – áll az ajánlóban. Beszéljünk a könyv tartalmáról! Hosszú időt ölel fel a – részben – fantasy novellák születése?

– Igen. De a Madarak sokkal inkább egy első lépés. Ez az, ahonnan indultam. Benne van a Skarlátház, amit még tizenhét évesen írtam. Abban egy családi tragédiát olvashatnak egy kislány szemszögéből. Meg a Sellőpénz, ami talán egy évvel később született, és amelynek írása során igazán rákaptam az alkotás ízére. Ez egy tipikus fantasy: kalózokkal, boszorkányokkal, sellőkkel. Abszurd világok és fura alakok vannak a kötetben. Kiderül, milyen, ha az állatok ítélkeznek felettünk, vagy ha az ördög lánya megkívánja a hatalmat. Egy elbeszélő egy ToiToi-vécébe szorul, egy másik pedig kezd medvévé válni a felhúzott szőrmekesztyű miatt. Sok humort és hókuszpókuszt rejt a könyv. Egy lánybúcsú bankrablásba torkollik, a Pufók Puttó Bt., vagyis a mennyország kalauzait tömörítő társaság pedig óriási hibát talál a rendszerben. Az apokalipszis lovasainak van egy Napóleon-komplexusos öccse, aki egy alföldi faluban akar világvégét rendezni, egy kispolgár pedig úgy dönt, hogy feltámad, majd inkább mégsem.

– A fantasy a kedvenc műfaja?

– A legtöbb novella ma már máshogy nézne ki, látom bennük a hibákat, amiket akkor még nem vettem észre. És még csak egy év telt el. De olyanok, mint a régi fényképek: megmaradnak emléknek. A Madarakban nincsenek ciklusok, mert annyira sokféle műfaj, téma és hangulat keveredik, akár egy novellán belül is, hogy nem tudtuk kategorizálni őket. Nem is akartuk igazán.

– A kötet egyik sajátossága a műfaji sokszínűség. Mi a szerepe a szövegek előtti idézetnek?

– Választottam minden novella elé egy-egy idézetet, főleg a popkultúrából. Ezeket paravánoknak szántam, rá- és elhangolják az olvasót. A kötet tökéletes lenyomata annak, amilyen akkor voltam.

– „Szemtelen, groteszk és meglepő novellák” címmel közölt ajánlót a könyvéről az mno.hu, Röpképtelen címmel a Magyar Szó. Milyen kritikákat kapott a könyve és ön ezt hogyan élte meg?

– Ha megjelenésre érdemesnek tartják egy novellámat, valaki elolvassa, vagy valamilyen felületen megosztja velem a véleményét róla, annak örülök, megtisztelő. A kritikákból kimazsolázom az építő visszajelzéseket, igyekszem figyelni rájuk a jövőben. Diadalt ülni minden megírt novella felett? Igen! De ez nem azt jelenti, hogy állandóan hátba veregetem magam, hanem hogy szítom azt a lelkesedést és tüzet a bensőmben, ami az alkotói folyamattal jár, és azt az örömöt, amit a kész alkotás hoz magával. El sem tudom képzelni, hogy ezt félgőzzel is lehetne csinálni.

– Van az ön számára kedvenc része a novellás gyűjteménynek?

– Az Egyketted lovast és a Mesét emelném ki. Talán nem ezek a legjobbak, de személyes okokból sokat jelentenek. Számomra a legnagyobb kihívás az írásban a mérték. A szöveg legyen izgalmas, de nem szenzációhajhász, igényes, de nem modoros, őszinte, de nem kitárulkozó; szépirodalmi is, meg nem is – mint a mesében. Nagyon nehéz megtalálni azt a bizonyos középutat, nem is áltatom magam azzal, hogy mindig sikerül. A két legfontosabb kelléke az irodalomnak pedig az alázat – az olvasók, más írók és a szövegek felé –, illetve a szenvedély. És egy kis humor sem árt. Persze, ezek nélkül felesleges bármi mást is csinálni. Jó írókkal Dunát lehet rekeszteni, nekem az a nagyravágyó álmom, hogy olyanná váljak, akinek a történeteire érdemes odafigyelni, mert szórakoztatóak, és adnak valami pluszt, amin a lélek is elcsámcsoghat.

SZTEinfo – Z. A.

Fotó: V. D.

További információk:

Mit gondol Vöröskéry Dóra a Röpképtelen madarak című kötetéről – öt szóban? Itt meghallgathatja, megnézheti.

Hogyan fogadják az olvasók a Vöröskéry novellákat? Néhány vélemény a moly.hu oldalon.

2020 nyarán, az SZTE virtuális könyvheti beszélgetés-sorozatában megjelent cikkek, ajánlók:

Míg nincs vakcina, a járvány elleni védekezés eszköze – több száz éve – a karantén

„A megismerés szintjei – Haikufüzér utazóknak” az SZTE geológus professzorától, M. Tóth Tivadartól

A mesék birodalmában Mórocz Károllyal, az SZTE alumnusával

„Izgalmas belátni a történelem kulisszái mögé” – véli a PhD-értekezést író Szent-Györgyi-kutató könyvtáros

Sors-cserepek – Erósztól a festővászonig

Zelka, a fagyos Persephoné

Aszterión, a csillagközi vándor

A kolozsvári és szegedi gyökerű Neohelicon a legjobbnak értékelt folyóirat a Springer kiadványai között

„Rajongani kell a választott médiumért” – véli Sebők Orsolya könyvillusztrátor

Az SZTE könyves beszélgetései az ünnepi könyvhéten és a Klebelsberg Könyvtárban

Virtuális Könyvhét