Bezár

Hírarchívum

beszerzes_nyito

Közbeszerzési Innováció a Szegedi Tudományegyetemen

Közbeszerzési Innováció a Szegedi Tudományegyetemen

2020. december 07.
2 perc

A Közbeszerzési Hatóság Fennállásának 25. évfordulója alkalmából megrendezett online nemzetközi konferencián a Szegedi Tudományegyetem új beszerzési stratégiájáról tartott előadást Dr. Nagy Paulina, az SZTE Beszerzési Igazgatója.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az újfajta beszerzési eljárás, bár már a 2000-es évek elejétől ugyan jelen volt az Európai Unió szabályozásában -, azonban Magyarországon, a kellő elektronikus alkalmazások hiányában 2018-ban adott lehetőséget a Szegedi Tudományegyetem közbeszerzési csapatának, hogy az új módra váltson, zászlóvivőként, Dr. Nagy Paulina igazgatása alatt. A megvalósításban részt vett Macsek Bernadett, a közbeszerzési iroda vezetője és ügyvivőként Rácz Gabriella, aki a menedzsment részét vezeti a folyamatnak, illetve az SZTE megbízásából Németh Krisztina felelős akkreditált közbeszerzési tanácsadó.


- Ezen beszerzési mód specifikuma az úgynevezett dinamizmus triász, egyrészt dinamikus az eljárás időben, tehát egyharmadára csökkenti a közbeszerzések időtartamát. Másrészről dinamizmus mutatkozik személyi oldalon, mert az előminősítési rendszer lehetővé teszi, hogy a nyitott rendszeren keresztül, az ajánlatot adó cégek folyamatosan csatlakozhassanak a beszerzési folyamatokhoz. Harmadrészről dinamizmus mutatkozik a műszaki oldalon, hisz az előminősítési szakaszban a műszaki specifikációt csak termékkategóriák szintjén szükséges létrehozni, ez termékváltásra, termékinnovációra is könnyített megoldást kínál. Összességében ezzel a technikával a K+F+I folyamatok egy hatalmas támasztékot kapnak, mivel így lényegesen rövidebb idő alatt végig tudjuk futtatni a beszerzési folyamatokat - fogalmazott Dr. Nagy Paulina, beszerzési igazgató.

Az innovatív beszerzési technika különlegessége, hogy egyfajta előminősítési rendszert, úgynevezett közbeszerzési előminősítést valósít meg, ezzel jelentősen megkönnyíti és lerövidíti a beszerzési folyamatot. A rendszer előminősíti azokat a cégeket, amelyek az egyetem számára beszállítanak. Ezáltal képes lerövidíteni azokat a folyamatot, amelyek által kiszolgálják a beszerzett tárgyakkal a kutatásfejlesztési vonalat.

Dr. Nagy Paulina jogász-közgazdász, felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó, a Szegedi Tudományegyetem beszerzési vezetője felügyelte az új beszerzési mód műhelyfolyamatait. Kezei alatt számos innovációs eljárás futott már át. Munkája részét képezi az SZTE akadémiai és klinikai oldal beszerzési struktúrájának irányítása, a beszerzési eljárások koordinálása, a megkötött szerződések ellenjegyzése. Apparátusával a beszerzési igényeket a közbeszerzési eljárások teljes körű lebonyolítását valósítja meg. Dr. Nagy Paulina külön köszönetet mondott az egyetem vezetésének messzemenő támogatásáért, hogy csapatával Magyarországon elsőként alkalmazhatták az innovációs beszerzési technikát.

SZTEinfo - Zombori Anett

 


Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek