SZTE Info

FIEALC_SZTE

A világ latinamerikanistái érkeznek a Szegedi Tudományegyetemre

A Latin-Amerika és Karibi Tanulmányok Nemzetközi Szervezete (FIEALC) 2019. június 24. és 28. között tartja nemzetközi konferenciáját Szegeden. Az SZTE BTK Hispanisztika Tanszéke által szervezett kongresszusra több mint 40 országból közel 500 résztvevő érkezik, a kutatók és oktatók mellett latin-amerikai politikusok és egyetemi vezetők is.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Latin-Amerika és Karibi Tanulmányok Nemzetközi Szervezete (FIEALC), amelyet a világhírű mexikói filozófus és író, Leopoldo Zea alapított 1982-ben, a világ egyetemeinek e régióval foglalkozó tanszékeit és egyéb releváns kutatóintézeteket fogja össze. A szervezet, amelynek fő célkitűzése, hogy elősegítse a világ latinamerikanistái közötti tudományos és interdiszciplináris párbeszédet, 1983 óta kétévente szervez konferenciát. Eddig, többek között, Venezuelában, Kínában, Spanyolországban, Görögországban, Izraelben, Olaszországban, az Egyesült Államokban, Lengyelországban, Franciaországban, Dél-Koreában voltak a helyszínek, a legutóbbi konferenciát 2017 júliusában Szerbiában, a belgrádi John Naisbitt Egyetemen tartották.


A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Hispanisztika Tanszéke (akkor még Latin-Amerika Története Kutatócsoport néven) az elsők között csatlakozott a szervezethez Anderle Ádám professzor révén, amely ma már mintegy 130 kutatóközpontot foglal magába. A szervezet szabályzata szerint a kongresszust megrendező intézet egyik tagja tölti be a FIEALC elnöki tisztségét a megrendezést követő két évben (2019-2021).


A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Hispanisztika Tanszéke a FIEALC Belgrádban tartott XVIII. kongresszusán nyerte el a következő kongresszus megrendezésének jogát Indiával szemben. A Latin-Amerika és a Karibi térség történetére vonatkozó tudományos kutatásoknak közel fél évszázados, páratlanul élő hagyománya van a Szegedi Tudományegyetemen, továbbá a Hispanisztika Tanszék több évtizedes tapasztalattal rendelkezik magas szakmai színvonalú hazai és nemzetközi konferenciák szervezése terén.


plakat-fiealc


A XIX. kongresszust Latin-Amerika és a Világ: együttműködési és találkozási terek címmel hirdette meg a Hispanisztika Tanszék, a főbb témakörei pedig, többek között, Latin-Amerika politikai, történelmi, gazdasági és külkapcsolatai Európával, Ázsiával és Afrikával; Latin-Amerika szerepe a világgazdaságban; migrációs, globális társadalmi és környezeti kihívások Latin-Amerikában; a latin-amerikai gondolkodás, identitás és másság problémái; irodalmi, nyelvi és kulturális kapcsolatok Latin-Amerika és más kontinensek között; az emberi jogok helyzete Latin-Amerikában; a latin-amerikai felsőoktatás helyzete és külföldi kapcsolatrendszere.


A konferencia hivatalos nyelvei a spanyol, a portugál és az angol. A kongresszusra 450 fő regisztrált 41 országból. Szintén hagyomány, hogy a kutatók és oktatók mellett latin-amerikai politikusok és egyetemi vezetők is érkeznek, mivel ez egy kiváló alkalom arra, hogy új kapcsolatok létesüljenek az országok, az egyetemek és a különböző kutatóintézetek között. A kongresszuson adják át a Leopoldo Zea nevét viselő díjat, amellyel a szakmai zsűri a legjobb fiatal kutatók és doktoranduszok munkáját jutalmazza filológiai tanulmányok és társadalomtudományi tanulmányok kategóriájában.


Az ötnapos rendezvényen Szeged város és a Szegedi Tudományegyetem vezetése mellett képviseltetik magukat a Magyarországon működő spanyol, portugál, brazil, ecuadori, mexikói, kolumbiai, perui, chilei, argentín, kubai nagykövetségek, a Magyar Rektori Konferencia, a Tempus Közalapítvány, a Külügyi- és Külgazdasági Minisztérium Latin-Amerika Főosztálya és az Európa és Latin-Amerika együttműködését elősegítő EU-LAC Alapítvány.


A tervezett program itt elérhető.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2019. november 13.

IMG_5871

A hazai felsőoktatás zászlóshajója, a Szegedi Tudományegyetem „kapitányi hídján” álló vezetőket sorra bemutatja a Szegedi Egyetem Magazin. Most az SZTE négy rektorhelyettese arról is vall, miként javíthatja tovább pozícióit a legfrissebb Quacquarelli Symonds ranglista szerint Magyarország legjobb egyeteme, a szegedi universitas.

SZTEtelevízió

2019. augusztus 07.

kiemelt_Berenyi_Antal

Berényi Antal, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet adjunktusa és kutatócsoportja azonosította azt az agyterületet, amely azoknak a ritmusoknak a keletkezéséért felelős, amelyek alvás közben a rövidtávú memóriából áttöltik az emléknyomokat a hosszú távú memóriába. A felfedezés segít annak a megértésében, miként tudunk emlékezni. Azt is felderítették, hogy a különböző epilepszia-típusok hogyan alakulnak ki az agyban. A kutatócsoport munkájáról dokumentumfilmben mesél az SZTE agykutatója.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • november 13. 08:00 - 15. 18:00
  • november 13. 13:00 - 15. 13:30
    Az SZTE ÁJTK Magyar Jogtörténeti Tanszéke és az MTA SZAB Jogtudományi Szakbizottsága szervezésében
  • november 14.
    09:00 - 15:00
    Az SZTE JGYPK Művészeti Intézet Művészetelméleti és Művészetpedagógiai Kutatócsoportjának szervezésében
  • november 14.
    09:00 - 15:10
    Nemzetközi konferencia a Europe Direct Szeged, az SZTE Frankofón Egyetemi Központja, a Francia Köztársaság Budapesti Nagykövetsége, a Budapesti Francia Intézet és a Wallonie-Bruxelles International szervezésében
    Részletek: www.ed.u-szeged.hu
  • november 14.
    10:00 - 16:00
    Az SZTE BTK Pszichológiai Intézete pszichológiatörténeti konferenciát szervez abból az alkalomból, hogy Szegeden 90 éve jött létre Magyarország első tartósan működő egyetemi lélektani intézete Várkonyi Hildebrand Dezső vezetésével. A konferenciára várunk minden érdeklődőt! A konferencia programja megtekinthető a konferencia honlapján, az előadások összefoglalóival: https://www.szegedikonferencia2019.com