Bezár

Hírarchívum

kiemelt_ET_megnyito

Fotókiállítással nyílt a 16. Egyetemi Tavasz

Fotókiállítással nyílt a 16. Egyetemi Tavasz

2019. április 15.
3 perc

Az egyetemi fotópályázat anyagából válogatott kiállítással nyílt április 11-én az Egyetemi Tavasz programsorozat. A Költészet Napján a szegedi egyetem két egykori diákjára, József Attilára és Radnóti Miklósra emlékeztek a költőlegendák verseivel, Szent-Györgyi Albert szobránál a GTK külföldi hallgatói szavalták kedvenc verseiket. Május 17-ig 80 helyszínen közel 300 program közül válogathat a közönség.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A 16. Egyetemi Tavasz programsorozatban tudományos, ismeretterjesztő, kulturális, sport és szórakoztató rendezvények, kari napok, konferenciák szerepelnek egyetemi és városi helyszíneken – szinte minden, ami a szorosan vett oktatáson, kutatáson kívül az egyetemen történik, és érdekes lehet a közönség számára.


A programsorozat ad otthont például a 20. Szegedi Nemzetközi Gitárfesztiválnak, a nemzetközi szinten is elismert formáció, a Meszecsinka fellépésének és a híres Kaláka együttes 50. születésnapi koncertjének. A programkínálatot színesíti az Universitas Szimfonikus Zenekar hangversenye, Dobos Márta hegedűművész és Klebniczki György zongoraművész, valamint Szecsődi Ferenc hegedűművész estje és a muzsikáló orvosok tavaszi koncertje. A költészet és a színház rajongóit Kosztolányi-est, a Radnóti tiszteletére szervezett emlékséta, a 4. Egyetemi Színházi Találkozó és egy színházi ősbemutató is várja – csak hogy néhány példát említsünk a számos esemény közül. A programok nyitottak és többnyire ingyenesen látogathatók minden érdeklődő számára.


32646261307_e5ebfdd18f_o


Folytatódik a már hagyományossá vált Vers délben sorozat is: az Egyetemi Tavasz ideje alatt egy-egy egyetemi polgár vagy szegedi lakos elmondhatja, felolvashatja, előadhatja egyik kedves versét az SZTE Rektori Hivatal épülete előtt, Szent-Györgyi Albert szobránál, hétköznaponként 12 óra 10 perckor. A sorozatot a Gazdaságtudományi Kar másodéves külföldi hallgatói – Turan Bayramli, Turan Abbaszade és Ahmed Abdullah Sufian – nyitották, akik angol, azeri és arab nyelven szavalták kedvenc versüket.


Vers_Delben
A Vers délben program képei itt megtekinthetőek.


Az Egyetemi Tavasz programsorozat hivatalos megnyitóján, április 11-én Dr. habil Gellén Klára, a Szegedi Tudományegyetem oktatási rektorhelyettese köszöntötte a vendégeket. Elmondta: az SZTE mindig is elkötelezett volt az ismeretterjesztés és a művészetek ápolása iránt, és kiemelt felelőssége, hogy oktatási és kutatási intézményként is népszerűsítse a magyar kultúrát. Ennek legjobb példája az Egyetemi Tavasz programsorozata, mely mindenki számára nyitott kapukkal, mintegy 80 helyszínen, több mint 300 rendezvénnyel várja az egyetem és a város polgárait.


_MG_0573


A rendezvény az Egyetemi Fotópályázat legjobb műveiből válogatott kiállítással nyílt. A versenyre több száz pályamunka érkezett, ezekből választotta ki a hivatásos fotográfusokból és a Kulturális Iroda munkatársaiból álló zsűri az 50 egyetemi hallgató legérdekesebb, legelgondolkodtatóbb képeit. A megnyitón díjazásban részesültek a Kulturális Iroda által meghirdetett előadói és alkotói pályázatok legjobbjai, azok a hallgatók, akik tanulmányaik mellett a legszínvonalasabb művészeti tevékenységet folytatják.


ET_megnyito
A megnyitón és a díjátadón készült képek itt megtekinthetőek.


Díjazottak:

Egyetemi Fotópályázat

A zsűri tagjai: Dobóczky Zsolt fotóművész, Németh György fotóművész, Rómer János fotográfus

  1. Szigetvári László (JGYPK III. képi ábrázolás)
  2. Csákány Lóránt (ÁOK VI.)
  3. Zahorán Adrienn Éva (BTK IV. média-mozgókép és komm., rajz és vizuális kultúra tanár)

III. Kiss Blanka (BTK I. MA fordító tolmács)

Különdíj: Gáti Szabolcs TTIK III. földrajz)

 

Egyetemi Verspályázat

A zsűri tagjai: Annus Gábor szerkesztő (Tiszatáj, Tiszatájonline.hu), Bene Zoltán író, szerkesztő

  1. Ferencz Hedvig (BTK magyar II.)
  2. Kolumbán Adrienn (BTK vallástudomány MA)
  3. Domokos Márton (BTK magyar I.)

Különdíj: Verba Adrienn (ÁOK I.)

 

Egyetemi Vers- és Prózamondó Verseny

A zsűri tagjai: Erdélyi Eszter magyar és média tanár, óraadó (Deák Ferenc Gimnázium,SZTE BTK), Szívós László színművész (Szegedi Nemzeti Színház), Köblös-Rupáner Ágnes főelőadó, drámapedagógus (SZTE Tanárképző Központ), Tajti Gabriella irodavezető (SZTE Kulturális Iroda)

  1. Bellér Roland (BTK I. történelem-latin tanári)
  2. Kenyeres Erik László (ETSZK I. gyógytornász)
  3. Piti Alexandra Nóra (TTIK II. biológia)

Különdíj: Csenki Nikolett (BTK magyar-történelem VI.)

 

Színikritika Pályázat

A zsűri tagjai: Jászay Tamás színikritikus, egyetemi tanársegéd (BTK Összehasonlító Irodalomtud-i tanszék), Dr. Kérchy Vera egyetemi adjunktus (BTK Összehasonlító Irodalomtud-i tanszék)

  1. Tar Brigitta Zsanett (BTK kommunikáció- és médiatudomány MA II.)
  2. Mohai Aletta (BTK III. magyar)

Az Egyetemi Tavasz részletes programfüzete itt érhető el.

A kiemelt programok listája itt érhető el.

A Vers délben sorozat programjai itt érhetőek el.


SZTEinfo

Fotó: Rómer János, Ocskó Ferenc, SZTE NKI

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek