Bezár

Hírarchívum

kerekpar_nyito

Gyógyszerészek kétkeréken

Gyógyszerészek kétkeréken

2018. október 09.
2 perc

Kerékpártúrán vettek részt a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar hallgatói, oktatói, dolgozói. A félszáz résztvevő 45 kilométert tekert le október 6-án, szombaton.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

- A biciklis kerékpártúra ötlete a csapatépítés szándékával született meg. A hallgatók és az oktatók közötti kapcsolatépítés volt a fő cél, de az sem mellékes, hogy a hallgatói közösségen belül is új kapcsolatok épülhetnek egy ilyen esemény kapcsán - tudtuk meg Csupor Dezsőtől. Az SZTE Gyógyszerésztudományi Kar dékánhelyettese elmondta, hogy bár a GYTK a kisebb karok közé tartozik, és a hallgatói jóformán minden oktatót ismernek, egészen más egy előadáson, gyakorlaton vagy vizsgán interakciót kialakítani, mint egy biciklitúrán kötetlenül beszélgetni. Az egyetemi hierarchia ilyenkor nem érvényesül, ami jót tesz a kapcsolatok kiépülésének, elmélyülésének.


IMG_5126

Képgaléria az indulásról.

 

- További motiváció volt, hogy a közösségépítéshez olyan alkalmat találjunk, ami összhangban van az egészségtudatos kar koncepciójával. Idén már több kezdeményezés valósul meg ennek szellemében, például év vége felé tervezzük egy kari egészségnap lebonyolítását is - magyarázta a dékánhelyettes.


IMG_5134

 

A biciklitúrán összesen ötvenen vettek részt: hallgatók, doktoranduszok (köztük külföldiek is), dolgozók, oktatók vegyesen. A 45 kilométeres távot mindenki gond nélkül teljesítette. Az útvonal a Mélyponton, Tiszaszigeten át Kübekházán, majd Szőregen keresztül vezetett vissza Szegedre. A résztvevők a Kübecker Manufakturban a BENU dr. Kaiser Patikák jóvoltából egy ebéddel pótolták az elvesztett kalóriákat.


IMG_5112

 

- Ez volt az első túra, de a résztvevők nagy száma és a visszajelzések alapján biztos, hogy nem az utolsó. Tavasszal újra kerékpárra pattanunk, remélhetőleg hasonló sikerrel - summázta Csupor Dezső.

 

 

SZTEinfó

Fotó: Bobkó Anna

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek