SZTE Info

SZTE_csaladbarat_2018_kiemelt

Családbarát egyetem a Szegedi Tudományegyetem

A Szegedi Tudományegyetem együttműködési megállapodást írt alá a Három Királyfi Három Királylány Mozgalommal. Az együttműködés fő célja az egyetemen a családbarát szemlélet elmélyítése. A már most is működő kezdeményezések mellett a jövőben kiterjedhet ez az oktatás, képzés, a kutatás és a családbarát intézkedések területére is, mind a munkavállalók, mind a diákok irányába.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A 2018. október 18-án a Magyar Tudományos Akadémián tartott Mozgalom a családok megszületéséért konferencián aláírt megállapodást a Szegedi Tudományegyetemen túl az Óbudai Egyetem és a győri Széchényi István Egyetem is megkötötte. A konferenciát Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár nyitotta meg.

 

SZTE_csaladbarat_2018_1


A tanácskozáson a Szegedi Tudományegyetemet Zakar Péter nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettes és Jancsák Csaba, az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar oktatási dékánhelyettese képviselte, akik az együttműködés létrejöttén bábáskodtak. Zakar Péter rektorhelyettes beszédében elmondta, hogy a Három Királyfi Három Királylány Mozgalom jó példája annak, hogy egy kanál mézzel többet lehet elérni, mint egy hordó ecettel. Lehetőséget ad ez a megállapodás a családbarát kérdések áttekintésére.


SZTE_csaladbarat_2018_ZP


– Egyetemünkön már számos baba-mama szoba működik, több családokat is érintő rendezvényre kerül sor, de most még egy út elején vagyunk. Egyik fontos cél például, hogy az egyetemi szünetek összhangba kerüljenek a közoktatási szünetekkel ezzel is segítve, hogy az egyetem munkatársai a családjukkal együtt lehessenek. Várhatóan rektori megbízott foghatja majd össze a családbarát egyetemmel kapcsolatos feladatokat – fogalmazott Zakar Péter rektorhelyettes.


SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2020. január 27.

Kiemelt_Zolnay_Kriszta

Szeged és London között ingázik: a Richter igazgatósági tagja, multinacionális gyógyszercégeket képviselt a nemzetközi porondon, most a pénz és az egészségügy metszéspontján végez szakértői munkát a Tisza-parti város Kígyó Patikája tulajdonosaként is ismert dr. Zolnay Kriszta. Az SZTE Gyógyszerésztudományi Karán végzett szakemberrel életútjáról beszélgetve megtudtuk, időnként miért kérdezi önmagától: „Ez tényleg velem történt meg?”

SZTEtelevízió

2019. augusztus 07.

kiemelt_Berenyi_Antal

Berényi Antal, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet adjunktusa és kutatócsoportja azonosította azt az agyterületet, amely azoknak a ritmusoknak a keletkezéséért felelős, amelyek alvás közben a rövidtávú memóriából áttöltik az emléknyomokat a hosszú távú memóriába. A felfedezés segít annak a megértésében, miként tudunk emlékezni. Azt is felderítették, hogy a különböző epilepszia-típusok hogyan alakulnak ki az agyban. A kutatócsoport munkájáról dokumentumfilmben mesél az SZTE agykutatója.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • február 25.
    13:00 - 17:00
  • február 25.
    14:00 - 15:00
  • február 25.
    16:00 - 17:00
    A megjelenteket köszönti: Gácser Attila, a Biológia Intézet vezetője
    A kötetet bemutatják: a könyv lektora, Nagy Lászlóné, valamint a könyv szerkesztője és szerzői: Balázs János, Hegyi Andrea, Poór Péter, Sinka Rita és Vörös Mónika
  • február 25.
    18:00 - 19:00
    Hiteles és motiváló előadás a Mentor(h)áló Pedagógiai esték 2020-as tavaszi évadában a futás, azon belül az ultrafutás különös világáról. Vendégünk Lubics Szilvia magyar amatőr hosszútávfutó és ultramaratonista, az Ultrabalaton és a Spartathlon többszörös győztese!
    Jegyár: kedvezményes 1.800 Ft (SZTE-kártya, diákigazolvány, pedagógusigazolvány); teljes árú 2.400 Ft. Kedvezményes jegyek csak személyesen vásárolhatók, a vásárláskor be kell mutatni a kedvezményre jogosultságot igazoló dokumentumot! Jegyek november 11-től kaphatók az IH Rendezvényközpontban és online, a http://jegyek.ihrendezvenykozpont.hu/category/entry-ticket weboldalon.
    Az SZTE Mentor(h)áló 2.0 projekt programja
  • február 25.
    18:00 - 19:00
    A Dugonics Társaság előadóülése
    Előadó: Dr. Kerek Ferenc zongoraművész, a Dugonics Társaság elnöke, az SZTE Bartók Béla Művészeti Kar oktatója
    Beszélgetőtársak: Gyüdi Sándor, a Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgatója
    Kerek Attila, SZMJV protokoll- és rendezvényreferense, a Dugonics Társaság elnökségi tagja