Bezár

Hírarchívum

kiemelt_veradas

300 életet mentenének meg az SZTE polgárai

300 életet mentenének meg az SZTE polgárai

2018. március 29.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem számára kiemelten fontos, hogy az egyetem polgárai tegyenek a közösségért, a városért, ahol élnek, tanulnak és dolgoznak. Éppen ezért 2018. április 10-én, az év 100. napján kísérletet tesznek arra, hogy több mint száz sikeres véradással hívják fel a figyelmet a rendszeres véradás fontosságára.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Április 10-én, az év 100. napján az egyetem polgárai – hallgatók, oktatók és egyetemi dolgozók - 10 és 17 óra között adhatnak vért az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban (Szeged, Ady tér 10.). A véradók időpontot is foglalhatnak maguknak az http://www.ovsz.hu/idopontfoglalas weboldalon, de előzetes regisztráció nélkül is lehet vért adni - összesen 10 ágyon zajlik majd a véradás, amelyből 2 ágyat fenntartanak a regisztráció nélkül érkező véradók számára.


veradas_archiv_2014


A véradáson részt vehet minden 18 év feletti egyetemi polgár, így a külföldi hallgatók is, amennyiben magyar TAJ- és lakcímkártyával jelentkeznek – ezeket fel kell mutatni véradáskor a személyigazolvánnyal vagy útlevéllel együtt.


A véradók értékes ajándékokat kapnak: belépőt a Szent Erzsébet Mórahalmi fürdőbe, a borháló kedvezményes kuponját, az első 150 véradó pedig a Napfényfürdő Aquapolisz kedvezményes belépőjét is megkapja.


A véradónap végén, 17.15-től a résztvevők között értékes nyereményeket sorsolnak ki. A fődíj egy utazás, amelyet a Proko Travel ajánlott fel.


A véradást az Országos Vérellátó Szolgálat és a Szegedi Tudományegyetem szervezi azzal a nem titkolt céllal, hogy ezen a napon legalább 300 életet megmenthessenek.


Antal Éva

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    már
    16
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
  • *
    már
    17
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    15:00 - 17:00
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    15:00 - 17:00
  • *
    már
    17
    SZTE TIK, Ady tér 10.
    18:00 - 20:00
    SZTE TIK, Ady tér 10.
    18:00 - 20:00
  • *
    már
    18
    SZTE Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc Hangversenyterem (Tisza Lajos krt. 79-81.)
    18:00 - 20:00
    SZTE Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc Hangversenyterem (Tisza Lajos krt. 79-81.)
    18:00 - 20:00

Kapcsolódó hírek