Bezár

Hírarchívum

szinhazi_nyilt_nap_kiemelt_nagy

Színházi nyílt napot tartanak Szegeden

Színházi nyílt napot tartanak Szegeden

2017. október 02.
2 perc

A Szegedi Nemzeti Színház máskor rejtve maradó zugaiba is bepillanthatnak azok, akik október 5-én, csütörtökön ellátogatnak a kulturális intézmény és a Szegedi Tudományegyetem közösen szervezett nyílt napjára.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Évről évre hagyomány, hogy az egyetem Őszi Kulturális Fesztiváljának keretében az új évad elején vendégül látják a színház falai között a város fiataljait. A nyílt nap megnyitóját követően az operatársulat énekesei - Szélpál Szilveszter, Major Attila és Vajda Júlia - szórakoztatják az egybegyűlteket. Ezt színházi túrák követik: a társulat tagjai, valamint önkéntesek vezetik végig a vendégeket a kulisszák mögött, az öltözők, folyósok, hidak, raktárak labirintusán, ahova a nézők amúgy nem tehetik be lábukat.


Az érdeklődők bemutatón csodálhatják meg a Papp Janó tervezte jelmezeket, amelyek némelyikét akár föl is próbálhatják. Bodnár György főfodrász önként jelentkezők segítségével megmutatja miként készül el a színházi frizura, a legbátrabbak pedig színpadi sminket is kaphatnak.


Pataki Ferenc, valamint a társulat új tagjai Figeczky Bence, Gyöngyösi Zoltán és Olasz Renátó beszédtechnika, Czár Gergely balettművész tánc-, Vajda Júlia énekórát tart. Keszég László főrendező vezetésével helyzetgyakorlaton vehetnek részt a vállalkozó szelleműek, ehhez a kereteket Friedrich Dürrenmatt János király című színműve adja, melyet novemberben mutatnak majd be. Szintén egy őszi premier, a János vitéz című daljáték nyilvános próbáján pedig a darab előkészületeinek is szemtanúja lehet a közönség.


Este a Nagyszínházban Bánvölgyi Tamás Vissza a feladónak című irodalmi este, a Kisszínházban Csehov Ványabácsi című drámája szerepel a műsoron.


MTI

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek