Bezár

Hírarchívum

Cover

Szegedi jogi kari kitüntetés Randolph L. Braham professzornak

Szegedi jogi kari kitüntetés Randolph L. Braham professzornak

2017. október 05.
2 perc

Laurea Honoris Causa-díjat adományozott Randolp L. Brahamnek, a City University of New York professzorának a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Randolph L. Braham professzor 2017. október 3-án A magyarországi holokauszt bonctani elemzése címmel előadást tartott a Mazsihisz szervezésében Budapesten, a Wesselényi utcai Goldmark teremben. A professzort és a résztvevőket Heisler András, a Mazsihisz elnöke köszöntötte, majd laudációt mondott a CEU két egyetemi tanára, Kovács M. Mária és Kovács András.

 

Az előadást követően a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara nevében Laurea Honoris Causa-díjat adott át a professzornak Szomora Zsolt, oktatási dékánhelyettes. Az idén 95. életévét betöltő Braham professzor politológusként generációkat nevelt, történészként pedig tudósok sokaságát indította el a pályáján, támogatta az SZTE oktatóit és diákjait is. A rendezvény végén Heisler András a Mazsihisz nevében emlékplakett átadásával mondott köszönetet Braham több évtizedes munkásságáért.


Hirhez2

 

Randolph L. Braham a City University of New York-on oktatott összehasonlító politikatudományt közel négy évtizeden keresztül. Több száz publikációjának egy része ehhez a szakterülethez kapcsolódik. Nemzetközi hírnevét a történettudomány, ezen belül a holokauszt témakörében írt könyveivel, tanulmányaival érte el. Göncz Árpád köztársasági elnök 1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntette ki.


Hirhez


Braham professzor az SZTE oktatóival, köztük az SZTE ÁJTK Politológiai Tanszék kutatóival a ’90-es években vette föl a kapcsolatot. Több publikációban, konferencián dolgoztak együtt az elmúlt évtizedekben. Például 2014-ben az SZTE ÁJTK Politológiai Tanszék által szervezett nemzetközi konferencián ő tartotta a nyitó előadást a Szegedi Tudományegyetem központi épületének dísztermében. Szakmai támogatásának, nemzetközi hírnevének, az általa vezetett alapítványnak (J. and O. Winter Fund) köszönhetően nemcsak a szegedi egyetem oktatói, hanem politológus, történész és jogász szakos hallgatók is végeztek és végeznek ma is tudományos kutatást, és kaptak, illetve kapnak publikálási lehetőséget. Az általa szerkesztett tanulmánykötet-sorozatban (Tanulmányok a holokausztról), melynek idén jelent meg a nyolcadik kötete, szegedi egyetemi oktatóik és hallgatók jelentették, illetve jelentetik meg írásaikat. A szegedi egyetemisták szakmai elkötelezettségéhez hozzájárult Braham támogatása, közülük többen doktoranduszokká váltak. Mindezekkel Randolph L. Braham önzetlenül hozzájárult az SZTE ÁJTK nemzetközi jó hírnevéhez.

 

Az előadás és a Laurea Honoris Causa-díj átadás közvetítése itt megtekinthető.

 

SZTEinfo

Fotók: Nagy Ákos / Mazsihisz

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek