A Szegedi Tudományegyetemre látogatott Juraj Chmiel a Cseh Köztársaság magyarországi nagykövete. A diplomata megbeszéléseket folytatott az egyetem vezetőivel, ellátogatott a TIK-be és több egyetemi karra, ahol az SZTE-n tanuló hallgatókkal is találkozott.
Juraj Chmiel nagykövetet és Milan Simko követ tanácsost Prof. Dr. Nagy Katalin az SZTE nemzetközi ügyekért felelős rektorhelyettes fogadta október 12-én. A cseh nagykövet szegedi látogatása során tárgyalást folytatott a Szegedi Tudományegyetem rektorával, Prof. Dr. Szabó Gábor akadémikussal és Prof. Dr. Nagy Katalinnal, az SZTE nemzetközi ügyekért felelős rektorhelyettesével. A megbeszélésen szó volt – többek között – a Visegrádi Együttműködésről és a tudományos nagyberuházásként megépülő szegedi lézerközpontról (ELI-ALPS) is.
|
A cseh nagykövet látogatásáról készült képek megtekinthetők itt. |
A délelőtt folyamán Juraj Chmiel ellátogatott az SZTE Bölcsészettudományi Karára, ahol dr. Kocsis Mihály, a Szláv Filológiai Tanszék vezetője és Tomas Vasut cseh nyelvi lektor fogadta. A nagykövet találkozott a kar szlavisztika szakos hallgatóival és részt vett a cseh nyelv oktatásának 10. évfordulója alkalmából szervezett emlékszemináriumon.
Ezt követően a jogtudományi karon találkozott Prof. Dr. Balogh Elemérrel, a kar dékánjával, és Dr. Kruzslicz Péter nemzetközi igazgatóval. Az Állam- és Jogtudományi Kar nemzetközi tanulmányok szakos hallgatóinak érdekes és interaktív előadást tartott a V4-ekről. Szegedi látogatása végén a Somogyi Könyvtárba látogatott, ahol megnyitotta „Comenius, a nemzetek tanítója” című vándorkiállítást.
SZTEinfo