Bezár

Hírarchívum

konzisztorium_kiemelt

Megtartotta alakuló ülését az SZTE konzisztóriuma

Megtartotta alakuló ülését az SZTE konzisztóriuma

2016. február 03.
2 perc

2016. február 2-án sajtótájékoztatón mutatkozott be a Szegedi Tudományegyetem konzisztóriuma. A rektor és a kancellár mellett a bizottság tagja Sinkó Ottó, a Videoton Holding Zrt. vezérigazgatója, Lantos Csaba, a Lantos Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója és Nagy Endre, a Pick Szeged Zrt. vezérigazgatója.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

_MG_4719- A konzisztórium műfajának kezdettől fogva támogatója vagyok. A konzisztóriumok kettős feladatot látnak el: a bennük működő nagy tekintélyű és komoly pozíciókban már sokszorosan bizonyított kollégák összeköttetést biztosítanak a felsőoktatási intézmény és társadalmi környezete között, ugyanakkor társadalmi kontrollt, egyfajta féket is jelentenek – fogalmazott Prof. Dr. Szabó Gábor a Szegedi Tudományegyetem rektora. Az egyetemi konzisztórium tagjait bemutató sajtótájékoztatón elmondta: a tagok fő összekötő jellemvonása, hogy a gazdaságban sokszorosan megmérettetett vezetők, akik az intézmény munkájához sokat tudnak hozzátenni. Kiemelte: a bizottság alapvető munka hipotézisének kell tekinteni, hogy a konzisztórium működésének legfőbb eleme a kétirányú bizalom. A tagok pro bono, azaz díjazás nélkül végzik tevékenységüket.


A helyi gazdaság képviselője és az SZTE alumni szervezetének tagja Nagy Endre, a Pick Szeged Zrt. vezérigazgatója. – A végzés óta évről évre bővül a kapcsolatom az egyetemmel. Folyamatosan bővülnek a közös kutatási programok, a gyakornok képzés. Nemcsak a mérnöki karon folyó képzésre számítunk, hanem az informatikusokra, közgazdászokra is, de például a gyógyszerész karral is sikeres az együttműködés. Fogyasztói vagyunk az egyetem két fő produktumának: a képzett hazai munkaerőnek, és a kutatási termékeknek. A felkéréskor fel sem merült a kérdés hogy a munkámért díjazást várjak el, nagy megtiszteltetés, ha véleményalkotási munkára kérik az embert – mondta.


_MG_4712Az első szabadalom hasznosítási licence megállapodást a Videoton kötötte a szegedi egyetemmel, mely azóta is működik. Emellett számos közös pályázata és műszaki fejlesztése volt a két intézménynek. – Az egyetem és gazdaság kapcsolatából olyan együttműködések születhetnek, amelyek nem csak bevételt hoznak, hanem továbbviszik az együttgondolkodást. Kíváncsi vagyok egyrészt az intézmény gazdasági adataira, másrészt a képzési stratégiára. Ez a munka bepillantás a világ egy másik szegletébe, egy új kihívás – mondta Sinkó Ottó, a Videoton Holding Zrt. vezérigazgatója.


Fontos terület a szegedi egyetem működésében az egészségügyi ellátás és az egészségügyhöz kapcsolódó képzés. Az egészségügyben befektetőként dolgozik Lantos Csaba, a Lantos Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója. – Egész pályafutásom a versenyről, a versenyképességről szól. Meg kell méretni magunkat és versenyképesnek kell lenni, ez az egyik legnagyobb kihívás a magyar felsőoktatásban – fogalmazott. Hozzátette: a szegedi egyetem az egyik legnagyobb és legversenyképesebb intézmény, amit a különböző világrangsorokban elért helyezései is alátámasztanak.

 

SZTEinfo

Fotó: Bobkó Anna

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek