Az ERASMUS+ program keretében 202 külföldi hallgató folytat tanulmányokat a Szegedi Tudományegyetemen a 2015/2016. tanév II. félévében.
24 ország 85 város 99 különböző egyeteméről érkeztek külföldi hallgatók az SZTE 10 karára. A legtöbb egyetemista, 46 fő Törökországból érkezett, de a legtöbb hallgatót küldő öt ország között szerepel Románia (33 fő), Spanyolország (28 fő), Franciaország (21 fő) és Olaszország (18 fő) is. A 2015/2016. tanév II. félévében a legtöbb külföldi hallgatót, 49 diákot a Bölcsészettudományi Kar fogad, 34-et az Általános Orvostudományi Kar, 26-ot a Gazdaságtudományi Kar, 24-et az Állam-és Jogtudományi Kar. 22 külföldi tanul majd a Mérnöki Karon, 18-18 fő a Juhász Gyula Pedagógusképző Karon, valamint a Természettudományi és Informatikai Karon. A Gyógyszerésztudományi Kar 4, a Mezőgazdasági Kar 2 diákot fogad.
A 202 egyetemista beilleszkedését 2016. február 1-4. között orientációs héttel segíti az egyetem Nemzetközi Igazgatósága. A Rektori Hivatal átriumában Dr. Kruzslicz Péter, az SZTE nemzetközi ügyekért felelős igazgatója anyanyelvükön üdvözölte a nagyobb létszámú kontingensben érkezett hallgatókat. Köszöntőjében elmondta: az SZTE közel 25 ezres hallgatói létszámának több mint 10%-át külföldi diákok alkotják. Ez is azt igazolja, jól választottak az Erasmusos hallgatók, amikor a szegedi egyetemet jelölték meg. Elmondta: az SZTE nem csupán egy nagy csomag, amit átadnak a diákoknak, hanem egy igazi közösség. A hallgatók, oktatók és az adminisztratív személyzet közössége, amelynek most már részesei az új külföldi diákok is.
Hozzátette: a 21. században nagyon fontos szerepet tölt be a mobilitás, hiszen minden mozgásban van, a csereprogramok lényege pedig, hogy nem csak a fogadó egyetem adja át a tudást, hanem a külföldi diákok is átadják és megosztják saját kultúrájukat és tudásukat a szegediekkel. Kiemelte: az újonnan érkezett hallgatók bármilyen problémával nyugodtan forduljanak mentoraikhoz, az egyetem munkatársaihoz, hallgatótársaikhoz, hiszen ők is a szegedi egyetemi közösség tagjai. Köszöntője végén hasznos és gyümölcsöző félévet kívánt a külföldi diákoknak.
|
A rendezvényen készült képek itt megtekinthetők. |
Az orientációs hét során az Erasmusos diákok többek között megismerkednek a Szegedi Tudományegyetemmel, az egyetemi épületekkel, az Idegennyelvi Kommunikációs Intézet kurzuskínálatával, segítséget kapnak az ETR regisztrációhoz, a könyvtári beiratkozáshoz és az albérlet kereséshez is. Az új diákok itt találkoznak először az oktatókkal, a tanszéki koordinátoraikkal, mentoraikkal és a többi országból érkezett külföldi hallgatóval. A Nemzetközi Igazgatóság munkáját az SZTE EHÖK Külügyi Bizottsága, valamint az Erasmus Student Network (ESN) segítik.
SZTEinfo
Fotó: Bobkó Anna