Bezár

Hírarchívum

"Legyél te a Miss SZTE!"

"Legyél te a Miss SZTE!"

2015. március 05.
2 perc

Ki lesz idén az „SZTE Szépe”? 2015. március 11-ig lehet jelentkezni az „Egyetem Arca” versenyre.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

2003 óta rendezi meg a Szegedi Tudományegyetem és a Hökkentő magazin az „Egyetem Arca” szépségversenyt. Az évenkénti rendezvényen szakavatott zsűri – kiknek soraiban korábbi győztesek is helyet kaptak – díjazza a tündöklő szépségű jelentkezőket, hogy aztán felavassák az SZTE aktuális szépségkirálynőjét és az ő három udvarhölgyét.

Az „SZTE Szépének lenni” több egy puszta címnél, és a jutalomként járó utazáson és csillogáson kívül komoly kötelességet is jelent. Az „Egyetem Arcának” választott lány fontos szerepet vállal az intézmény hírnevének emelésében. Fontos összejöveteleken jelenik meg, ha kell, zsűrizik a kulturális eseményeken, és a külföldi hallgatók fogadásába is bekapcsolódhat. Ezen kívül arca feltűnhet több egyetemi kiadványban, így garantált, hogy ígéretes álommunkahelyek egész sora nyílik meg majd előtte.

Az idei „Egyetem Arca” előkészületei már javában zajlanak. Jelentkezni 2015. március 11-ig van lehetőség a hivatalos oldalon. A szépségverseny döntőjét 2015 áprilisában tartják, egy nagy JATE buli keretében!

Fontos a szépség és a tudás harmóniája? "A külső mellett a belső értékeknek is hangot szeretnál adni?" "Vagy csak részt szeretnél venni egy óriási buliban?" "Akkor ne hagyd ki a lehetőséget, hogy az egyetem kimagasló tehetségeként tündökölj!" "Legyél te a Miss SZTE!"

 

További infók.

 

Az előző években több karról is avattak szépségkirálynőt. Aki többet szeretne tudni a győztes diáklányok történetéről, kattintson a linkekre!


GTK-s lány az „Egyetem Arca” - A szépség és az universitas nagykövete lett Drahos Fanni

Somogyi Vivien az Egyetem Arca

Az Egyetem Arca és a szépség titka

Az egyetem arca

Újra bölcsészlány az Egyetem Arca

Bölcsészlány lett „Az Egyetem Arca”


SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek