SZTE magazin

GTK-s lány az „Egyetem Arca” - A szépség és az universitas nagykövete lett Drahos Fanni

„Jó arcot” több ezret is találnánk a szegedi egyetemisták között. „Szép arcot” is, derült ki a Szegedi Tudományegyetem és a Hökkentő magazin versenyén. 2014-ben az „SZTE Egyetem Arca” cím birtokosa Drahos Fanni, akitől azt is megkérdeztük, miért választott mottója, hogy „Sose add fel!”

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

drahos fanniBiztatnia kellett a barátjának és a családjának Drahos Fannit arra, hogy jelentkezzen a felhívásra: „Legyél Te az Egyetem Arca 2014-ben!” A Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar elsőéves gazdálkodási menedzsment szakos hallgatója úgy véli: „a szépségversenyek szép és jó események, már ha a természetes szépségeket keresik”. A szegedi universitas 12. „Egyetem Arca” vetélkedésén a legszebbnek járó koronát elnyerő hallgató szerint „egy nő nem a sok sminktől, a minél kevesebbet mutató ruháktól és attól lesz szép, hogy minél vékonyabb”. Drahos Fanni korábban is részt vett szépségversenyen, ahol ezüstérmes lett.

„Versenytáncolok, társastáncolok” – árulja el a legújabb „Miss SZTE”, hogy mivel tölti szabadidejét. Drahos Fanni a kecskeméti Brilli-Art Stúdióban heti legalább négy alkalommal több órán át ropja. „Már tíz éve táncolok. Régebben szertornáztam, teniszeztem, néhanapján futok és edzek is, de a tánc a sportom, ebben érzem igazán önmagamnak magamat” – mondja.

„Sose add fel!” – ismétli a mottónak választott mondatot. „Hiszen ha feladjuk, nem lesznek álmaink, céljaink, amiért küzdeni kell” – magyarázza. „Az én sportomban, a társastáncban is mindig azt tartom szem előtt, hogy sose adjam fel, sose csüggedjek, ha valami éppen akkor nem sikerül, mivel ha nem adom fel, sikerülni fog. De nemcsak a sport terén, hanem a tanulásban és az élet minden részletében így gondolkodom.”

Az „SZTE Egyetem Arca” cím birtokosának lenni kötelezettségekkel is jár. „Egy éven át a jelentősebb egyetemi eseményeken meg kell jelennem, néha a zsűri tagjaként kell tevékenykednem, máskor a külföldi hallgatók fogadásába kell bekapcsolódnom” – mondja Drahos Fanni, akinek arca föltűnik majd több egyetemi kiadványban is. A szép diáklány a jövőben egy cégnél, esetleg egy multinál szeretne elhelyezkedni, és épp ezért jelentkezett a Szegedi Tudományegyetemre, ugyanis „aki innen kikerül, garantáltan talál munkát. Az SZTE-diploma az országban nagyon elismert.”

 

Ú. I.


Udvarhölgyek

Miss Európa versenyt 1928 óta szerveznek, a Miss Word címért 1951-ben hirdették meg az első nemzetközi vetélkedést. E versenyeken a második és harmadik helyezettet a szépségkirálynő udvarhölgyének tekintik. A Szegedi Tudományegyetem és a Hökkentő magazin 12. „Egyetem Arca” versenyén a képzeletbeli dobogó második fokára állhatott Gyenes Zsuzsanna, az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar másodéves, környezetmérnök szakos hallgatója. A „bronzérmes” Kovács Karolina, az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar elsőéves gyógypedagógia szakos hallgatója megkapta a Hökkentő különdíját is.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Letöltés



SZEM_boritoSZEM_angol
AMM_kulonszamAlmaMater_Magazin_2019_tel
SZTEminarium_cimlapSZEM_klinika_2020_01