Bezár

Hírarchívum

Szegeden tartották a francia irodalmi verseny döntőjét

Szegeden tartották a francia irodalmi verseny döntőjét

2014. március 18.
2 perc

Dis-moi dix mots – azaz Mondj tíz őrületes szót: ez volt a mottója a francia szövegíróverseny 2014. március 18-án rendezett döntőjének, melyen általános iskolások és gimnazisták mérhették össze kreatív ötleteiket.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

francia versenyA Szent-Györgyi Albert Agóra adott otthont 2014. március 18-án azon országos verseny döntőjének, melyen az induló tanulóknak a saját maguk által írt irodalmi darabot kellett bemutatniuk, méghozzá teljes egészében francia nyelven. Az Alliances Françaises de Hongrie rendezvényére az ország egész részéről érkeztek fiatalok – Pécsről, Veszprémből, Budapestről –, ám sajnos szegedi csapat nem jutott be a döntőbe.

A verseny vezérfonalát tíz francia nyelvű szó adta, melyek valamilyen mértékben mind az őrülethez kapcsolódnak. Az indulók ezeket a szavakat felhasználva alkothatták meg a saját kis történetüket, amelyet aztán saját döntésük szerint mesébe, versbe vagy akár egy színpadi előadásba önthettek.

A délelőtti bemutatók után egy kis pihenést jelentett a – szintén francia nyelvű – bábelőadás. A Kavics a cipőben címre keresztelt történet Hüvelyk Matyi történetét mesélte el, csak kicsit más szemszögből. A nagy sikert aratott előadást követően következett az eredményhirdetés, melyen Novák Katalin, a frankofón ügyekért felelős miniszteri biztos is beszédet mondott. Novák Katalin felhívta a figyelmet a francia nyelv gazdagságára, amely egy gazdag kultúrához jelent kulcsot, és bőven megéri a nyelvtanulás jelentette nehézségeket. A miniszteri biztos kifejezte sajnálatát, hogy szegedi csapat nem került be a döntőbe, hozzátéve, hogy Szeged igazi frankofón város.



Francia_verseny_galeria


A díjkiosztót Éric Blin, a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar anyanyelvi vendégtanára, tiszteletbeli francia konzul vezette. A csapatok közül mind kategória (mese, vers, színdarab), mind korcsoport (általános iskolás, gimnazista, kéttannyelvű) szerint díjazták a jelenlévőket. A kiemelkedő munkák tulajdonosai egy-egy megrakott ajándékcsomaggal gazdagodott. A szervezők elmondása szerint a nap során rengeteg kreatív megoldást lehetett látni, és a fiatalok mind remek munkát végeztek, így helyezés nélkül büszkék lehetnek magukra.

 

Őszi Tamás

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek