Bezár

Hírarchívum

Angol nyelvű tanulmányi verseny középiskolásoknak

Angol nyelvű tanulmányi verseny középiskolásoknak

2014. március 12.
1 perc

Az SZTE Angol-Amerikai Intézet középiskolások számára meghirdetett tanulmányi versenyének szóbeli fordulóját 2014. március 29-én tartják a Bölcsészettudományi Kar épületében. Az első fordulóból minden iskolából a legjobban szereplő diák jutott tovább. A szóbeli versenyen egy történelmi korszakból egy jellegzetes alkotást kell bemutatniuk a diákoknak.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az SZTE Angol-Amerikai Intézete tavaly hirdetett tanulmányi versenyt középiskolásoknak, amelyre a régió számos iskolájából jelentkeztek diákok, Kalocsától Szegeden át Kecskemétig.


Az első fordulót januárban tartották, akkor a diákoknak az angol és amerikai irodalom, történelem, kultúra, nyelv témaköreiben kellett kitölteniük egy 100 kérdéses feleletválasztós tesztet. A teszt megírására 150 perc állt rendelkezésükre. A tesztet a versenyzők online és nyomtatott formában is kitölthették.


A második fordulóba minden iskolából a legjobban teljesítő diák jutott tovább.


A szóbeli fordulót március 29-én, szombaton 10 és 14 óra között rendezik meg az SZTE Bölcsészettudományi Kar épületében (Szeged, Egyetem u. 2.). A verseny három részből áll majd, és kieséses rendszerben működik.


A diákoknak otthon kell készülniük a verseny első részére, a megmérettetésen be kell mutatniuk maximum négy percben angol nyelven valamelyik történelmi korszakból egy olyan jellegzetes alkotást, amely megítélésük szerint megtestesíti a kor legfontosabb kérdéseit, eszméit, problémáit. A fiataloknak meg kell indokolniuk választásukat is.

 

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    már
    16
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
  • *
    már
    18
    SZTE Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc Hangversenyterem (Tisza Lajos krt. 79-81.)
    18:00 - 20:00
    SZTE Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc Hangversenyterem (Tisza Lajos krt. 79-81.)
    18:00 - 20:00
  • *
    már
    19
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    19:00 - 21:00
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    19:00 - 21:00
  • *
    már
    23
    SZTE BBMK, Tisza Lajos krt. 79-81.
    15:00
    SZTE BBMK, Tisza Lajos krt. 79-81.
    15:00

Kapcsolódó hírek