Bezár

Hírarchívum

Tóth Károly professzor emléke előtt tiszteleg a Fogorvostudományi Kar

Tóth Károly professzor emléke előtt tiszteleg a Fogorvostudományi Kar

2014. május 01.

Tóth Károly, a szegedi fogorvosképzés meghatározó alakja, a szegedi egyetem egykori rektora 2014. április 30-án ünnepelné századik születésnapját, aminek alkalmából az SZTE Fogorvostudományi Kar két programot is szervezett.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

2014. április 30-án, születésének századik évfordulóján a szegedi Belvárosi Temetőben rótták le kegyeletüket az emlékezők professzor nyughelyénél, így emlékezve szakmai munkásságára és emberi nagyságára.

Emellett 2014. május 9-én és 10-én az SZTE FOK immár hagyományos tudományos továbbképző konferenciáján – a József Attila Tanulmányi és Információs Központban – is tartanak majd megemlékezést, ennek keretében felavatják Kligl Sándor szobrászművész bronztábláját, melyet később a Fogorvostudományi Kar Tisza Lajos körúti épületében helyeznek el. A tudományos ülés témája pedig „Perspektívák a paro-implantológiában és esztétikai fogászatban” lesz, melyre a szervezők szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt.

Részletes program és egyéb információk a kongresszus hivatalos honlapján.

 

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek