Bezár

Hírarchívum

rektori_gyertyagyujtas_kiemelt

Az SZTE rektora gyújtotta meg a második gyertyát a Dugonics téren

Az SZTE rektora gyújtotta meg a második gyertyát a Dugonics téren

2013. december 09.
1 perc

Szabó Gábor akadémikus Juhász András Kálvin téri református lelkész társaságában lobbantotta fel Szeged adventi koszorúján a remény gyertyájának lángját 2013. december 8-án.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

rektor gyertyagyújtásA hagyományokhoz híven Szeged adventi koszorúján az első gyertyát Kiss-Rigó László megyés püspök és Botka László polgármester gyújtotta meg, december 8-án pedig a remény lila színű gyertyáját Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora és Juhász András Kálvin téri református lelkész.

 

Szabó Gábor akadémikus az esemény kapcsán azt mondta, kevés olyan vitakész csapat létezik, mint az egyetem emberei, akik összetartóak is egyben. – Szeretném mottóul ajánlani a szegediek figyelmébe, hogy vitatkozni lehet egész évben, de advent környékén éreznünk kell, hogy összetartozunk – fogalmazott. Akkor tart tovább néhány napnál az ünnep, ha tudjuk, hogy Jézus Krisztus születését ünnepeljük, aki Isten szeretetét hozta el az embereknek – fűzte hozzá a rektor gondolataihoz Juhász András.

 

SZTEinfo

Fotó: Maróti János (SZEGEDma.hu)

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek