Bezár

Hírarchívum

Érmet hozott az Universiadéról az SZTE sportolója

Érmet hozott az Universiadéról az SZTE sportolója

2013. december 21.
1 perc

Harmadik helyen végzett a téli Universiadén a magyar női rövidpályás gyorskorcsolyaváltó, melynek tagja volt a Szegedi Tudományegyetem hallgatója, Lajtos Szandra is.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Szép SZTE-s sikert hozott az olaszországi Trentóban rendezett 26. Téli Universiade. A rangos sportesemény 2013. december 20-i versenynapján bronzérmet szerzett Magyarország együttese a női rövidpályás gyorskorcsolyázók 3000 méteres váltójában. Heidum Bernadett, Keszler Andrea Kónya Zsófia társaként Lajtos Szandra, a Szegedi Korcsolyázó Egyesület versenyzője, az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar rekreációszervezés és egészségfejlesztés szak végzős diákja is tagja volt a piros-fehér-zöld csapatnak, mely a dél-koreaiak és az oroszok mögött, a kínaiakat megelőzve ért célba.

 

Lajtos Szandrának temrészetesen nem ez az első igazán kiemelkedő eredménye. Korábban a magyar váltóval egy ezüst- és két bronzérmet szerzett már Európa-bajnokságokon, illetve 2011-ben a törökországi Erzurumban lebonyolított téli Universiadén is harmadik lett a váltóval, elnyerve a magyar rövidpályás gyorskorcsolya első Universiade-medálját. A 27 esztendős sportoló 2002-ben téli olimpián is szerepelhetett Salt Lake Cityben, jelenleg pedig gőzerővel készül a jövő februári oroszországi ötkarikás játékokra.

 

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek