Bezár

Hírarchívum

Együtt az erőszak ellen

Együtt az erőszak ellen

2008. április 02.
1 perc
Élménypedagógiás foglalkozást tart az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési és Áldozatvédelmi Osztálya a Szegedi Tudományegyetem rendőrséggel közösen indított képzésén belül április 4-én (pénteken) 9 órától a Szegedi Távközlési Toronynál, 10.30-tól pedig a Krúdy Gyula Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolában.
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés
A projektben pszichológia és tanár szakos hallgatók ereszkednek majd le osztrák alpinista rendőrök segítségével magas kötéltechnikával a torony 55 méteres teraszáról, azt követően pedig a saját élményeik birtokában diákokat készítenek fel ugyanezen feladatra.
A határközeli helyzet és feldolgozása olyan tapasztalatokhoz juttatja a projekt többi elemével már korábban megismerkedő résztvevőket, melyek segítséget jelentenek számukra a mindennapok kihívásaival történő szembenézésben, a problémák erőszakmentes megoldásában, a kommunikációban, a mások iránt érzett bizalom, az önállóság és a pozitív csoportnyomás területein.
Ez a modern, sok munkát igénylő, de igen hatékony módszer a szervezők szerint képes a hosszú távú fejlődés elérésére akár az iskolai erőszak kezelésében is. Ehhez azonban minél több képzett szakemberre és a módszer tapasztalatainak terjesztésére van szükség. Ezt szolgálja a felsőoktatási intézmény és a rendőrség együttműködése is.
SZEGY
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    már
    16
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
  • *
    már
    19
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    19:00 - 21:00
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    19:00 - 21:00
  • *
    már
    23
    SZTE BBMK, Tisza Lajos krt. 79-81.
    15:00
    SZTE BBMK, Tisza Lajos krt. 79-81.
    15:00
  • *
    már
    24
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    14:00 - 16:00
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    14:00 - 16:00

Kapcsolódó hírek