Grecsó Krisztián családregényének mozaikjai

Mielőtt egy rövidebb részlet meghallgatásával mindenki részesülhetett volna a Jelmezbál című regény hangulatából, a szerző, Grecsó Krisztián és beszélgetőtársa, Szilasi László között szóba került a szerkesztési folyamat, az ihletforrás, és egyéb érdekességeket is megtudhattunk a könyvről.

Miért „kegyetlen” a szerkesztő?

Grecsó Krisztián Jelmezbál című könyvének éppen Szilasi László korábbi könyvheti beszélgetőpartnere, Darvasi László volt az első olvasója, egyben „kegyetlen” szerkesztője – hangzott el a 2016. június 12-i programon. A szerkesztői munka jellemzője, hogy ez az első visszajelzés, ami nagyon fontos egy ilyen mű szempontjából.

– Azért hasznos egy friss, külső nézőpontot képviselő olvasó véleménye, mivel ha az ember ír, benne van a könyvben, ki se lát belőle – fogalmazott Grecsó. Mint mondta, egy ilyen folyamatnál mondatról-mondatra megtárgyalják a könyvet. Olyannak képzelhetjük el a kis csapatot, mint egy családot, amelynek a szerkesztő empatikus tagja ugyan, mégsem tudhatja és látja át, hogy honnan hová tart az író a regénnyel.

A nő mint tartópillér

A Jelmezbál című Grecsó-regény megírásának kiindulási eseményét nem nevezhetjük mindennaposnak. Egy zugból került elő a nagymama hagyatéka, amelyben egy „zsírbeosztási igazolás” és egyéb dokumentumok mellett a dédapához köthető ereklyék is helyet kaptak. Így például egy 1919-es leszerelési irat.

E ponton érdekességként mesélte el Grecsó, hogy mivel 1919-ben még nem volt túl elterjedt a fotográfia, fénykép helyett alapos jellemzés olvasható az okiraton a dédapáról. Olyan alapos ez a jellemzés, hogy a fiatalember álla, szemöldöke formájának a részletezését sem hagyták ki. Azt is megtudtuk: a honvéd, vagyis az író dédapja megvakult, emiatt kellett leszerelnie a katonaságtól. Hazament Szegvárra, megnősült, született két gyermeke, a vakságot azonban nem tudta megemészteni: 1940-ben, a második világháború alatt öngyilkos lett. A feleségére hárult így a gyermekneveléstől kezdve minden egyéb kötelezettség… Ez a Grecsó számára döbbenetes élmény. A nő, mint a család tartóoszlopa adta az inspirációt számára a könyv megírására.

– A férfiak, úgy tűnik, mindig kiszálltak a játékból, a nőknek azonban ez nem állt módjukban, ezért ők vették át ilyenkor a családi egység motorjának működtetését – fogalmazott az író, aki arra volt kíváncsi, tud-e ezzel a jelenséggel gazdálkodni egy regény megírása esetében.

Szabó Magda a kedvenc

A Jelmezbálban lévő szövegek korábban már máshol is megjelentek. Négy novellához, a már meglévő figurákhoz írt Grecsó Krisztián történeteket „jóízűen, jó kedvvel”. A könyvben lévő elbeszélések nemcsak egymáshoz kötődnek, hanem régebbi történeteihez is. Azt mondta, ehhez a szerkezethez Szabó Magda életművéből merített. Az írónő történeteinek ismert jellemzője ugyanis, hogy szereplői egy forrásból táplálkoznak. Ehhez hasonlóan írt Grecsó is: időnként visszajárnak műveiben a terek, szereplők.

A Szabó Magda-féle módszert eleinte még csak ösztönösen vetette be. A Jelmezbál volt az első regény, ahol már tudatos volt a használata – magyarázta. Szabó Magda egyébként – a már említetteken kívül is – közel áll a szerzőhöz.

– Engem Szabó Magdának a Katalin utca című regényével sikerült megvennie – fogalmazott Grecsó –, a regény drámai pillanataival, bámulatos építkezési módjával, a történettel, amely voltaképp hétköznapi drámák összessége.

Színház és réteslap

A Jelmezbálra jellemző, hogy a főszereplők nők, az ő drámájukat olvashatjuk a könyvben. Az olvasók viszont visszajelzéseikben több alkalommal kiemelték, hogy szerintük a könyvben megjelenő férfiak is legalább annyi szerephez jutnak. Grecsó azt mondta, a család olyan, mint egy színház, amiben mindenki főszereplő; egy történetnek pedig annyi elbeszélhetősége van, ahány szereplője. Ezt a vélekedését ebben a regényében kamatoztatja is: minden fejezet más nézőpontot tár fel ugyanis, de a szálak valami úton-módon mégis összeérnek. A különböző nézőpontok ára, hogy egy-egy történetet néha többször is elmondanak. De ez egyáltalán nem baj: az azt megélő szereplőtől függően mindig különbözőek, más-más dolgokra helyezik a hangsúlyt.

A generációk elbeszélnek egymás mellett, a családra annak minden tagja különbözőképpen lát rá, amely a gyakori elhallgatások következménye is – magyarázta Grecsó Krisztián. Ezt a jelenséget próbálja visszaadni a könyv szerkezete, amelyre egyfajta töredezettség jellemző – erre egyébként már a Jelmezbálban az Egy családregény mozaikjai alcímmel is utal.

A Grecsó-kötet további boncolgatásakor előkerült egy hasonló kontextusban meglehetősen ritkán használt kifejezés: a réteslapok. A szövegkörnyezetbe kevéssé illő szó azonban nagyon is jól jellemzi a Jelmezbál struktúráját: olyan az egész regény, mint az egymásra pakolt réteslapok. A 17 fejezet 17 réteslap: mindennek van előzménye, és mindennek lehetne folytatása is, így kapcsolódnak egymáshoz.

A sokszor bonyolultnak tűnő szerkezetre, családfára, viszonyokra a Jelmezbál olvasóitól kétféle visszajelzés értekezett: az egyiket a lelkesedés, a másikat az indulat jellemezte. Bár éppenséggel megoldható lenne, hogy minden olvasó megkapja a regényben lévő családfát, az író, Grecsó Krisztián mégis azt szeretné, ha az olvasók maguk válnának nyomozóvá a regényét olvasva.

SZTEinfo – Balogh Réka

Fotók: Bánóczki Krisztina