Bezár

Hírarchívum

Beszámoló az SZTE Innovációs Workshopról

Beszámoló az SZTE Innovációs Workshopról

2013. március 21.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem Kutatás-fejlesztési és Innovációs Igazgatósága a TÁMOP-4.2.3.-12/1/KONV-2012-0035 számú, „Tudományos eredmények elismerése és disszeminációja a Szegedi Tudományegyetemen” című pályázat keretein belül belül 2013. március 21-én rendezte meg az SZTE Innovációs Workshopot. Az eseményen a szakmai előadások mellett színes kiállításokon mutatták be az SZTE innovációs eredményeit.
 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés


A Szegedi Tudományegyetem Kutatás-fejlesztési és Innovációs Igazgatósága a tavalyi évben hagyományteremtő szándékkal rendezte meg az első SZTE Innovációs Napot. A megjelent több mint 120 vendég visszajelzései nyomán sikeresnek mondható esemény folytatásaként idén is megrendezésre került, 2013 március 21 én, az Egyetem egyik legjelentősebb innovációs eseménye, az SZTE Innovációs Workshop, ahol az SZTE kutatói és oktatói mellett társintézmények és vállalati partnereink innováció iránt érdeklődő résztvevői tekinthették meg az SZTE kutatási eredményeit és oszthatták meg egymással tapasztalataikat.
Az SZTE Innovációs Workshop célja az volt, hogy összehozza az egyetemi kutatói élet szereplőit, oktatókat, hallgatókat és vállalatok vezetőit egyaránt. A programnak a Tanulmányi és Információs Központ (TIK) adott otthont.
A program első részében elhangzott előadások során olyan problémák és kihívások kapnak hangsúlyt, amelyekkel az innovációs és technológia transzfer folyamatokban érintett kutatóknak és vállalkozásoknak egyaránt szembesülniük kell mindennapi tevékenységeik során. Az előadások fókuszában a vállalkozói lét állt, egyfelől spin-off, másfelől start-up, szemszögből, de a családi vállalkozások innovativitásának sajátosságairól is hallhattak a résztvevők.
A szekció előadásokkal párhuzamosan az érdeklődők innovációs bemutatókon vehetnek részt, ahol megkóstolhatják az „innovációs-cukorkát”, arcbőréletkor mérésen vehetnek részt, vagy akár a lángoló jég bemutatót is megtekinthetik.
Az SZTE Innovációs Workshopot a techonológia-transzfer kerekasztal zárta, melynek témája a kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenység eredményeinek nemzetközi értékesítéséhez kapcsolódó jogi kihívások voltak. Duda Ernő a Solvo Biotechnológiai Zrt. részéről számos nemzetközi technológia-transzferhez kapcsolódó értékes tapasztalatot osztott meg a jelenlévőkkel, míg Dr. Görög Márta a szellemi alkotások védelmének aktuális jogi dilemmáit ismertette.
Az eseményen megjelent több, közel 150 érdeklődő visszajelzései nyomán kijelenthető, hogy a Szegedi Tudományegyetemen valós igény van évi egy ilyen típusú innovációhoz kapcsolódó „seregszemlére”.


uszt_logo_rgb Infoblokk3_ESZA_egyes
 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek