SZTE Info

Az SZTE legmagasabb szintű marketingje

A Szegedi Egyetemi Kiadó (SZEK) idén először vesz részt a könyvhéten, ahol délutánonként a szegedi egyetemen működő kiadói műhelyekkel, valamint a legújabb kiadványokkal is megismerkehetnek az érdeklődők. A június 6-i nyitónapon a SZEGEDma.hu online közvetítésében a SZEK is szerepelt.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

2013. június 6., 17:30, Dugonics tér: 

Már a korábbi könyvhetek alkalmával is feltűnő volt, hogy a szerzők, szerkesztők, beszélgetőtársak mintegy fele kötődik oktatóként, kutatóként, korábbi hallgatóként a szegedi egyetemhez. A Szegedi Egyetemi Kiadó mostani kitelepülésével az egyetemi könyvkiadásra szerette volna ráirányítani a figyelmet, valamint a tudománynépszerűsítést is megcélozta – nyiltakozta Újszászi Ilona, a SZEK vezetője, az egyetem médiakapcsolati igazgatója, sajtószóivője.


Igényes tudománynépszerűsítés

Arról is beszélt, elsősorban a hallgatók tanulmányait segítő tankönyvek, jegyzetek kiadója a SZEK, illetve az SZTE reprezentatív munkáinak megjelentetésére vállalkoznak. A legtöbb szerző az SZTE oktatója, kutatója. Pál József professzor, az SZTE nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettese hozzátette, a könyvek megjelentetésének forrása a hallgatói normatíva, ezért elsősorban a diákok intellektuális elvárásainak, igényeinek kielégítését tűzték ki célul. – Emellett olyan értékes műveket is kiadunk, melyek a szélesebb közönség érdeklődésére is számot tarthatnak. Ily módon felvállaljuk az igényes tudománynépszerűsítést, illetve arra törekszünk, hogy könyveink külföldre, a határon túli magyar középiskolásokhoz, de akár a nem magyar olvasókhoz is eljussanak. Ars poeticánk, hogy a könyvkiadás a Szegedi Tudományegyetem legmagasabb szintű marketingje, a kötetekben tükröződő egyetemi tudás felébresztheti az érdeklődést az universitas iránt – magyarázta a professzor.


Helykeresés

Újszászi Ilona arról is beszélt, a SZEK-nek kezdetben ernyőszervezet funkciót képzeltek el, de az utóbbi évek során számos új műhely, kiadó alakult az egyetemen, így újra kellett gondolni a SZEK szerepét. Most az egyetemi egységes nyomtatott és elektronikus tankönyv- és jegyzetkiadást népszerűsítő kiadóban gondolkodnak.

Pál Józseftől megtudtuk, az egyetemi könyvkiadás válsággal küzd Magyarországon, mert nem találja helyét a könyvpiacon. Ugyanakkor számos külföldi példa ösztönzőleg hathat, elég csak a Cambridge University Pressre utalni, mely színvonalas művek mellett népszerű munkákkal is jelentkezik. A rektorhelyettes kifejtette, bízik abban, hogy a SZEK széles spektrumával helyet foglal magának a piacon. – Fontosnak tartjuk egyébként, hogy az egyetemi produkcióink összehangolt tipográfiával, elektronikus formában az egyetemi honlapon is elérhetőek legyenek. Hosszú távú stratégiánkban azt is szeretnénk elérni, hogy az SZTE-n létrejövő szellemi termékek, könyvek egyetemi védjegyet kapjanak – így a professzor.


Ismerje meg Ön is!

Június 6. és 10. között minden délután 17 órakor az SZTE-n belül működő kiadói műhelyeknek bemutatkozási lehetőséget biztosít a SZEK nyilvános interjú keretében. Aki lemarad ezekről a beszélgetésekről, újraolvashatja azokat az SZTE www.u-szeged.hu honlapján, ahol az SZTE Médiacentrum munkatársai, gyakornokai első alkalommal folyamatosan tudósítanak a könyvhét történéseiről, természetesen fókuszba helyezve az egyetemi vonatkozású programokat. A szövegeink a Somogyi-könyvtár által működtetett honlapon is elérhetőek.

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2020. november 11.

Nyito_Tanevnyiton_1940_11_11

Mit az üzen a 148, a 80 és a 18 évvel ezelőtti november 11. a Szegedi Tudományegyetem mai polgárainak? 2020. november 11-én, az SZTE Egyetem Napján ünneplés helyett a Covid-19-pandémia leküzdésére fókuszál a szegedi universitas is. A jelen tudományos, egészségügyi, logisztikai és emberi problémái megoldásához talán erőt adhatnak SZTE három „első rektora” november 11-hez kötődő gondolatai.

SZTEtelevízió

2019. augusztus 07.

kiemelt_Berenyi_Antal

Berényi Antal, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet adjunktusa és kutatócsoportja azonosította azt az agyterületet, amely azoknak a ritmusoknak a keletkezéséért felelős, amelyek alvás közben a rövidtávú memóriából áttöltik az emléknyomokat a hosszú távú memóriába. A felfedezés segít annak a megértésében, miként tudunk emlékezni. Azt is felderítették, hogy a különböző epilepszia-típusok hogyan alakulnak ki az agyban. A kutatócsoport munkájáról dokumentumfilmben mesél az SZTE agykutatója.