Bezár

Hírarchívum

Az IP TV-fejlesztéstől a szoftvererózióig

Az IP TV-fejlesztéstől a szoftvererózióig

2013. június 12.
4 perc

K+F-menedzsment konferenciát rendezett a Szegedi Tudományegyetem az „Infokommunikációs technológiák a jövő társadalma” (FuturICT.hu) projekt keretében június 11-én a Szent-Györgyi Albert Agora – Informatóriumban.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Farkas Richárd, az SZTE Számítógépes Algoritmusok és Mesterséges Intelligencia Tanszék egyetemi adjunktusa köszöntőjében elmondta, az infokommunikációs eszközök példátlan fejlődését tapasztalhatjuk meg napjainkban, minden kommunikációs aktivitásunkkal digitális lábnyomot hagyunk magunk mögött, vagyis folyamatosan gyűlnek rólunk, a viselkedésünkről adatok, melyek eddig kiaknázatlanul maradtak. A FuturICT-ben az emberek által produkált adatok gyűjtését és intelligens alkalmazásokhoz való felhasználását szeretnék megvalósítani tíz alprojekt keretében. A programban gazdasági szereplőkhöz, ipari partnerekhez is kerestek kapcsolódási pontokat, így például a konferenciára a Magyar Telekomtól is hívtak meg előadót, illetve skype-kapcsolaton keresztül Csíkos Péter András, a Gravity R&D elnöke is beszélt a K+F-vállalkozás sikeréről.

 

Tanulékony okostelefon

IMG_8631Bilicki Vilmos, az SZTE Szoftverfejlesztési Tanszék egyetemi adjunktusa az úgynevezett P2P megoldások okostelefonokon való felhasználási lehetőségéről tartott előadást. Jelenleg a világon mintegy 6,7 milliárd mobilelőfizetés van, ebből 1,3 milliárdan használnak okostelefont. Másik beszédes adat, hogy 2014-re várhatóan az internetfelhasználók fele olyan emberekből fog állni, akik még soha nem használtak PC-t – sorolta az előadó, majd egy meglévő, de a mobiltelefonok esetében még nem alkalmazott paradigmáról beszélt. Az alkalmazásfejlesztés és -üzemeltetés területén ma a mobiltelefonnal és a felhővel számolnak. A problémát többek között az jelenti, hogy a felhőbe került adatokhoz más is hozzáférhet – a napokban ezt meg is erősítették – magyarázta a www.u-szeged.hu-nak az adjunktus.

 

– Az adat érték – hangsúlyozta Bilicki Vilmos. A felhőszolgáltatók olyan újabb összefüggéseket találhatnak, amelyekből akár saját üzleteket tudnak csinálni. A nyílt szoftver adott, de a nyílt adat, illetve a nyílt adatösszefüggések még nem. A P2P-rendszerben a telefonok egyenrangú félként kommunikálnak. Egy projekt keretében ezért most olyan platformot alakítanak ki, amelyen az alkalmazások a telefonokkal újfajta együttműködésre válnak képessé. Az érzékeny adatok nem hagyják el a készüléket, csak az úgynevezett tanuló algoritmusok vándorolnak telefonról telefonra. Ezek azok, amik – nevüknek megfelelően – megtanulják az összefüggéseket – magyarázta Bilicki Vilmos. Hozzátette: egyszerű példa lehet egy bogárhatározó alkalmazás. Akit érdekelnek a bogarak, letöltheti ezt az applikációt, nézegetheti a bogarakat, majd kiválasztja, szerinte melyik milyen bogár. Egy algoritmus összeveti a jellemzőket: ha többen beazonosítottak egy bogarat, megnézi, mi a közös jellemző közöttük. Ezzel a megoldással az emberek bátrabban tehetnek olyan adatokat is egy-egy alkalmazásba, amit nem szeretnének feltölteni. Csak a statisztika, illetve tanulóalgoritmus hagyja el a telefont – összegzett az adjunktus.

 

Fejlődőképes tévé

Balázsi György, a Magyar Telekom Nyrt. Termékmenedzsment és Innovációs Igazgatóság termékfejlesztési osztályának csoportvezetője az IP TV-ben rejlő lehetőségekről beszélt. Elmondta, jelenleg több mint 300 ezer előfizetőt számlál az IP TV, mely interaktív tévézési élményt tesz lehetővé, vagyis sokkal inkább a nézők határozzák meg, hogy mit néznek, nem kell alkalmazkodniuk a tévéműsorhoz. A szolgáltatáshoz nem szükséges okostévé, egy set-top box segítségével bármilyen készüléken alkalmazható, a tévéadás IP-hálózaton keresztül érkezik a felhasználóhoz. A néző megállíthatja, visszatekerheti, felveheti az adást, videotékából választhat műsorokat, az elmulasztott adást megnézheti az archívumból.

 

Balázsi György kiemelte, az alaptévézési lehetőség mellett alkalmazásokat is lehet fejleszteni az IP TV-re, jóllehet nem annyira fejlett, mint egy okostelefon alkalmazási platformja, de nagyon hasonló funkciókat tesz lehetővé: híroldalak, közösségi oldalak használatát, időjárás-jelentést, szolgáltatói üzeneteket is meg lehet jeleníteni rajta. Most fejlesztik az IP TV-hez tartozó videotékát. Az előadó arról is beszélt, miként próbálják a fejlesztést „agilizálni”, illetve mit tanulhatnak a start-up cégektől.

 

futurict galéria
Az IP TV-fejlesztéstől a szoftvererózióig - GALÉRIA


Romló szoftverek

Nagy Csaba, a Refaktoring 2011 Kft. szakmai vezetője, a Refaktoring projekt (Szoftveripari Innovációs Pólus Klaszter) szakmai irányítója elmondta, a természetben tapasztalható környezeti romboló hatások analógiájára bevezették a szoftvererózió fogalmát, mely a programok romlására utal. A szoftvereket folyamatosan fejlesztik, majd idővel egyre több hiba és hibalehetőség jelenik meg a kódban, ami problémákat okoz. A projektet arra hozták létre, hogy refaktoring módszerekkel javítsák a kód minőségét, és megpróbálják megakadályozni a minőségromlást, illetve a szoftvereróziót. – A refaktoring azt jelenti, hogy úgy javítjuk a minőséget, hogy a funkcionalitás ne változzon meg – összegzett Nagy Csaba.

 


Arany Mihály

A programra az Infokommunikációs technológiák és a jövő társadalma (FuturICT.hu) című, 
TÁMOP-4.2.2.C-11/1/KONV-2012-0013
 azonosítószámú projekt keretében került sor. A projekt az Európai Unió támogatásával az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

 


uszt_logo_rgb Infoblokk3_ESZA_egyes

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek