A Szegedi Tudományegyetem tanévnyitó ünnepségének szónokai jellemezték a tudomány és a felsőoktatás helyzetét, köszöntötték a gólyákat és a kiválóan sportoló hallgatókat.
Talárban vonultak a Szegedi Tudományegyetem Rektori Hivatala épületétől a József Attila tanulmányi és Információs Központban 2013. augusztus 31-én rendezett tanévnyitóra az universitas professzori karának tagjai. Az SZTE Szenátusa ünnepi ülésének díszvendége volt Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Klinghammer István, Magyarország felsőoktatásáért felelős államtitkár és Botka László, Szeged város polgármestere. A TIK kongresszusi termében rendezett programon részt vettek az SZTE előző rektorai, rektorhelyettesei, a karok dékánjai, a tanári testület tagjai, az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat képviselői, a gólyák és hozzátartozóik. Tiszteletét tette – többek között – Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke, illetve több egyetem rektora – köztük Mezey Barna, az ELTE rektora és a Magyar Rektori Konferencia elnöke –, továbbá szegedi országgyűlési képviselők is helyet foglaltak a széksorokban.
|
Tanévnyitó a Szegedi Tudományegyetemen - GALÉRIA (fotó: Üllei Kovács László) |
– Világszínvonalú egyetemekre van szükségünk. Csakhogy ez lehetetlen az egyetem, a gazdaság, a politika és a társadalom szereplőinek kölcsönös bizalmon alapuló, felelős együttműködése nélkül – jelentette ki Pálinkás József. Az MTA elnöke az SZTE tanévnyitóján tartott beszédében hangsúlyozta: „az államvezetés önmagában nem tud létrehozni egyetlen világszínvonalú egyetemet sem, mint ahogyan egyik egyetem sem tud állami finanszírozás nélkül a világban elismertté válni. És még együtt is kevesek az egész társadalom bizalma és támogatása nélkül”. – Ha elhagyja egyetemeinket a néhány száz legkiemelkedőbb tudós, és nem az itthoni egyetemeken tanul tovább az az ezer legtehetségesebb magyar diák, akinek ma a világ bármely egyetemén jutna hely, akkor véglegesen elvesztettük a versenyt – magyarázta. Leszögezte: a felsőoktatás finanszírozását meg kell újítani, új működési modellt kell kidolgozni. Hangsúlyozta: „a társadalom stabil működéséhez és jövőjéhez az szükséges, hogy valódi értéket valódi értékre cseréljünk.” A gólyákat arra buzdította, hogy merjenek kérdéseket feltenni, és azokra válaszokat keresni: mi az, amit az egyetem számukra nyújtani tud, és mi az, amit ők adhatnak az egyetemnek? Azt kívánta az egyetemistáknak, hogy céljaikat belső szabadsággal, hittel, bizalommal és lelkesedéssel fogalmazzák meg. (Pálinkás József beszédének teljes szövege itt elolvasható:)
– Az elszántságukon, szorgalmukon, és a tanárokkal való együttműködésükön múlik az, hogy milyen szakemberek válnak majd önökből – biztatta az első éveseket Klinghammer István. Magyarország felsőoktatásáért felelős államtitkára szerint az egyetem hivatása a tudomány segítségével történő nevelés, a felkészítés a tudomány megújító művelésére és az olyan emberek motiválása, akikre jellemző a valóságtisztelet, a vitázó képesség, az összefüggésekben való gondolkodás. (Klinghammer István beszédének teljes szövege itt elolvasható: )
Szeged és az egyetem összefonódásának jelentőségét hangsúlyozta Botka László polgármester. Emlékeztetett az elmúlt évtizedben végrehajtott közös fejlesztésekre, kiemelte az új klinikai tömb építését és az ELI Szegedre telepítését.
Kiszámítható, stabil pályán halad a Szegedi Tudományegyetem – szögezte le évnyitó beszédében Szabó Gábor. A Szegedi Tudományegyetem rektora az ünnepi szenátusi ülésen elmondta: bízik benne, hogy semmilyen meglepetés nem éri idén az intézményt. Örömmel közölte, hogy a szegedi egyetemen a múlt évhez képest nőtt a hallgatók száma, az intézmény őrzi pozícióit a nemzetközi ranglistákon. A felsőoktatási intézmények környezetéről szólva kitért a globalizációs térfoglalásra, amit olyan vér nélküli harcként jellemzett, ahol a „hadsereg”: az értelmiség és a „kiképző tábor”: a felsőoktatás. Az SZTE rektora szerint a Tisza-parti universitas nemzetközileg jegyzett kutatóhely. Az SZTE helyzetéről szólva úgy fogalmazott, hogy – sportnyelven – az intézménynek a Bajnokok Ligájában és a megyei bajnokságon is kell csapatot indítania. A professzor kollégaként köszöntötte az elsősöket, akiknek azt tanácsolta, hogy ne csak diplomások legyenek, hanem próbáljanak értelmiségivé válni!
Az évnyitó ünnepségen Tandi Flóra, az SZTE joghallgatója énekelte el A magány című dalt. Majd rektori elismerésben részesültek a Szegedi Tudományegyetemen tanuló kiváló sportolók. A kazanyi Nyári Universiadén első helyezést elért magyar férfi vízilabda-válogatott tagjai: Juhász Zsolt és Somogyi Balázs. Az Universiadén ezüstérmet szerzett magyar női vízilabda-válogatott SZTE-s sikerkovácsai: Árkosy Lilla, Dalmády Petra, Dalmády Szandra Kata, Gémes Alexa Anett és Gundl Diána Ágnes. Ugyancsak díjazták az Universiadén remeklő kajakosokat. A K-2 1000 méteren 3. helyezést, valamint K-4 1000 méteren szintén 3. helyezést elért magyar csapat tagja: Császár Gergely. A K-4 1000 méteren 3. helyezést elért egység tagjaként Kovács László és Tóth Attila Tas szintén rektori elismerést kapott.
|
Tanévnyitó a Szegedi Tudományegyetemen - További képek (fotó: Üllei Kovács László) |
A hagyományoknak megfelelően idén is esküt tettek az első évet kezdő hallgatók a Szenátus és a professzori kar előtt, majd Juhász Tamás Imre, az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat elnökségi tagja köszöntötte a gólyákat.
SZTEinfo
Az SZTE tanévnyitó ünnepségén készült videófelvétel itt megtekinthető:
Korábban írtuk:
Augusztus 31.: tanévnyitó ünnepség a Szegedi Tudományegyetemen