Bezár

Hírarchívum

Sajtóközlemény - Befejezte munkáját a XXXI. OTDK Biológia Szekciója

Sajtóközlemény - Befejezte munkáját a XXXI. OTDK Biológia Szekciója

2013. április 06.
2 perc

Rangos megmérettetésként értékelték a szakemberek a XXXI. OTDK Biológiai Szekcióját, amelynek 2013. április 2-tól a Szegedi Tudományegyetem adott otthon. A záró ünnepséget 2013. április 4-én az újszegedi Hotel Forrásban tartották.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

„Az ilyen tudományos összejövetelek rangját nem pusztán a zászlók és roll-upok vagy a meghívott neves előadók, hanem az adja meg, hogy mi zajlik a termekben, milyen előadások hangzanak el az indulóktól” fogalmazott Vágvölgyi Csaba, a XXXI. OTDK Biológiai Szekcióját szekció ügyvezetője. Az SZTE Mikrobiológiai Tanszékének vezetője a rendezvény záró ünnepségén elmondta: „Lesznek, akik helyezést kapnak, lesznek, akik nem, de ők is folytassák kedvvel a munkát, azzal a tudattal, hogy valami jónak voltak a részesei, mert egy rangos esemény alapult a tevékenységükön”.

„Szegeden a napokban párhuzamosan négy szekció is dolgozik, amely terem, szállás vagy akár étkeztetés szempontjából is nagy dolog, csak gratulálni tudok a szervezőknek, és azt kívánom, ennél rosszabb helyen soha ne legyünk” –mondta Toldi József. Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) Biológia Szakbizottságának elnöke hozzátette: a jövőben figyelni fognak arra, hogy kettőnél több szekcióval ne terheljen egy várost. Szerinte a jogi és gazdasági környezet soha nem volt még ilyen változékony, és nehéz hozzá alkalmazkodni. Megjegyezte: érzése szerint a jelenlévők többsége vélhetően mesterszakos, így az alapszakos hallgatók és azok az intézmények, amelyek csak BSc-diplomát adnak, valószínűleg kiszorulnak. „Remélem, hogy a hallgatói létszámcsökkenés elhozza azt, hogy egy kicsit a minőség irányába tolódik el a tömegképzés. Optimista vagyok, mert az idei konferencia is azt mutatja, őrizzük a minőséget”.

Gingl Zoltán, az SZTE TTIK tudományos és közkapcsolati dékánhelyettese úgy fogalmazott, az egyetemen végezhető legszínvonalasabb munkát végzik a hallgatók azzal, hogy bekapcsolódnak a TDK-ba. Szerinte a tudomány mindig arra törekszik, hogy valamit jobbá tegyen, és hogy minél többet megtudjunk a természetről. Weiszburg Tamás OTDT-alelnök azt emelte ki, hogy az OTDK Magyarország legnagyobb tudományos rendezvénye: mintegy 20 ezer ember együtt mozdul meg.

A Biológia Szekcióban 235 hallgató, 217 pályamunkával szerepelt. A megmérettetésen 17 magyar (a legtöbb hallgató a 4 tudományegyetemről) és 3 határontúli felsőoktatási intézmény képviseltette magát. A 18 tudományterület induló hallgató 26 tagozatban adott elő, a legnagyobb érdeklődés a mikrobiológia, a neurobiológia, a hidrobiológia és az állatökológia területeken volt. A díjazottak harmada, a különdíjat elnyerők körülbelül 40 százaléka az SZTE hallgatója.

További részletek: www.u-szeged.hu

 

További információért forduljon bizalommal Újszászi Ilonához, az SZTE szóvivőjéhez, mobil: +36703338654!

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek