Bezár

Hírarchívum

Elfújta a szél; István, a király és kínai táncszínház a 2013-as szabadtérin

Elfújta a szél; István, a király és kínai táncszínház a 2013-as szabadtérin

2012. szeptember 12.
3 perc

Nyilvánosságra hozták a Szegedi Szabadtéri Játékok jövő évi műsorát. A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) hallgatóit és dolgozóit egyaránt megmozgató színházi fesztivál 2013-as évadának középpontjában nemzetek történelmi eseményei és hagyományai állnak. Az Elfújta a szél című musical az amerikai polgárháborút, a 30 éves jubileumát ünneplő István, a király a magyar államalapítást, míg A Kung-Fu legenda a kínai tradíciókat idézi meg a Dóm téren.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

kung-fu2.A Szegedi Szabadtéri Játékok produkcióiban a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) dolgozói és hallgatói is évek óta közreműködnek: a néptáncgála mellett egyéb előadásokban is részt vesznek az universitas polgárai, akikkel még a kulisszák mögött is találkozhatunk.

2013-ban ugyan a Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztivál gálaműsorát nélkülöznünk kell, helyette – az eddigi szokásoknak megfelelően – kétévente külföldi táncprodukció érkezik a Dóm tér színpadára. Így jövőre a csillagtetős teátrum műsorára tűzi a pekingi Vörös Színház vendégprodukcióját, A Kung-fu legendát, amelyet Magyarországon most először mutatnak be. Az akrobatikus táncszínházi előadás Kesselyák Gergely, a szabadtéri művészeti vezetője szerint dramaturgiai értéket is képvisel, hiszen a kínai zene és az ősi harcművészet filozófiája mellett Chun Yi történetét szintén bemutatja. A főszereplő egy kung-fu templomban tanulja meg azt, hogy egész életében ellen kell állnia az őt „megtaláló” kísértéseknek Mesterré válása érdekében.

Magyarországi ősbemutatóval várja nézőit a szabadtéri, amely július végén és augusztus elején tűzi műsorára az Elfújta a szél című opuszt. A Margaret Mitchell regényadaptációján alapuló film mára klasszikussá vált: Scarlett O’Hara szerelmének története mellett azonban a darab is bepillantást nyújt az amerikai polgárháború alakulásába, észak és dél konfliktusába. Gerard Presgurvic, a Rómeó és Júlia című musical szerzőjének legújabb művét a szegedi fesztivál a Budapesti Operettszínházzal állítja közösen színpadára.

Júliusban az opera és az operett műfaj rajongóinak szintén kedvez a csillagtetős teátrum. Kesselyák Gergely „szerint igényes és népszerű” programokra esett a választás a repertoár összeállításakor. A karmester örömére július 13-án Operagálát rendeznek, ahol Verdi és Wagner legszebb dallamai csendülnek fel, hiszen az olasz és a német mester születésének is 200. évfordulóját ünnepelhetjük majd.

A jövő évi operabemutató – rendhagyó módon – azonban a fesztivál újszegedi színpadára kerül. Itt két egyfelvonásos lesz látható a nyáron: Vajda János operadiptichonja, a Don Perlimpín című szomorújáték, illetve egy komédia, a Don Cristóbal ugyanúgy egy öregedő férfi és egy fiatal lány szerelmét beszéli el. A Federico García Lorca művei alapján született előadás a művészeti vezető szerint humoros és könnyed része a repertoárnak, sőt, olyannyira friss, hogy eddig még csak koncertkeretek között volt hallható, s a szabadtéri előadás hangszerelésén most is dolgoznak.

Az évad ezúttal a fesztivál saját produkciójával indul, amelyet az elmúlt 10 évben nem láthatott a Dóm tér közönsége. Jakobi Viktor operettjét, a Leányvásárt Kesselyák Gergely már többször dirigálta: ígérete szerint szimfonikus zenekar és énekkar kíséri majd a csavargó bőrébe bújt úr, Tim Migles történetét a július 5-ei bemutatóval együtt összesen három alkalommal.

„Országos, nagyszabású és teljesen új” – így jellemezte a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója a 2013-as évadot záró produkciót. A 30 éves jubileumát ünneplő nemzeti rockoperáról, az István, a királyról egyelőre annyit árult el Bátyai Edina, hogy formabontó koncepció alapján és élő zenekar kíséretével állítják színpadra augusztus 16-án és 17-én.

A 2013-as előadásokra várhatóan október közepétől lehet majd jegyeket váltani. A fesztivál munkatársai jövőre is „őrült és kompromisszumkész kínálatot” ígérnek a nézőknek.

 
Kiss Tímea


Szabadtéri 2013 galéria
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek