Bezár

Hírarchívum

Varnus Xavér orgonaművész a Szent-Györgyi Konferencián

Varnus Xavér orgonaművész a Szent-Györgyi Konferencián

2012. március 25.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) által szervezett Szent-Györgyi Konferencián adott koncertet Varnus Xavér. A világhírű orgonaművész az Új Zsinagóga díszes falai között bűvölte el közönségét.

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

1A világhírű orgonista, Varnus Xavér március 24-én adott koncertet a Szent-Györgyi konferencia résztvevőinek. Az 1964-ben született zenész innovatív előadóművészetével és virtuóz-improvizatív megoldásaival vált nemzetközileg is elismertté. Minderről szegedi koncertjén is meggyőződhettek a szegedi Új Zsinagóga látogatói.

Az alkotó 1977 óta több mint 3000, rendszerint telt házas koncertet adott már a világ különböző pontjain, ez az este sem volt másként. A rendezvényt Magyarország második legnagyobb zsinagógája, a szegedi Új Zsinagóga fogadta be. A helyszínválasztás is kötődik a Nobel-díjas szegedi tudós örökségéhez, hiszen a zsidó tanításokat három tényező határozza meg: a munka és a jó cselekedetek mellett a kultúra szeretete.2 Utóbbi Szent-Györgyi Albert tudományos munkássága mellett kiemelt jelentőséggel bírt a kutató pályáján, hiszen a művészetek nagy pártolója volt szegedi évei során: aktív spottevékenysége mellett rendszeresen látogatott színházi előadásokat, támogatta a Szegedi Egyetemi Ifjúság Színjátszó Társaságát (SZEISZT) – még próbáikon is részt vett. Később, mint az ország egyik legjelentősebb kultúrdiplomatájának, számos művelődési társaság alapítása fűződött a nevéhez. A szombati koncert előtt erről az oldaláról is megismerhette az egykori szegedi rektort a közönség.

A Szent-Györgyi Albert tiszteletére rendezett konferencia március 25-én zárul: az utolsó szekcióüléseket gálavacsora és Szentpéteri Csilla zongorakoncertje követi.

SZTEpress

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    feb
    3
    SZTE BBMK Fricsay Ferenc Hangversenyterme (Szeged, Tisza Lajos krt. 79–81.)
    18:00 - 19:00
    SZTE BBMK Fricsay Ferenc Hangversenyterme (Szeged, Tisza Lajos krt. 79–81.)
    18:00 - 19:00
  • *
    feb
    8
    SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ (Szeged Ady tér 10.)
    09:00 - 13:00
    SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ (Szeged Ady tér 10.)
    09:00 - 13:00
  • *
    feb
    27
    sZTE TIK ( 6722 Szeged, Ady tér .10)
    08:30 - 16:10
    sZTE TIK ( 6722 Szeged, Ady tér .10)
    08:30 - 16:10

Kapcsolódó hírek