Az SZTE Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinikája háziorvosokat, iskolaorvosokat és kisebb kórházakat segítő, a magyar egészségügyben úttörő bőrgyógyászati távkonzultációs rendszert alakít ki a Montana Tudásmenedzsment Kft.-vel és a Dermapix Kft.-vel.
A több mint 137 millió forint uniós támogatással megvalósuló, 368 millió forintos összköltségű kutatás-fejlesztési projektet bemutató december 5-i szegedi eseményen Kun Éva, a Montana Kft. elnöki tanácsadója elmondta: a matematika, az informatika és a nyelvészet eszközeit alkalmazó úgynevezett szövegbányászati módszereken alapuló fejlesztés célja, hogy a rendelkezésre álló szaktudást hatékonyan lehessen felhasználni a betegek minél gyorsabb gyógyulása érdekében. Az informatikai cégben számos egészségügyi szakember dolgozik, ezért is fektetnek hosszú idő óta energiát a tudásalapú egészségügyi rendszerek kiépítésébe.
– A komplex online rendszer az SZTE bőrgyógyászati klinikájának anonimizált szöveges leleteit és felhalmozott szaktudását felhasználva a szövegelemzés, hasonlóságkeresés, mintázatfelismerés segítségével ajánlásokat, kérdéseket fogalmaz meg, sőt, akár képi segítséget is nyújt az orvosoknak, ezzel támogatva a pontos diagnózis felállítását, valamint a célirányos terápia meghatározását – közölte Kun Éva. A fejlesztés újdonságtartalma elsősorban abban rejlik, hogy a klinikákon felhalmozott speciális, mély szaktudást mint egyfajta regionális tudásközpontot állítja az egészségügyi ellátás központjába, és kinyitja a régióba tartozó háziorvosok, iskolaorvosok, gyerekgyógyászok, kisebb kórházak számára, ezzel megteremtve annak feltételét, hogy a betegek magasabb minőségű szakellátásban részesüljenek, hogy a helyes diagnózisokat gyorsabban és költséghatékonyabban állíthassák fel. Hangsúlyozta, a döntés továbbra is a kezelőorvos kezében marad. A hétköznapi orvosi, a háziorvosi és klinikai orvosi nyelvet egymásnak megfeleltető forradalmi rendszer segíti a szakembereket azonban abban, hogy a páciensnél a valóban szükséges szakorvosi vizsgálatokat végezzék el, ezáltal jobb esély nyílik a gyors és teljes gyógyulásra. A projekt része a magyar bőrgyógyászati szaknyelv informatikai feldolgozása is.
Az SZTE Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika igazgatója, Kemény Lajos professzor elárulta: a felek együttműködése két-három esztendővel ezelőtt kezdődött, amikor is azzal a céllal vették fel a kapcsolatot az informatikai céggel, hogy a klinikai adatok között minél korszerűbb módon tudjanak keresni. A jelenlegi projektben a bőrgyógyászati klinika alvállalkozóként vesz részt. Az orvosok, szakorvosok és a segédszemélyzet tevékenységét – árulta el – Dalmády Szandra rezidens fogja össze, de a munkában más klinikák is közreműködnek. Hozzáfűzte: a szakemberek különös figyelmet fordítanak az adatvédelemere, az anyagfeldolgozásnál a páciensek anonimitása nem sérülhet.
A program tudáshátterének, orvostartalmi részének megvalósításában jut szerep a Dermapix Kft.-nek, melyet Gyulai Rolland, a bőrgyógyászati klinikai egyetemi docense igazgat. Megtudtuk tőle: azért esett rájuk a választás a rendszer kiépítése kapcsán, mert már rendelkeznek tapasztalatokkal a bőrgyógyászok és a háziorvosok közötti képi és szöveges kommunikáció megteremtésében.
A DermaHelp névre keresztelt intelligens bőrgyógyászati távkonzultációs tudásmenedzsment-rendszert a tervek szerint 2013 végéig fejlesztik ki.
SZTEinfo