Több mint ezerötszázan látogattak el csütörtökön a József Attila Tanulmányi és Információs Központba, hogy részt vegyenek a Szegedi Tudományegyetem nyílt napján.
Ahogy az elmúlt években, úgy idén is sikerrel tárta ki kapuit a vidék legnépszerűbb felsőoktatási intézménye a felvételizők előtt. Reggel fél 9-től egészen késő délutánig várták az érdeklődő 11. osztályosokat, végzősöket, tanáraikat, szüleiket a nyílt napon, ahol bemutatkozott az universitas tizenkét kara, s a felvételi eljárás valamennyi tudnivalójáról is tájékoztatást kaptak a továbbtanulást tervezők, összesen több mint másfél ezren.
Szabó Gábor rektor azzal köszöntötte a résztvevőket, hogy az egyetem nemcsak színvonalas tudást biztosít diákjainak, hanem pezsgő diákéletet is – nem véletlen, hogy egy friss felmérés szerint az SZTE hallgatóinak 97 százaléka büszke arra, hogy itt tanul, szereti intézményét. „Bízom benne, hogy önök közül minél többen ide járnak majd egy esztendő múlva, s segítenek ledolgozni ezt a 3 százalékot” – fogalmazott az akadémikus. Hozzátette: a szegedi egyetem oktatási és kutatási tevékenysége nemcsak idehaza, hanem nemzetközi szinten is jegyzett (az intézmény az ELTE mellett tagja a világ legjobb ötszáz egyetemének), ugyanakkor ahhoz, hogy ezt a színvonalat tartani tudja, folyamatosan kiváló diákokra van szüksége. A köz- és a felsőoktatás egymásra utaltságáról beszélt Dobi János. Az SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium igazgatója kiemelte a fiatalok figyelmébe ajánlotta az alapos mérlegelés fontosságát – mint mondta, a „realitások talaján nyugvó pályaválasztás” sorsdöntő a későbbi boldogulás szempontjából.
A nap során az SZTE mind a tizenkét kara tájékoztató előadást tartott, részletesen ismertetve a különböző szakokat, a képzési kínálatot (több mint kétszáz szakon nyílik lehetőség a továbbtanulásra nappali, levelező és távoktatásos tagozaton), a megszerzett diplomához kötődő elhelyezkedési lehetőségeket. A felvi.hu munkatársa pedig a felvételi eljárás során felmerülő kérdésekről nyújtott információkat. Az átriumban tartott képzési kiállításon az SZTE színes hallgatói életét bizonyítandó a fakultások mellett olyan egységek is képviseltették magukat, mint a Hallgatói Szolgáltató Iroda, a Kulturális Iroda, az Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központ, az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat, a Sportközpont, a Nemzetközi Mobilitási Iroda, a Tehetségpont, az Idegennyelvi Kommunikációs Intézet vagy az Eötvös Loránd Kollégium.
Az életvezetési központnál egész nap karrierjósdán vehettek részt az érdeklődők, akik pályaválasztási orientációs tesztet is kitölthettek. A Mezőgazdasági Kar lézeres lövészettel és trófeabírálattal, a Mérnöki Kar speciális pneumobiljával, a Fogorvostudományi Kar fogászati szűréssel, a Zeneművészeti Kar hangszerpróbával, az Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar egészségügyi mérésekkel, a Gazdaságtudományi Kar pedig egy barátságos macival csábította a középiskolásokat.
Azok, akik ellátogattak a TIK-be, nyereményjátékon is részt vehettek. Ehhez nem kellett mást tenniük, mint pecséteket gyűjteniük a különböző állomásokon. Ehhez izgalmas feladatok megoldásán át vezetett az út. A fődíjat Fekete Gábor, a szegedi Radnóti Miklós Gimnázium diákja vitte el, aki limuzinos utat nyert szalagavatójára.
A felvételi eljárásról bővebben az SZTE Felvételi oldalán lehet tájékozódni.
SZEGY