SZTE Info

Informatikai eszközöket kaptak az SZTE-s iskolák

Mintegy 56 millió forint értékben érkeztek számítógépek, aktívtáblák és szoftverek a Szegedi Tudományegyetem közoktatási intézményeibe. Általános és középiskolás diákok tanulhatnak a 21. századi eszközökkel.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) gyakorlóiskolái kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy diákjaik, a tanító- és tanárjelöltek magas színvonalú oktatásban részesüljenek, és törekednek arra, hogy ehhez megfelelő hátteret biztosítsanak. Ehhez igazodva adta be sikerrel az SZTE még 2008-ban azt az informatikai infrastruktúrafejlesztő pályázatot, melynek keretében az universitas közoktatási intézményei – a Juhász Gyula és a Ságvári Endre gyakorló iskola, valamint a Vántus István zeneművészeti oktatási intézmény – kaptak összesen 94 iskolai PC-csomagot (PC, monitor), 45 tantermi csomagot (interaktív tábla, notebook, projektor), 4 Wifi-csomagot, 1 alkalmazásszervert, valamint 1 szerverszoftvert. A projekt 2011. április 1-jén kezdődött, és 2011. november 28-án zárult – számolt be róla a napokban Sejtes Györgyi, az SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskola igazgatóhelyettese.


A Telin TV anyaga a projektről:

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2020. január 27.

Kiemelt_Zolnay_Kriszta

Szeged és London között ingázik: a Richter igazgatósági tagja, multinacionális gyógyszercégeket képviselt a nemzetközi porondon, most a pénz és az egészségügy metszéspontján végez szakértői munkát a Tisza-parti város Kígyó Patikája tulajdonosaként is ismert dr. Zolnay Kriszta. Az SZTE Gyógyszerésztudományi Karán végzett szakemberrel életútjáról beszélgetve megtudtuk, időnként miért kérdezi önmagától: „Ez tényleg velem történt meg?”

SZTEtelevízió

2019. augusztus 07.

kiemelt_Berenyi_Antal

Berényi Antal, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet adjunktusa és kutatócsoportja azonosította azt az agyterületet, amely azoknak a ritmusoknak a keletkezéséért felelős, amelyek alvás közben a rövidtávú memóriából áttöltik az emléknyomokat a hosszú távú memóriába. A felfedezés segít annak a megértésében, miként tudunk emlékezni. Azt is felderítették, hogy a különböző epilepszia-típusok hogyan alakulnak ki az agyban. A kutatócsoport munkájáról dokumentumfilmben mesél az SZTE agykutatója.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • február 25.
    13:00 - 17:00
  • február 25.
    14:00 - 15:00
  • február 25.
    16:00 - 17:00
    A megjelenteket köszönti: Gácser Attila, a Biológia Intézet vezetője
    A kötetet bemutatják: a könyv lektora, Nagy Lászlóné, valamint a könyv szerkesztője és szerzői: Balázs János, Hegyi Andrea, Poór Péter, Sinka Rita és Vörös Mónika
  • február 25.
    18:00 - 19:00
    Hiteles és motiváló előadás a Mentor(h)áló Pedagógiai esték 2020-as tavaszi évadában a futás, azon belül az ultrafutás különös világáról. Vendégünk Lubics Szilvia magyar amatőr hosszútávfutó és ultramaratonista, az Ultrabalaton és a Spartathlon többszörös győztese!
    Jegyár: kedvezményes 1.800 Ft (SZTE-kártya, diákigazolvány, pedagógusigazolvány); teljes árú 2.400 Ft. Kedvezményes jegyek csak személyesen vásárolhatók, a vásárláskor be kell mutatni a kedvezményre jogosultságot igazoló dokumentumot! Jegyek november 11-től kaphatók az IH Rendezvényközpontban és online, a http://jegyek.ihrendezvenykozpont.hu/category/entry-ticket weboldalon.
    Az SZTE Mentor(h)áló 2.0 projekt programja
  • február 25.
    18:00 - 19:00
    A Dugonics Társaság előadóülése
    Előadó: Dr. Kerek Ferenc zongoraművész, a Dugonics Társaság elnöke, az SZTE Bartók Béla Művészeti Kar oktatója
    Beszélgetőtársak: Gyüdi Sándor, a Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgatója
    Kerek Attila, SZMJV protokoll- és rendezvényreferense, a Dugonics Társaság elnökségi tagja