Bezár

Hírarchívum

SZTE-Szedeák: Ezüstérmes U20-asok

SZTE-Szedeák: Ezüstérmes U20-asok

2009. április 24.
1 perc
 
A nagyszerű második helyet szerezte meg az SZTE-Szedeák U20-as gárdája az NB I/B csoportos kosárlabda-bajnokságban, miután a szombati négyes döntőben előbb bravúrral verte a Bp. Honvédot, majd kikapott a Debrecentől.
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés
Szombaton kora délután a házigazda Bp. Honvéddal játszottak az egyetemünk nevét viselő kosárlabdaklub fiataljai az NB I/B elődöntőjében, s fantasztikus teljesítményt nyújtva sikerült két vállra fektetniük a fővárosiakat.
A Keleti csoport másodikjára a fináléban a Keleti csoport győztese, a Debreceni Egyetem KE várt: a hajdúságiak malmára hajtotta a vizet, hogy az ő meccsüket rendezték korábban, így két órával többet pihenhettek, mint Tóth Viktorék, akiknek az elődöntő és a finálé között alig három órájuk maradt a regenerálódásra.
Az aranyéremről döntő összecsapást ennek megfelelően a testben-lélekben pihentebb Debrecen nyerte meg, de Nyilas István és tanítványai így is roppant büszkék lehetnek második helyükre. A B csoportos ezüstéremmel az SZTE-Szedeák jogot szerzett arra, hogy részt vegyen a most hét végén sorra kerülő országos „final fourban”, ahol az NB I/B két legjobbja és az NB I/A első két helyezettje, az Albacomp és a Zalaegerszeg vetélkedik majd.

Férfi kosárlabda NB I/B U20, elődöntők:
Bp. Honvéd – SZTE-Szedeák 74-75 (19-20, 16-23, 21-11, 18-21).
Debreceni Egyetem KE – Óbudai Kaszások 74-57 (22-14, 15-15, 27-10, 10-18).
A döntőben:

Debreceni Egyetem KE – SZTE-Szedeák 87-71. 
Pintér M. Lajos
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

    Kapcsolódó hírek