Bezár

Hírarchívum

Vallások a változó világban

Vallások a változó világban

2008. augusztus 24.
2 perc
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés
Harmadik alkalommal került sor az Európai Unió Erasmus Lifelong Learning (azaz: élethosszig tartó tanulás) Programjának támogatásával a Szegedi Tudományegyetem Vallástudományi Tanszéke által megrendezett nemzetközi intenzív programra augusztus 18. és 30. között „Vallások a változó világban” címmel. A rendezvényre közép-kelet-európai országokból érkeztek oktatók és hallgatók, így Ausztriából, Csehországból, Lengyelországból, Romániából és Szlovákiából.
A programot az Európai Bizottság támogatja. A mostani rendezvény immár a harmadik, az elsőt szintén Szegeden rendezték, a másodikat tavaly a csehországi Brnóban tartották, és most ismét Szeged ad otthont a vallástudományi témájú nyári egyetemnek.
Porció Tibor, az SZTE BTK Vallástudományi Tanszékének adjunktusa, a rendezvény főszervezője elmondta: nagyon szeretnek idejönni a diákok, azért is, mert ebben az időben Szeged sok kulturális programot kínál a fiataloknak. A főszervező azt is elmondta, a vallástudomány interdiszciplináris voltának köszönhetően több tudományterület hallgatóit vonzza, ezért jóllehet többségében vallástudomány szakos hallgatók érkeznek, de a turkológus, tibetista, teológus, néprajzos, szociológus érdeklődésű résztvevők is megfordulnak a rendezvényen.
„A Vallástudományi Tanszék elég jó nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik, és ennek a gyümölcse ez az intenzív program is, amely reményeink szerint más egyetemekkel is bővülni fog” – tájékoztatott Porció Tibor.
Minden vallásnak, ha fenn akar maradni, alkalmazkodnia kell a változó környezethez, az adott kor kihívásaihoz. A vallás egy társadalmi-történeti jelenség, a történelem pedig maga a változás. A cím aktualitását az adta, hogy egyrészt a világ nagyon felgyorsult, az európai integráció okán is, másrészt maga a vallásokkal foglalkozó tudomány, a vallások kutatása is intenzívebbé vált – magyarázta a főszervező. A nyári egyetem alkalmával aktualitásokkal szeretnének foglalkozni, jelen programban a huszonegyedik század kihívásai, a vallás és a technika, modern technológia, internet, nacionalizmus és vallásosság a régióban, új vallási mozgalmak, a keleti vallások begyűrűzése (miként történik, hogyan fogadja a társadalom), illetve az iszlám helyzete Európában a főbb témapontok.
„Ez nyár is, meg egyetem is” – mondta Porció Tibor, és hozzátette: „A diákoknak vannak az egyetemmel járó kötelezettségeik, így az előadásokon való részvétel, illetve a délutáni workshopszerűen zajló szemináriumokon előadásokat tartanak, és kreditet is kapnak. Másrészt viszont tényleg nyaralnak, a különféle országokból, egyetemekről érkezett hallgatóknak ez egy jó alkalom, hogy megismerhessék egymást” – tudtuk meg a főszervezőtől.
Arany Mihály
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek