A Szegedi Tudományegyetem tudósainak közreműködésével valósult meg a Magyarország Nemzeti Atlasza (MNA) sorozat első három kötete. A magyar és angol nyelven is elérhető térképgyűjtemények nyomtatott és digitális (e-MNA) formában is elérhetők. Interaktív formában bárki megtekintheti az atlaszokat a Magyar Tudományos Akadémia fennállásának 200. évfordulója alkalmából Szegedre hozott vándorkiállításon.
Korábban megírtuk, hogy a „Mozgásban a tudomány – MTA200” interaktív vándorkiállítás Szegeden, a Dóm téren, a Somogyi-könyvtár főbejárata előtt várja látogatóit 2026. május 31-ig. A tárlat keddtől szombatig 14 és 18 óra között, illetve az előzetesen jelentkező csoportok számára délelőtt is elérhető. Jelentkezni a titkarsag.szab@tab.mta.hu e-mail címen és a +36-62-553-913 vagy a +36-30-470-5286-os telefonszámon lehet.
A kiállítás egyik fontos eleme Magyarország Nemzeti Atlasza, amelynek megvalósításában a szegedi földtudósok, földrajzos kutatók is jelentős szerepet vállaltak. A „Mozgásban a tudomány – MTA200” interaktív vándorkiállítás Szegeden különleges alkalmat nyújt az érdeklődőknek, hogy bepillantsanak a tudomány világába. Az atlasz különlegessége, hogy online felületén bárki interaktívan böngészheti a térképeket, az adatok segítségével testre szabott térképeket készíthet, és mélyebben is elmerülhet a bemutatott témákban. Ez az innovatív megközelítés különösen alkalmassá teszi az oktatásban való használatra, valamint arra, hogy hazánkról hiteles, vizuálisan gazdag, tudományosan megalapozott képet adjon nemzetközi szinten is. A Magyarország Nemzeti Atlasza tehát nem csupán adatgyűjtemény: térképek és szöveges elemzések segítségével mesél Magyarországról – hazánk múltjáról, jelenéről és jövőjéről.

MAGYARORSZÁG NEMZETI ATLASZA - AZ ORSZÁG „SZEMÉLYI IGAZOLVÁNYA”
A sorozat „Állam és nemzet” című kötetének fontos részeit írták és szerkesztették szegedi kutatók. A néhány évtizedenként több száz szerző közreműködésével megvalósuló nagy vállalkozásnak egyik fontos küldetése, hogy segítséget adjon ahhoz, hogy eligazodjunk a világban, és képet kapjunk arról, kik vagyunk, honnan jöttünk és hova tartunk. Nemcsak a pillanatképet és az ide vezető utat mutatja meg, hanem mindazokat a tényezőket, amelyek befolyásolják azt.
– Az atlasz fontosságát növeli, hogy a tudományos eredményeket a szélesebb közvélemény számára is érthetően, érdekesen mutatja be, amire nagy igény van napjainkban. Mivel a műnek egyidejűleg angol nyelvű változata is megjelent, a külvilág felé is meg tudjuk mutatni, hogy kik vagyunk mi Magyarországon. Egy nemzeti atlasz sokéves munka eredménye, szintetizáló mű, amely a nemzet önismerete szempontjából is fontos, s mivel legutóbbi változata 1989-ben jelent meg, így méltán számíthatunk arra, hogy a tervek szerint 2027-re elkészülő, négy kötetből álló sorozat a következő évtizedekben meghatározó szerepet játszik majd a Magyarországra vonatkozó ismeretek közvetítésében itthon és a nagyvilágban – mondta el Prof. Dr. Kovács Zoltán, az SZTE Földrajz- és Földtudományi Intézet akadémikusa, a Magyarország Nemzeti Atlasza sorozat egyik szerkesztője.

Az egyik legrégibb európai szakmai tudományos testület elnöke lett nemrég az SZTE oktatója, Prof. Dr. Kovács Zoltán, aki a Magyarország Nemzeti Atlasza sorozatban is kamatoztatta páratlan szakmai tapasztalatát. Fotó: Kovács-Jerney Ádám
Elsőként a „Természeti környezet” című kötet jelent meg 2018-ban, és már abban is számos olyan oktató, kutató dolgozott, akik a Szegedi Tudományegyetem polgárai. Ezt a kötetet időközben átdolgozták és 2024-ben újra kiadták. Másodikként jelent meg a „Társadalom” című kötet, melybe az akkori SZTE Földrajz- és Földtudományi Intézet igen sok oktatója, kutatója szerkesztett térképet, ábrát és írt hozzá szöveges magyarázatot. 2024 decemberére készült el a sorozat bevezető kötete, melynek címe: „Állam és nemzet”, ami azt mutatja meg, hogy hol van hazánk helye a világban, hogyan fejlődött az államiság, az ehhez kapcsolódó politikum és hogyan vett részt ebben a társadalom.
FONTOS TERÜLETEKRŐL SZÓLÓ FEJEZETEKET SZERKESZTETTEK, ÍRTAK AZ SZTE TUDÓSAI
A „Választási földrajz” című fejezet írásából a fejezetszerkesztő Prof. Dr. Kovács Zoltán egyetemi tanár, az SZTE TTIK Földrajz- és Földtudományi Intézet akadémikusa mellett Dr. Kovalcsik Tamás vette ki a részét, akik már korábban is szerteágazó kutatásokat folytattak a választási földrajz témakörében. „A civil társadalom” című fejezetet Dr. Pál Viktor tanszékvezető egyetemi docens szerkesztette, amelynek tartalmát Dr. Boros Lajos egyetemi docenssel és Dr. Kriska Olivér egyetemi tanársegéddel közösen készítették.
A sorozat nemcsak Magyarország jelenlegi határain belüli területekre összpontosít, hanem amennyiben rendelkezésre állnak az adatok, kitekint a teljes Kárpát-medencére is. Ezáltal komplex képet ad a magyarság térbeli sajátosságairól, múltjáról, jelenkori társadalmi-gazdasági viszonyairól és nemzetközi kapcsolatairól is. A kötetek nyelve és vizuális megjelenítése – közérthető magyarázatok, látványos térképek, infografikák – lehetővé teszi, hogy nemcsak a tudósok és a döntéshozók, hanem az érdeklődő nagyközönség is élvezettel forgassa az atlasz sorozat köteteit.

Az MTA vándorkiállításán mindenki saját térképeket állíthat össze az interaktivitásnak köszönhetően. Fotó: Ú. I.
– A nemzeti atlasz megjelenése az MTA vándorkiállításán egyrészt jelzi, hogy globalizálódó világunkban igenis szükség van a nemzeti „önismeretre”, amely identitásunk alapját képezi, másrészt arra is bizonyság, hogy a szegedi földrajzi műhely képviselői ott vannak a szakma élvonalában – összegezte Prof. Dr. Kovács Zoltán, az SZTE FFI akadémikusa.
Lévai Ferenc
Nyitóképen: Már a legfiatalabbaknak is sok hasznos információt nyújt a Magyarország Nemzeti Atlasza sorozat, a hallgatóknak tananyagként, a kutatóknak pedig hivatkozási alapként szolgálhat. Fotó:L.F. Kovács-Jerney Ádám, Ú.I.