Művészet, ami összeköt: különleges kiállításokkal és látványos fényfestéssel indult az Őszi Kulturális Fesztivál

Népművészet, és ami mögötte rejlik

Gyönyörű népi viseletek, tökéletesen megkoreografált színpadi tánc és szívünkhöz közelálló népi dallamok: a szemlélődő érdeklődőknek sokszor ezt az élményt nyújtja egy-egy néptánc-produkció. A szórakoztató műsornál azonban sokkal több rejlik a néptánc rejtett világában. Ezeket a nem mindennapi pillanatokat örökítette meg képein Patyi Zsófia, az SZTE Oktatási Igazgatóság oktatási főelőadója. A fotók többségén népviseletes, élőzenés, interaktív, családi vándor-játszóházuk, a Fordulj egyet, ne nevess meghitt mozzanatai elevenednek meg.

Patyi Zsófia kiállítása. Fotók: Kovács Anita

Ahogy Dr. habil. Varga Sándor, a Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék tanszékvezető egyetemi docense a kiállításmegnyitón fogalmazott, a népművészet lehetőséget biztosít arra, hogy az emberek minőségi és tartalmas időt töltsenek együtt a mindennapokban. „Ez minden korszakban igaz volt, így a legutóbbi népművészeti mozgalmakra is, amikor a hagyományőrzés került előtérbe. Ehhez azonban mindig kellettek olyan emberek, akik képesek voltak ezeket a pillanatokat megragadni. Legyen szó fényképekről, zenéről, vagy táncról. A népművészet iránti érdeklődést és szeretetet ez a közös élmény tartotta életben. A kiállított fotók is ezt a közösségi erőt, ezt az őszinte kapcsolódást mutatják be Zsófia érzékeny, hozzáértő szemén keresztül” – méltatta a tárlat képanyagát Dr. habil. Varga Sándor.

Patyi Zsófia kiállítása. Fotók: Gábor Amarilla

Megörökíteni mindent

Patyi Zsófia valamennyi képe valóban arról árulkodik, hogy mennyire mélyrehatóan ismeri és szereti a néptánc világát. Nem véletlenül: mint elmesélte, a népművészetek iránti szenvedélyt tulajdonképpen már az anyatejjel magába szívhatta. „Szüleim úgy ismerkedtek meg, hogy mindketten néptáncra jártak Gyulára, s azóta szép, nagycsaláddá kerekedtünk. Ebben a világban nőttem fel. Már kicsiként népi viseletekbe öltöztettek. Amikor iskola után hazamentem, édesapám zenélt vagy éppen tanította az öcsémet, anyukám pedig a népi viseleteket rendezgette. A játékaink sem műanyag, divatos darabok voltak, hanem inkább a népi kultúrához köthetők. Tinédzserként már láttam, hogy milyen jó közösséget kovácsol össze a néptánc, és én is szerettem volna becsatlakozni. Így, amikor elértem azt a kort, csatlakoztam a táncegyütteshez, és valahol itt kezdődött a fotózás iránti szenvedélyem is. Annyira jó volt az a közösség, s olyan jó volt elkapni a pillanatokat, ahogy apa zenélt, anya mesélt, hogy elkezdtem megörökíteni mindazt, ami körülvett” – idézte fel a kezdeteket Zsófia.

Patyi Zsófia. Fotó: Kovács Anita

Kiemelte, leginkább nem is a színpadi tánc ragadta meg, hanem a kulisszák mögötti világ: az öltözői beszélgetések, a közös nevetések, vagy a népművészeket körül lengő bensőséges hangulat. „Sosem tetszettek a merev, mesterkélt képek. Arra törekszem, hogy fotóimban az a dinamika és élettel teltség köszönjön vissza, amit nem lehet előre megkoreografálni, hiszen az apró, őszinte emberi kapcsolatok működtetik az egészet. És ezt láthatjuk minden egyes képen. Azt hiszem, azért van benne élet, mert mi is szívünket-lelkünket beleadjuk” – vallja a fotográfus.

Kultúra, mely összeköt bennünket

Barangolásaink a művészetekben Török János fotográfus kiállításmegnyitójával folytatódott. A Délmagyarország fotóriporterének munkásságát eddig 55 hazai és nemzetközi díjjal jutalmazták. Többek között 2024-ben elnyerte a Hégető Honorka-díjat, 2025-ben a Csongrád-Csanád Vármegye Sajtódíjával tüntették ki, ugyanakkor hétszeres NaturArt-díjazott, tizenhárom alkalommal nyert Magyar Sajtófotó-díjat, köztük 2020-ban a vidéken dolgozó fotósok közül egyedüliként, a Munkácsi Márton-díjat is kiérdemelte. A most kiállított természetfotóiban vármegyénk jellegzetes és páratlan arcai tárulnak elénk, megmutatva a bennünket körbeölelő táj szépségét és a benne élő állatvilág sokszínűségét.

Mint az eseményen Prof. Dr. Zakar Péter, az SZTE nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettese kiemelte, az Őszi Kulturális Fesztivál legnagyobb értéke abban rejlik, hogy immáron 29 éve képes összekötni mindazokat, akik szeretik a kultúrát. „Nem kell hosszasan magyaráznom, mennyire fontos napjaink zaklatott világában, hogy megálljunk egy pillanatra, meghallgassunk egy koncertet, vagy éppen elmerüljünk egy fotó szépségében. Az Őszi Kulturális Fesztivál különlegessége, hogy rendkívül sokféle művészeti ágat vonultat fel. A természet csodáit nehéz fotókon keresztül visszaadni, de nem is lehetetlen, hiszen a színek, a mozgás valahogy hozzátartozik az életünkhöz. Nem maradt más hátra, minthogy a 29. Őszi Kulturális Fesztivált megnyissuk és Török János fotóinak segítségével próbáljunk meg elmerülni abban a világban, amely mindannyiunkat összeköt ” – hangzott el Prof. Dr. Zakar Péter köszöntőjében.

Török János fotókiállítása. Fotó: Kovács Anita

Gyönyörű tájak egy karnyújtásnyira tőlünk

Török János képein az a táj elevenedik meg, melyben a Dél-Alföldön együtt élünk. Azok a szépségek, amelyeket csak akkor tapasztalhatunk meg, ha igazán nyitott szemmel járunk. A Fehér-tó gazdag madárvilága, a mórahalmi, egyedülálló szépségű Nagyszéksós-tó és környéke, valamint a természetfotósként saját maga által létrehozott Röpföld nevű megfigyelőhely Sándorfalván, ahol a hazai madárvilág élete lenyűgöző pompában tárul az érdeklődők szemei elé.

„Leginkább azt szeretem a természetfotózásban, hogy kikapcsol. Napi szinten, amikor sajtóanyagot készítünk, rövid határidőkön belül dolgozunk. Itt viszont sokkal több lehetőség van a kreativitásra, kibontakozásra. Előre megtervezheted, mit és hogyan szeretnél fotózni, s milyen technikát alkalmazol. Megtervezheted, hova teszel egy-egy odút, milyen hátteret adsz a fotónak, sőt én építem a leseket is a Röpföldön. Természetesen itt is akadhatnak váratlan helyezetek, amelyekre hirtelen kell reagálni, mint amikor esni kezd és rájössz, hogy hú, most nagyon jó bankás képet lehetne csinálni az esőben, és gyorsan kirohanok fotózni. Összességében nagy megnyugvást jelent számomra a természetfotózás” – fogalmazott Török János.

Tervezés és spontaneitás

Mint elárulta, a kiállított fotók közül a bivalyos kép létrejötte az egyik legemlékezetesebb számára. „Ahhoz, hogy ez a fotó megszülethessen, egy évig jártam vissza a mórahalmi Bivalyrezervátumhoz. Vagy azért, mert nem volt megfelelő az árnyék (és ebből a szempontból az sem volt elhanyagolható, hány órakor megyek ki, illetve melyik hónapban, májusban vagy szeptemberben), vagy, mert nem voltak bivalyok a vízben, de olyan is előfordult, hogy a felettük repkedő madarak miatt nem tudtam a drónnal felszállni anélkül, hogy megzavarnám őket. Úgyhogy, ezért a képért egy évig küzdöttem, mire létrejött” – részletezte a fotográfus. Hozzátette, mikor végre megszületett a kép, nagy meglepetés is érte: a bivaly már nem egyedül volt, ahogy az eredeti koncepciót elképzelte, hanem a kis borjújával, így végül sikerült megörökítenie mindkettejüket.

Török János fotókiállítása. Fotó: Gábor Amarilla

Török János abba is beavatott, a tárlaton tulajdonképpen mindössze két kép látható, ami teljesen spontán született. „Az egyik a gulipánokat ábrázoló kép. Ez azért érdekes, mert október végén készült, amikor már egyáltalán nem kellett volna itt lenniük. Mi is eredetileg darvakat vártunk. Ők nem jöttek, a gulipánok viszont igen. A másik, amikor két búbosbankát és egy gyurgyalagot sikerült teljesen váratlanul egy ágon ülve lefotóznom. A többi fotó valamilyen szinten mind előre tervezett volt” – tudtuk meg. Mint folytatta, érdekes módon, pont ez a spontán készült gulipános kép a legkelendőbb, ami leginkább tetszik az embereknek, talán a lemenő nap aranysárgás színe miatt, ahogy visszatükröződik a vízfelületen, s így egyfajta megnyugtató aurát kölcsönöz a képnek.

Három szerencsés látogató haza is vihette Török János egy-egy képét

Az ünnepélyes kiállításmegnyitó egyik legizgalmasabb pillanata az volt, amikor arra kérték a látogatókat, lépjenek oda egy-egy letakart képhez, s egyszerre vegyék le róla a csomagolást. Ezt követően három fotó címét olvasták fel, s azok a szerencsések, akik éppen a megnevezett képeket fedték fel a nagyközönségnek, megkapták a szóban forgó, kiállított alkotás egy másik példányát, így ők örök emlékkel gazdagodva térhettek haza.

Tajti Gabriella az SZTE NKI Kulturális Iroda vezetője, a három szerencsés látogató és Török János fotográfus. Fotó: Kovács Anita

Fényfestés A Dzsungel könyve örökzöld dallamaira

Az Őszi Kulturális Fesztivál megnyitójának immár hagyományos záróakkordjaként látványos fényfestéssel kedveskedtek a szervezők az érdeklődőknek. A Rektori Hivatal épülete félórán keresztül csodálatos színekben pompázott, miközben a Szegedi Nemzeti Színház művészei -Bánvölgyi Tamás, Csorba Kata, Krausz Gergő, László Gáspár, Polák Ferenc, Poroszlay Kristóf és Sziládi Hajna - A dzsungel könyve musical dalaiból énekeltek egy válogatást.

Fényfestés a rektori épület előtt. Fotók: Kovács Anita és Gábor Amarilla

10. jubileumát ünnepli a Vers délben sorozat

A fesztivál nyitónapján elindult a közkedvelt Vers délben sorozat is, melynek keretében minden hétköznap a Rektori Hivatal épülete előtt egy-egy gyönyörű költeménnyel örvendeztetik meg az egyetem polgárai a verskedvelő szegedieket. A programsorozat első versmondója a hagyomány szerint Dr. Fendler Judit, az SZTE kancellárja volt. Elmondta, általában olyan költőtől választ verset, aki közvetlenül Szegedhez kötődik – Juhász Gyula, József Attila, Radnóti Miklós -, illetve az utóbbi években a háború ellen agitáló költeményeket is kiszemelt. Az idei alkalomra egy külföldi szerző általa nagyon kedvelt művét választotta: Thomas Dylan És nem vesz rajtuk erőt a halál című versét.

10 éves a Vers délben sorozat. Fotó: Kovács-Jerney Ádám

A 29. Őszi Kulturális Fesztivál programjai 2025. október 1. - november 27. között zajlanak. A részletes programok napi lebontásban ITT találhatók.

Fülöp Tímea
Borítóképen: fényfestés az Őszi Kulturális Fesztivál megnyitóján. Fotó: Kovács Anita