A 29. Őszi Kulturális Fesztivál keretében, a Szegedi Tudományegyetem Kulturális Irodájának szervezésében került színre Bartók Béla különleges misztériumjátéka, A kékszakállú herceg vára. Oberfrank Péter zongoraművésszel, Töreky Katalin énekművésszel, valamint Altorjay Tamás operaénekessel, az SZTE-JGYPK Ének-zene Tanszékének tanárával beszélgettünk a mű történelmi, zenei és lelki mélységeiről, valamint arról is, miért szólhat ma talán még erősebben, mint valaha.
Bár ma a világ operaszínpadainak állandó szereplője, Bartók Béla A kékszakállú herceg vára hosszú ideig mostohagyermek volt a zenetörténetben. Első bemutatójára is csak 1918-ban került sor, a közönség sokáig értetlenül fogadta.
„Már a librettónak köszönhetően is formabontó opera. Nincsenek benne áriák, klasszikus értelemben vett zárt számok – sőt, színpadon megjeleníteni is majdnem lehetetlen” – mondja Oberfrank Péter zongoraművész, karmester. A korrepititorként és pedagógusként is ismert művész szerint a darab zenei nyelve is forradalmi: „A frissen felfedezett magyar paraszti zenéből, a népdalok nyelvéből indult ki, és teljesen egyéni harmóniarendszert használ. Ez nemcsak szokatlan, de rendkívül nehéz is az előadók számára.”
A darab sorsa a harmincas évek közepén vett fordulatot: 1935-ben Bartók MTA-levelező tagságának elnyerését követően 1936-ban a mű új rendezésben tért vissza a színpadra, és innentől indult nemzetközi sikere. A korszakban egyre nagyobb teret kaptak a népi gyökereket kutató irodalmi és tudományos művek, illetve az elmagányosodást, elidegenedést tematizáló alkotások. Ebben a szellemi közegben a Kékszakállú is jobban rezonált a közönséggel, így talán elmondható, hogy az opera megelőzte kora szellemét.
Oberfrank Péter
A zongoraművész úgy véli: „A valódi magyar zene Bartókkal kezdődik. Korábban, amit magyar zeneként ismertek – Erkel, Liszt, Brahms vagy Beethoven műveit – a cigányzenéből indultak ki, nem az autentikus népzenéből. Bartók és Kodály munkássága alapjaiban formálta át a nemzeti zenei identitást.”
Szegedhez is szoros kapcsolat fűzi: „Öt évig tanítottam a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán. Az egyik legtehetségesebb növendékem diplomamunkája éppen a Kékszakállú volt, amit a Kolozsvári Magyar Operában is előadtunk. Ez a növendék nem más, mint Töreky Katalin, aki most is Judit szerepét énekelte.”
Kevés olyan női szerep van az operairodalomban, amely annyira lélekbe markoló és intimen személyes lenne, mint Judit alakja Bartók operájában. Töreky Katalin számára a karakter különösen fontos: „A diplomám megszerzésekor énekeltem először Juditot, azóta bizony jónéhány év eltelt… Ennyi idő alatt emberként, nőként, anyaként is sokat változtam – és mivel az éneklés rendkívül személyes, az új Judit is az aktuális énem szűrőjén keresztül születik meg újra.”
Töreky Katalin
A szerep különleges zenei nehézségekkel is jár, hiszen az opera nem hagyományos áriákra épül, hanem párbeszédes, balladai szerkezetű. „Zeneileg nehezebb, mint sok más szerep. Nincsenek megszokott támpontok – ezért állandó figyelmet, belső jelenlétet kíván.”
De miről szól a történet a Juditot éneklő művész számára?
„Számomra leginkább a másik ember elfogadásáról, tiszteletéről – vagy annak hiányáról szól a Kékszakállú. Ma már úgy érzem, minden előadás végére: kár, hogy Judit nem elégszik meg azzal, amit egy férfi őszintén, szeretettel képes megosztani magából.”
A város is fontos szerepet játszik az életében: „18 évesen kerültem Szegedre, itt ismertem meg a színpadot, később itt tanultam operaszakon, és végül itt diplomáztam Judit szerepével. Szeged mindig különleges hely marad számomra.”
Bartók operájának egyetlen férfiszereplője, Kékszakállú herceg nem egy mesebeli szörnyeteg, hanem mélyen emberi, összetett figura. Altorjay Tamás énekes, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karának Ének-zene Tanszékén tanító oktató szerint épp ez a modernitása a darabnak: „Balázs Béla nem a régi, kegyetlen ősképet választotta, hanem a magányos, városi férfi alakját. Ez a Kékszakállú sokkal közelebb áll hozzánk.”
Altorjay Tamás
Az énekes számára a szerep sokat ad – és közben sokat is kíván. „Énekesi pályám elején, épp Oberfrank Péter felkérésére énekeltem először. Azóta sokszor újra előkerült, és minden alkalommal máshogy alakul, hiszen a rendezés, a partner és a saját élettapasztalat is mindig más.”
A korra - melyben Balázs Béla megírta a librettót - nagy hatással volt Friedrich Nietzsche filozófiája és Sigmund Freud pszichoanalitikus felfedezései. Az opera pedig bővelkedik a lélekre utaló allegorikus képekben. Tekinthető-e komolyabb lélektani műnek a Kékszakállú?
„Kékszakállú a bonyolult, ellentmondásos emberi lélek jelképe. A kapcsolata Judittal azt bizonyítja: párkapcsolatainkban is tiszteletben kell tartani a feltárulkozás önkéntességét. A másik kisajátítása nem lehet cél.” A mű pszichológiai mélységei és a 20. század eleji szellemi háttér csak még erőteljesebbé teszik az üzenetet. „A digitális elszigetelődés korában talán aktuálisabb, mint valaha.”
Bartók Béla Kékszakállúja nemcsak zenei, hanem lelki kaland is – előadó és néző számára egyaránt. Az előadás színpadán három olyan művész állt most együtt, akik nemcsak a darab minden rezdülését ismerik, hanem életük egy szakaszát is e mű formálta. A szegedi előadás ennek az összhangnak adott teret – és emlékeztetett: a zárt ajtók mögött ma is mindannyian a saját titkainkat őrizzük.
Császár Dorina
Fotók: Ágoston Bence
