A nagy érdeklődésre való tekintettel idén kétnaposra szervezték az SZTE nyílt napját. Már az első napon megteltek az előadótermek és az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ átriuma. A látogatók számos programpont közül választhattak, különböző informatív és szakmai előadásokon vehettek részt, és végigjárhatták a TIK-be kitelepülő karok és egységek standjait.
Az SZTE nyílt napját Prof. Dr. Gellén Klára oktatási rektorhelyettes nyitotta meg, aki örömét fejezte ki a sok résztvevő láttán, és kiemelte, a szülőknek különösen örül, hiszen habár az önállóság is fontos, a közös gondolkodás elengedhetetlen. – Beszélgetés közben jönnek a felszínre olyan tények és információk, amelyek felett nem szabad elsiklani. A későbbiekben is, ha problémájuk van, osszák meg otthon – tanácsolta. 25 000-nél több hallgató, 3100 oktató és kutató, 1154 alap, osztatlan- és mesterképzés, 12 kar – sorolta az adatokat a rektorhelyettes, majd hangsúlyozta a Szegedi Tudományegyetem Interdisciplinary Science Rankings, THE World University Ranking és Academic Ranking of World Universities listákban elfoglalt előkelő helyét.
Prof. Dr. Gellén Klára többek között beszélt a magyar felsőoktatás képzési szintjeiről, az SZTE-n elérhető ösztöndíjlehetőségekről, az egyetem nemzetközi kapcsolatairól és nyelvtanulási, valamint sportolási lehetőségeiről is. – Aki felvételt nyer hozzánk, nagyon figyelje a lehetőségeket. Számos ösztöndíjat megpályázhatnak, és egyszerre többet is elnyerhetnek – hangsúlyozta. – Sok szolgáltatásunk és programunk van, a beiratkozástól kezdve tájékoztató fórumokat, játékos integráló programokat hirdetünk, ezeket figyelni kell, mert aki él velük, nagyon gyorsan be tud kapcsolódni az egyetemi életbe. Azt gondolom, az egyetemi világnál hangulatosabb és izgalmasabb világ nincs – tette hozzá.

Az SZTE nyílt napját Prof. Dr. Gellén Klára oktatási rektorhelyettes nyitotta meg. Fotó: Kovács-Jerney Ádám
A rektorhelyettes a számos szolgáltatás között kiemelte, hogy a Szegedi Tudományegyetem megállapodást kötött a Coursera online nemzetközi képzési platformmal. Ezen az amerikai platformon olyan egyetemek és cégek kurzusai vannak, mint a Stanford, a Cambridge, a Google vagy az IBM. A megállapodásnak köszönhetően az SZTE hallgatói ingyenesen elvégezhetik ezeket a kurzusokat, és bizonyítványt kapnak róla. A Tanulás tanulása című kurzus már a felvételi előtt is elvégezhető, és többletpontot ér a Szegedi Tudományegyetemre való jelentkezéskor.
Szitás Péter az Oktatási Hivataltól a jelenlevő diákoknak és szülőknek a felvi.hu felületén bemutatta a technikai tudnivalókat, felvázolta a pontszámítási módszereket és felhívta a figyelmet a február 15-ei jelentkezési határidőre.

Az SZTE TIK kongresszusi termében tartottak tájékoztató programokat. Fotó: Kovács-Jerney Ádám
Az SZTE TIK kongresszusi termében csütörtökön délután háromig, pénteken délig tartottak a tájékoztató programok, többek között a kollégiumok világába és a hallgatói életbe is bepillanthattak a leendő egyetemisták és szüleik. A Szegedi Tudományegyetemnek vannak kari és karközi kollégiumai, illetve a felvételt nyert hallgatók lakhatnak egyházi fenntartású kollégiumban vagy az elsősorban külhoni magyarokat befogadó Márton Áron Szakkollégiumban. Vass Viktória, az SZTE Móra Ferenc Szakkollégium kollégiumi tanára előadásában kiemelte, felmérések bizonyítják, hogy a kollégiumban élő hallgatók között kevesebb a lemorzsolódás: az ott kialakuló támogató közösség az egyetemen tartja a diákokat. Vass Viktória bemutatta a különböző kollégiumok lehetőségeit, bográcsozást, grillezést, csocsót, a szakkollégiumi kurzus- és önképzőkör-lehetőségeket. A Móra Ferenc Szakkollégiumban például lehet francia és finn nyelvet, programozást konyhanyelven, űrmakettezést és kreatív írást tanulni.
A Szegedi Tudományegyetemen több szolgáltatás segíti az egyetemisták beilleszkedését, a Junior Akadémia, az Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központ tanulássegítő kurzusai mellett az SZTE+ és a SZTEsók is számos lehetőséget kínálnak. Utóbbiakat Fodor Sára SZTEsó mentor mutatta be a nyílt napon az érdeklődőknek. A Coospace-en elérhető SZTE+ megismerteti a gólyákkal a várost, segít eligazodni a Coospace, a Neptun és a Modulo rendszerében, és különböző érdekes feladatok során lehet a bronz, az ezüst és az arany fokozatot elnyerni. A jutalom pedig a rangsoros tárgyfelvételkor való előbbre jutás és VIP rendezvényeken való részvétel, például színházlátogatás. Az SZTE+ Magazinban is sok hasznos információt találnak a hallgatók: megtudják, hol tudnak a diákigazolványukkal kedvezményeket kapni, illetve különböző internetes linkek is szerepelnek az újságban, így például az olvasók könnyen megtalálhatják a Szegedi Tudományegyetem Youtube-csatornáját is.
„Akikre már a felvételi előtt is számíthatsz” – Fodor Sára kiemelte, a SZTEsók már a gimnazistákkal is felveszik a kapcsolatot. Középiskolákba látogatnak el, érettségi after party-t tartanak és a Pont Ott Partyn is együtt ünnepelnek a frissen felvett hallgatókkal.

Ákosnak a testvére is a Szegedi Tudományegyetemen tanul, ő a JGYPK-n szeretne továbbtanulni. Fotó: Kovács-Jerney Ádám
– Egyetemre szeretnék járni, valószínűleg ide Szegedre, és a nyílt nap szerintem egy tök jó alkalom arra, hogy megismerkedjünk a lehetőségeinkkel – mondta Ákos, aki a szerbiai Szabadkáról jött, és éppen a TIK átriumában berendezett kiállításon gyűjtötte a pecséteket, amelyekkel a játékban résztvevők értékes nyereményeket kaphattak. – Itt tanul a testvérem is, Szeged közel van. Mindig Magyarországra kacsintgattam, mert a szerb nyelv nem az erősségem – tette hozzá, és megmutatta a nyílt napon beszerzett tárgyakat, táskát, sapkát, övtáskát. Ákostól megtudtuk, az az álma, hogy a Juhász Gyula Pedagógusképző Karon tanuljon közösségszervezést, bár itt a nyílt napon derült ki számára, hogy ezen a szakon többnyire kultúrtörténetet tanulnak a hallgatók, de mint mondta, neki az is jó.

Magyar Anna és Nagy-Tóth Bettina a Kiskunhalasi Bibó István Gimnáziumból érkezett. Fotó: Kovács-Jerney Ádám
– Ahova tudtunk, odamentünk kérdezni itt az átriumban. Nagyon jól érzem magam, rengeteg új információt megtudtam, és szerintem jó a közösség – mondta Bettina, aki a Természettudományi és Informatikai Karon szeretne programtervező informatikusnak továbbtanulni. Barátnője, Anna a bölcsészettudományi és a gazdasági szakok iránt érdeklődik, mint mondta, egyre tisztábban látja, mit szeretne, hiszen nagyon jó válaszokat kapott a kérdéseire, és mindenki nagyon segítőkész volt.
Balog Helga
Fotó: Kovács-Jerney Ádám