Dr. Pető Zoltán, az SZTE SBO osztályvezető orvosa kapta idén a Dr. Pikó Károly emlékérmet – Interjú

– Hogyan és mikor került a Sürgősségi Betegellátó Osztály élére?

2010 környékén, amikor a sürgősségi ellátás infrastrukturális hátterét megteremtették Magyarországon, belekerültem egy fejlesztő csapatba. Próbáltuk a kórházi sürgősségi ellátás infrastrukturális hátterét modernizálni, és angolszász mintára áthangolni, mert Magyarországon franko-germán sürgősségi ellátási rendszer volt. Utána, amikor Szegeden az új sürgősségi osztályt építették, én voltam a TIOP-pályázat szakmai vezetője: felkértek ennek az osztálynak a megvalósítására, amikor pedig 2014-ben elindult, én lettem a vezetője.

– Milyen út volt ez?

Nagyon nehéz. Tizenegy évvel ezelőtt ez egy kiforratlan, új szakma volt, sokan nem értették, hogy tulajdonképpen miről is van szó. Idegen tárgyként ékelődött be a hagyományos szakmák közé, sokáig tartott, mire megtalálta a helyét és elfogadták.

– Miért ajánlaná az orvostanhallgatóknak ezt a területet?

Elképesztően dinamikus szakma, 12 órás időbeosztással, sok beteggel. Tele van kihívással és tanulással, ez gyors fejlődésre és sikerélményekre ad lehetőséget. Nincs meg a megkövesedett szakmai struktúra, vagyis a klasszikus piramis egy professzorral, docenssel, tíz adjunktussal, húsz tanársegéddel: éppen ezért akik ezt a pályát választják, gyors szakmai előremenetelre is számíthatnak.

Dr. Pető Zoltán, az SZTE Sürgősségi Betegellátó Önálló Osztály osztályvezető orvosa. Fotó: Kovács-Jerney Ádám

– A sürgősségi betegellátás lelkileg megterhelő lehet. Milyen módszerei vannak a lelki egyensúlyának megőrzésére?

Én nagyon élvezem! Nyilván fárasztó és frusztráló tud lenni, rengeteg gond van. De sportolok, zenélek, a család a legfontosabb, illetve barátokkal találkozunk – így tartom fenn az egyensúlyt.

– Hogyan lehet megfelelően kommunikálni, gyorsan megtalálni a közös hangot a páciensekkel?

Mindenkihez nyitottan és empatikusan próbálunk fordulni, mert ez a helyzet a betegnek és a családjának egy krízis. Ha ebben a krízishelyzetben az egészségügyi ellátás kapujában, vagyis nálunk, rosszul bánnak a pácienssel, azt megőrzi az emlékezetében és nagyon fáj neki, teljesen jogosan. Van az osztályon szakpszichológusunk, Dr. Töreki Annamária, aki csak a dolgozókkal foglalkozik, és kommunikációs, kiégés-megelőzési, valamint agressziókezelési képzést tart, amit kötelező elvégezni, és időnként felújítani. Sokaknak az SBO az egyetlen kapcsolódási pont az egészségügyhöz, mert nincs háziorvosuk vagy gondozójuk, nem tudnak szociális ellátásban, krónikus ellátásban részt venni. Általában azokkal a páciensekkel van a legtöbb konfliktus, akiknek nem a sürgősségi betegellátásban kellene keresniük a megoldást, máshol gyógyítható betegségük van, és ők nem értik a helyzetet, türelmetlenek.

– Ön egyetemi docensként milyen oktatói feladatokat lát el?

Elsőévben tanítjuk magyarul, németül, angolul az alapszintű újraélesztést, idén ez 41 csoportot jelent, ami nagy oktatási teher. Negyedéveseknek tartunk egy Sürgősségi ellátás alapjai kurzust, van egy önkéntes kurzusunk, vannak TDK-kurzusaink, valamint hatodévtől minden orvostanhallgatónak sürgősségi gyakorlatot kell elvégeznie, ami három műszakot jelent, ez tehát egy gyakorlati oktatás. Ezeket mind csinálom, de minden kollégám kiveszi belőle a részét. Emellett az APN és ápoló képzésben is részt veszünk kollégáimmal. A posztgraduális orvosi és nem orvosi képzéseknek is helye az SBO, de a társegyetemekre is gyakran járunk tanítani.

– Mekkora stábbal dolgoznak? Tudja, hány beteg fordult már meg az SBO-n az évek során?

A szegedi és a szentesi SBO-n összesen körülbelül 300-an vagyunk, ápolók, beteghordók, orvosírnokok, diszpécserek, orvosok. Sajnos az orvosunk kevés, belőlük jóval többet tudnánk foglalkoztatni. Az osztály működésének tizenegy éve alatt körülbelül 440 ezer beteg fordult meg nálunk.

Fotó: Kovács-Jerney Ádám

– Hogy néz ki egy átlagos napja, ha egyáltalán beszélhetünk átlagos napról?

Nem nagyon beszélhetünk, mert én amellett, hogy szervezeti egységet vezetek, oktatok és műszakozok is. De ami állandó: hét körül bejövök, aláírok, átnézem az e-mailjeimet, és ekkor van egy csöndesebb háromnegyed órám. Aztán háromnegyed nyolckor vizitelünk, akkor van a betegátadás, ezen igyekszem mindig ott lenni, hacsak nem vagyok valahol, például szakvizsgáztatni vagy oktatni. Ez elég nagy osztály, nemcsak Szeged, hanem Szentes is hozzánk tartozik, úgyhogy mindig van elég elintéznivaló. Ha éppen nem az osztály vezetésének a feladatait látom el, akkor az oktatás jön, ha pedig műszakban vagyok, akkor reggel elvégzem a szokásos dolgaimat, és beállok a nappali műszakra. Ha éjszaka vagyok, akkor is általában bejövök nappal, elvégzem a rutinokat, hazamegyek és visszajövök éjszakára. Most reggel is folytatom kicsit a munkát, az éjszakázás után.

– Mit szeretne még elérni ebben a szakmában?

Szeretném, ha a Sürgősségi Betegellátó Önálló Osztály klinika lehetne, mint a többi egyetemen. Ezzel talán az elfogadottságunk és a presztízsünk is emelkedne, talán még többen jönnének hozzánk dolgozni. Én azt gondolom, hogy minden feltételnek megfelelünk, tettem már előterjesztést rá, várom a válaszokat.

A Dr. Pikó Károly emlékérem. Fotó: Kovács-Jerney Ádám

– Mit jelent önnek a Dr. Pikó Károly emlékérem?

Karcsi bácsival anno együtt dolgoztunk a Magyar Sürgősségi Orvostani Társaságban, humanista, betegcentrikus, a sürgősségi ellátásért dolgozó, nagyon nagy tudású szakember volt. Mérhetetlen megtiszteltetés, hogy megkaphattam az emlékérmet, nagyon meg is lepett. Azt gondolom, hogy a díjat bár egy ember kapja, szinte soha nem egy embernek a cselekedeteit dicséri: nekem is rengetegen segítettek az utamon, ezért mindenkinek nagyon hálás vagyok.

Balog Helga
A borítóképen: Dr. Pető Zoltán, az SZTE Sürgősségi Betegellátó Önálló Osztály osztályvezető orvosa. Fotó: Kovács-Jerney Ádám