Dr. Kokas Károly a történelem és a fikció viszonyáról

“A Duna jegén koronázott király: Mátyás király. Azonban ennek az állításnak ebben a formában történetileg egyetlen része sem igaz. Pedig másrészről meg a lényeg mégis igaz, mert ezen a szimbolikus eseménnyé emelt „helyen és időben” szerezte meg a hatalmat. Nem is akármilyen módon” – mondta Dr. Kokas Károly “A Duna jegén koronázott király...” – Történelmi fikciós műfajok és a valós történelem előadásában az SZTE Klebelsberg Könyvtár és Levéltárban.

Eleve fejtörést okozhat, hogy mire utalhat pontosan az előadás címe. Dr. Kokas Károly állítja, direkt ravaszság van benne, amely eredője a pár hónappal ezelőtti sajtóban megjelent és a Hunyadi című sorozat körüli történelmi hitelességi vitának. A „ravaszság” arra utal, hogyan mesélik el a történelmi eseményeket, s a mögött mi a valóság, és mi a szimbolikus tartalom.

Az előadó szerint a történelmi regények olykor könnyen bánnak olyan szimbolikus és metaforikus fogalmakkal, amelyek nem szó szerint találkoznak a valósággal. Azonban kiemelte, hogyha jók, jól vannak megírva, ezek mégis megállják a helyüket, akár mélyen beágyazódhatnak a történelmi tudatunkba.

A nyugalmazott főigazgató-helyettes kitért arra, hogy mivel a történelem a tényszerűségre törekszik, vagyis a források, dokumentumok és leletek által rekonstruálja a múlt eseményeit, amelyek puzzle-ként állnak össze. Azaz, sok hiányzó darabbal olykor. Úgy érvelt, hogy lehet, hogy Petőfi minden napját ismerjük, de például Jézus életrajza vagy Koppány lázadásának eseményei, a történeti forrásokban valójában csak pár mondatot tesznek ki, a kontextusuk és fontosságuk miatt azonban a történeti ábrázolásukkal egy fikciós szerző munkája, hogy a múlt egészét megértesse, magyarázza, akár többet is adhat, mint a tények pontos rögzítése, szigorú forráskritikával.

Arisztotelész Poétika című nevezetes írása szerinti két felosztásról beszélt az előadó: vannak olyan történetek, amelyek megtörténtek és vannak olyanok is, amelyek megtörténhettek volna. “Költészet inkább az általánosat, a történelem inkább az egyedi esetet mutatja” – idézte az ókori tudóst.

A fikciónak az is a célja, hogy érzelmileg átélhetővé tegye a történetet. Dr. Kokas Károly azt magyarázta, hogy a fikciónak az értelmi mellett van egy érzelmi dimenziója is. Aztán úgy folytatta, hogy csupán azokból a tényekből, hogy a többségben lévő törökök el akarták foglalni Eger várát, de a magyarok kibírták azt ostromot és a törökök hazamentek, írta meg Gárdonyi Géza az Egri csillagokat ötszáz oldalban. S a tények nem csorbultak, de mégis mennyivel gazdagabbá tett bennünket a többlet, ami a regényben működni kezdett.

Azonban a történelmi regény meglepő módon nincs benne a mai ún. modern irodalmi kánonban. “Csak olyanok vannak ebben, akik egyébként befutottak drámaíróként, íróként modern korszerű regényekkel, és mellesleg írtak történelmi regényt is, mint például Spiró György.” – tette hozzá az előadó. Ez ahhoz vezetett, hogy akik történelmi regényeket írtak, elkülönültek, például megalakították a Történelmiregény-írók Társaságát, mert a Magyar Írószövetségbe nem igen fértek bele.

Ezután a nyugalmazott főigazgató-helyettes kitért a Horthy-rendszer irodalmára. Csupán emlékek maradtak, korabeli sikerek alig a két világháború közti történelmi regényirodalomból a 1949-es fordulattal. Az akkori sikeres történelmi regényeket és szerzőket egészen a rendszerváltásig nem adták ki, így az irodalmi közdtudatból, de a kánonból is kiszorultak. Sokan ma már a sokáig töretlen népszerűségű, de még korábbi regény – az Egri csillagok – oktatásban elfoglalt helyét is vitatják. Az 1920-as évek sztár történelmi regénye például a Gulácsy-féle Fekete vőlegények nem is került vissza az irodalmi emlékezetbe.

Egy másik fontos szempontként az előadó megemlítette a Pulitzer-díjas író Jane Smiley és a neves történész, Niall Ferguson sajtóvitáját a The Guardian hasábjain, amelyen keresztül bemutatta a történelmi regény helyzetét. Smiley úgy érvelt, hogy szemben a történészi írásokkal az igazi történelmi regény nem avul el, mert az egy esztétikai csúcsteljesítmény is lehet. “Ha valaki újratárgyalja Moszkva elfoglalását vagy Napóleon karrierjét egy regényben, attól a Háború és béke nem válik elavulttá” – fogalmazott az előadó.

Bár a történelmi regényeknek más súlya van az irodalomban, mégis számos író arról lett híres, hogy ilyen könyveket írt. Az előadásban említésre került néhány 19. és 20. századi író is, mintegy példálózva: Alexander Dumas, Victor Hugo, Honoré de Balzac, Dickens, Tolsztoj, aztán Thomas Mann, Lion Feuchtwanger, Anthony Doerr, Hilary Mantel neve került még elő.

A történelmi regényekről a nyugalmazott főigazgató-helyettes megemlítette a rendszerváltás előtti Tiszatájban (1967-68) lezajlott vitákat. Arról is szóltak a folyóiratban ezek a komoly, professzori értekezések, hogy a történelmi regény belefér-e a kánonba vagy elavult dolog. A rendszerváltás után, a „Tiszatájas” vitát részben újratárgyalták (2004 körül), és végül ezekből, a téma körüli vitákból, cikekből több doktori értekezés is született.

Szegedy-Maszák Mihály akadémikus tanulmányáról is beszélt az előadó, amelyből azt a megállapítást emelte ki, hogy a történelmi regény talán nem is egy speciális műfaj, hanem arról szól, hogy éppen „történelmi regénnyé olvassuk-e„ a könyveket. “Jókainak a könyvei jelentős részben társadalmi regények voltak, abban a korban játszódtak. Mi meg ezeket már történelmi regényként olvassuk” – mondta az előadó.

“A történelmi regény anyaga a nyelv” – vélték sokan, mondta Dr. Kokas Károly. Arra utalt, hogy a régebbi történelmi regényeknél, amelyek korábbi századokban játszódtak, az írói szándék az volt, hogy a korabeli nyelvi stílust hordozza az írás. Példának Laczkó Gézát hozta, aki úgy írta meg a Német maszlag, török áfium című könyvét, ahogy a korabeli 17. századi ember beszélt. Emellett Sigrid Undset Nobel-díjas író nevét is megemlítette, akinek a Kristin Lavransdatter munkája bár kortárs norvégul van, mivel egy belső monológot követ végig a mű, de a korabeli magyar fordítás archaizálta a nyelvezetet, az éppen akkor divatos Kodolányi-féle sikeres „Julianus barát” és más művek miatt . Ezért is került sor napjainkban teljesen új fordítására!

A történelmi regények gyakran filmvászonra is kerültek. Például a Lear király is, angol verziója vagy éppen ennek 1971-es szovjet változata. Dr. Kokas Károly bemutatta filmes öltözékek és a miliő ábrázolási szokásait, emellett a nyugati és szovjet típusú filmek vizuális különbségeit. Vagy éppen ugyanezen elven felhívta a figyelmet az 1950-es és 2024-es „A három testőr” című filmek különbözőségeire.

A digitális technológia okozta változásokról is szó esett az előadáson. Az előadásban még arról is szó került, hogy ma már sokkal könnyebb korabeli látványvilágot megteremteni a számítógépes eszközökkel, mint régebben. Ez alaposan megváltoztatja a filmesek lehetőségeit.

Az előadás végén az előadó hangsúlyozta: érdemes elgondolkodni a történelmi regények, filmek, sorozatok valószerűségéről és azok történelemhez való viszonyáról és arról is, hogy az esztétikai élmény, pl. a katarzisz átélése mit tud hozzátenni a történelmi tények puszta tudásához .

Rádi Krisztián

A borítóképen: Dr. Kokas Károly, az SZTE Klebelsberg Könyvtár és Levéltár nyugalmazott informatikai és információs főigazgató-helyettese. Fotó: Fekete Franciska