Ünneplőbe öltözött középiskolások nyitották ki, lökték be a Szegedi Akadémiai Bizottságnak a Somogyi utcai székházának nehéz fakapuját 2025. május 29-én. A tudomány csúcsai meghódítására induló fiatalok némelyikét a családtagok is elkísérték a 2024. évi „SZAB Tudományos Díj” középiskolás pályázatok ünnepélyes eredményhirdetésére. A jeles alkalmat a felkészítő tanárok többsége se hagyta ki, hiszen a tanítvány sikere a mester öröme is. A meghívó a 2024. évi „SZAB Tudományos Díj” középiskolás pályázatok ünnepélyes eredményhirdetésére szólt.

A 200 éves Akadémia kinyitja kapuit
– A Szegedi Akadémiai Bizottság 1961-es alapításától kezdve kiemelt feladatának tartja a fiatalok kutatómunkába történő bevonását, a kutatói pálya népszerűsítését, fiatal kutatók szakmai eredményeinek elismerését, kutatómunkájuk díjazásával – hangsúlyozta köszöntőjében Krisztin Tibor a SZAB elnöke.

A „SZAB Tudományos Díj” pályázat újdonságairól is szólt köszöntőjében Krisztin Tibor, az MTA Szegedi Területi Bizottság (SZAB) elnöke. Fotó: K. A.
A 35 év alatti fiatal, tudományos fokozattal nem rendelkező kutatók számára évente meghirdetik a „SZAB Tudományos Díj” pályázatot. A lehetőséget kiterjesztették a középiskolások számára is.
– Az idei évtől az az újdonság, hogy a pályázaton helyezést elérő diákok a Szegedi Tudományegyetem által lebonyolított felvételi eljárás keretében, intézményi többletpontok beszámítására válnak jogosulttá – jelentette be Krisztin Tibor.
A Magyar Tudományos Akadémia bicentenáriuma alkalmából a 2025. és a 2026. esztendőt az Országgyűlés a „magyar tudomány évének” nyilvánította. E különleges időszakot a középiskolások számára is emlékezetessé teszik a „SZAB Tudományos Pályázat” újdonságai.
Továbbtanulásra ösztönző módszerek
A SZAB dísztermében szokatlan összetételű közönség soraiban ülők közül többen is egymásra néztek. Az unokája mellett ülő nagyapa elégedetten húzta fel szemöldökét. Két tanár barátságosan egymásra mosolyogva nyugtázta a tehetséggondozást és a továbbtanulást ötvöző új módszert.
– A Szegedi Tudományegyetem a szorgalmas fiatalokat felkarolja, támogatja, és igyekszik megkönnyíteni a bejutásukat a felsőoktatásba. E tekintetben az elsődleges szervezetünk az SZTE Junior Akadémia, amely számos módon nyújt segítő kezet a középiskolás diákoknak. Például emelt szintű érettségire felkészítő tanfolyamokat tartunk tantermi és online formában, emellett kommunikációs, önismereti vagy éppen prezentációs technikákkal kapcsolatos workshopokat, fejlesztő tréningeket is szervezünk. – sorolta Gellén Klára, a Szegedi Tudományegyetem oktatási rektorhelyettese.

Az utánpótlás-nevelés, a tehetséggondozás, az oktatás és a tudományos kutatás összekapcsolása kiemelt terület a szegedi egyetem számára - fogalmazott Gellén Klára, az SZTE oktatási rektorhelyettese. Fotó: K. A.
– A Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Területi Bizottságával az elmúlt időszakban kialakított az idei évtől új szintre emelkedik. Hiszen a díjazott középiskolás fiatalok olyan elismerésben részesülnek, amely már túlmutat az erkölcsi megbecsülésen – fogalmazott az SZTE oktatási rektorhelyettese. – Az MTA Szegedi Területi Bizottság díja egyben jelkép is: a tudományos pályára való rálépés szimbóluma mindannyiuk számára. Vegyék tehát nagyon komolyan, és tekintsék egyfajta kötelezettségnek is.
Beavató előadás
„A biológiai gátrendszerek kutatása: miért, hogyan és mivel” címmel Deli Mária, a SZAB alelnöke tartott beavató előadást.

A középiskolások számára példát jelenthetett az akadémikus Deli Mária életrajza, amelyet Vilmányi Márton, a SZAB tudományos titkára ismertetett. Fotó: K. A.
Dióhéjban a lényeg: Deli Mária az SZTE történetének körábbi szakaszában, a József Attila Tudományegyetem, azaz a JATE Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumában érettségizett, aztán a szegedi Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetemen szerzett általános orvosi diplomát. Jelenleg a HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóintézet (az SZBK) Biofizikai Intézetének igazgatója és a Biológiai Barrierek Kutatócsoport vezetője.
Példát kaptak arra is a diákok, hogyan kell összefoglalni röviden, mégis közérthetően egy bonyolult kutatási folyamatot. A sajtónyilvános programra az újságírókat tájékoztató meghívónak része volt Deli Mária előadásának tartalmi összefoglalója.
„A biológiai gátrendszerek, mint például a bél- és a légúti hámok, valamint az agyi hajszálerek alkotta vér-agy gát, fontos védelmi rendszerei szervezetünknek. Megfelelő működésük azonban nemcsak a szervezet állandó egyensúlyának fenntartásában fontos, hanem korlátozza egyes gyógyszerek felszívódását és szervekbe való bejutását, ami nehezíti a betegségek kezelését. Emellett a gátrendszerek működése sérül betegségekben, és a működés romlása maga is hozzájárul betegségek kialakulásához és súlyosbodásához. Mindezek miatt a biológiai gátak kutatása igen fontos orvosbiológiai terület. A sejttenyészetes modellek fontos eszközei ezeknek a kutatásoknak, és különösen alkalmasak hatóanyagok sejtes hatásának és a gátakon való átjutásának vizsgálatára, valamint fokozott, illetve célzott gyógyszerátjutást lehetővé tevő eljárások kifejlesztésére.”
– Kutatásaink célja a gátrendszerek védelme betegségekben, illetve a gátrendszereken keresztüli jobb gyógyszerbejuttatás. Ennek eléréséhez összetett humán sejtes modellrendszereket állítunk elő – kezdte mondandóját Deli Mária, aki úttörő interdiszciplináris kutatásokat végez csoportjával a biológiai gátrendszerek vizsgálatában integrált mikrofluidikai és mikroelektronikai chip-eszközök segítségével.
Kérdés-feleletre épített, lendületes, mégis jól nyomon követhető magyarázatokkal adta elő, hogy szakmai érdeklődése a vér-agy gát mellett hogyan terjedt ki az utóbbi 15 évben más biológiai gátrendszerek irányába is.
Első lépések után bírálat
– Az MTA Szegedi Akadémiai Bizottsága és „A Tudomány Támogatásáért a Dél-Alföldön” Alapítvány a határon innen és túli régióban folyó tudományos kutatómunka ösztönzése céljából a Szegedi Tudományegyetem közreműködésével első alkalommal hirdetett meg pályázatot kimondottan középiskolások részére, 2024 decemberében, Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád vármegyékben, valamint a Vajdaság, Temes és Arad megyékben – ismertette a tényeket Vilmányi Márton.
A SZAB-SZTE együttműködés keretében most először kapnak a középiskolás díjazottak plusz pontszámokat a felvételi eljárás során. Pályázni a SZAB szak- és munkabizottságai által művelt tudományterületeken, új eredményeket tartalmazó, még meg nem jelent tanulmánnyal lehetett.

A SZAB ünnepi díjátadó renezvényén a résztveők egy csoportja (balról jobbra): Molnár Árpád, Deli Mária, Gellén Klára, Vilmányi Márton. Fotó: K. A.
Mintát adott a diákoknak a pályázat bírálati rendszere is. Az adott határidőre beérkező pályaművekről szakvéleményt állított össze két független bíráló, amelyek alapján a pályaműveket a SZAB elnöksége a szakbizottságok elnökeivel és „A Tudomány Támogatásáért a Dél-Alföldön” Alapítvány Kuratóriumának képviselőjével közösen bírálta el a 2025. márciusi ülésén, s döntött a díjazottakról.
Közelebb a hallgatói léthez
A 2024. évi pályázati felhívásra összesen 17 db pályamunka érkezett. Minden I., II. és III. helyezett könyvvásárlási jutalomban részesült.
A pályadíjakat, okleveleket Krisztin Tibor, a SZAB elnöke, továbbá Gellén Klára, a Szegedi Tudományegyetem rektorhelyettese, és Molnár Árpád, „A Tudomány Támogatásáért a Dél-Alföldön” Alapítvány Kuratóriumának elnöke adta át.

A tudomány csúcsai felé induló középiskolások pályaművel jelentkeztek a „SZAB Tudományos Díj” felhívásra. Fotó: Schmidt Andrea
A Természettudományok kategória legjobbjai: I.: Magyar Zsófia, II.: Csányi Péter, III.: Borzsák Bálint.
Az Élettudományokban jeleskedett: Szili-Török Flóra, Kiss Tamás, Igaz Léna.
A Társadalomtudományok dobogósai: Oltványi Anna, Juhász Adél, Borsodi Léda.

A SZAB Elnöksége elismerő oklevélben részesítette a középiskolás pályázók felkészítő tanárait, megköszönve, hogy munkájukkal segítették tanítványaikat pályázatuk elkészítésében és szorgalmazták annak benyújtását. Fotó: Schmidt Andrea
Oklevelet kapott tehetséggondozó pedagógusként:
Csigér István (SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola);
Csipakné Nagy Bertilla, Lázárné Vass Katalin Viola (Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium),
Fabulya Andrea Erika (Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium),
Faragó Klára (Szegedi Deák Ferenc Gimnázium, igazgató),
Gyapjasné Béres Enikő (Mezőhegyesi Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium),
Kohut Attila (Szegedi Tudományegyetem),
Máder Attila (Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum),
Martinák László (Szegedi SZC Déri Miksa Műszaki Technikum);
Nacsáné Kun Beáta (Szegedi SZC Vasvári Pál Gazdasági és Informatikai Technikum);
Nagy-Czirok Lászlóné, Paska Andrea (KRK Szilády Áron Gimnázium és Kollégium);
Papp Mónika (Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium).
Szögi László Krisztián (Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium).
A megjelentek jó élményként terjeszthetik saját köreikben és azon túl, hogy a SZAB honlapján már megjelent, itt is olvasható a 2025. évi SZAB Tudományos Díj pályázati fölhívás.
SZTEinfo – Ú. I.
Fotó: K. A.,
Schmidt Andrea, a SZAB Fotóművészeti Munkabizottságának elnöke