Bezár

Hírarchívum

cikk_honlap_gala_2025_html_88170ba08348bb50

Színvonalas gálán mutatták meg tehetségüket a művészeti iskolások

Színvonalas gálán mutatták meg tehetségüket a művészeti iskolások

2025. június 18.
2 perc

2025. június 13-án tehetséges gyermekekkel családtagjaikkal, tanáraikkal telt meg a József Attila Tanulmányi és Információs Központ Kongresszusi terme. Az SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskolája, Napközi Otthonos Óvodája idén is emlékezetes művészeti gálával zárta a tanévet. Az intézmény már 21. alkalommal rendez évzáró gálaestet, amelyen az általános iskolások egész éves munkájuk gyümölcsét mutathatják be büszke szüleiknek és tanáraiknak.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A színekben, hangokban és alkotásokban gazdag este, valamint az egész tanév az „Együtt könnyebb! Közös tettekkel a világunkért!” mottó köré épült. A műsor során a produkciók is kapcsolódtak ehhez a mottóhoz, egytől-egyig a segítségkérés és segítségnyújtás fontosságának üzenetét közvetítették, kiegészítve azzal, hogy az értékes közös munkából születhetnek a legkiemelkedőbb eredmények.

–Ma „Jugyusnak” lenni azért jó, mert együtt ünnepelhettük azt, amit létrehoztunk. Ez a gála a gyermekek ünnepe, de a mi közös sikerünk – ezekkel a gondolatokkal nyitotta meg a gálát Dr. Zsigriné Sejtes Györgyi intézményvezető, majd kiemelte, hogy az iskola pedagógusainak mekkora szerepe van a diákok tehetségének kibontakoztatásában.

cikk_honlap_gala_2025_html_b2ac310224b83a42

A művészeti gálán fellépő tanulók produkciói töretlen sikert arattak: a közönség többször is vastapssal fogadta a táncosokat és énekeseket, akik egy percig sem ijedtek meg a rivaldafénytől és a teltháztól. Csillogó szemekkel, mosolyogva és gyermeki lelkesedéssel álltak a színpadon, alig várva, hogy megmutathassák a tanév során tanultakat. A tehetséges művészeti általános iskolások az évben minden művészeti ágban számos díjjal és elismeréssel öregbítették az intézmény hírnevét.

cikk_honlap_gala_2025_html_3460c4c16866e6c7

A gála első részében az iskola modern-, népi, - és társas táncos diákjai kápráztatták el a nézőket különböző stílusú és hangulatú produkciókkal. Láthattunk többek között standard táncot előadó, ötszörös magyar bajnok testvérpárt – akik jelenleg az idei utánpótlás világbajnokságra készülnek – emellett meseszerű bécsi keringőt, a jazz világát megelevenítő modern táncot, a Billie Jean című zeneszám ihlette chachachát, de még lendületes hiphop-ot és elegáns pasodoblét is.

A képzőművészetben jeleskedő diákokról sem feledkeztek meg a gála szervezői, az ő alkotásaik, valamint a „Szimbiózis a természetben” címmel meghirdetett országos rajzpályázatra készült festmények és rajzok – egy kiállítás formájában – kaptak helyet az SZTE JATIK aulájában.

cikk_honlap_gala_2025_html_ea61b93a9d087368

A műsor második részében a zeneművészeti ág növendékei kapták a főszerepet. Fellépett a Bárdos Kicsinyek Kórusa, valamint a Bartók Kórus, de hallhattunk egyedi nyolckezes zongorajátékot négy zongoratanár előadásában, svájci órát imitáló furulyajátékot, a Zeneakadémia Rendkívüli Tehetségek Képzőjébe felvételt nyert diák előadásában hegedűszólót, illetve kamara- és könnyűzenét: felcsendült például a Hotel California és a Bájoló című dal is.

cikk_honlap_gala_2025_html_530d768a41cabf3a

A gálaestet záróműsorszámként LGT slágerek koronázták meg, az összkar előadásának köszönhetően fantasztikus hangulattal zárult az esemény.

További fotók a gáláról itt.

Bisztriczki Sára

Fotó: SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskolája, Napközi Otthonos Óvodája

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek